Pápai Hirlap – IV. évfolyam – 1907.

1907-11-02 / 44. szám

igen kitűnő időjárás biztosítja a nagy termési kilátásokat. Éppen így vagyunk a mostani liszt ár rohamos növekedésével is. Ennek is közvetetten okozója az általános rossz termés nemcsak nálunk, hanem mindenütt a világon. Jövőre azonban itt is megjavulnak ez állapotok. Ne a természet kiszámíthatatlan működésén akarjunk ez általános drágaságon enyhíteni, ezzel mi nem birunk, hanem azon intézményekkel, amiket az okosan gazdálkodó emberi ész sorsa javítására kivihet. Ez hatalmunkban áll. Ilyen itézménynek tarthatni oly gazdasági tudósító és oktató intézetek felállítását, amelyeknek az volna a feladatuk, hogy egy-egy nagyobb gabona termelő vidéken a termelőket arra tanítaná ki, hogy egyes esztendőkben mily gabona-félét, termeljenek nagyobb menyiségben. Mert helytelen az olyan gazdálkodási elv, amely az egyszer megszokott gabonát műveli mindig. Ebből áll elő aztán az a sokszor tapasztalt eset, melynél fogva a világpiac általános szükségletének nem ismerése folytán sokat termelünk abból, amiből sok van, és keveset abból, amiből óriási kereslet lenne. Egy ország gazdasági helyzete sem független a világpiactól. Sőt nagyon is alája van rendelve annak. S az az ország szerencsés gazdasági termelésében, amelynek népe minden évben tudja, hogy melyik terményből mennyire lesz szüksége emberileg számítva a világpiacnak és ahhoz méri termeszményeinek mennyiségét is. így soha sem fordulhatna elő olyan gazdasági állapot, hogy pl. a búza ára igen alacsony, az árpáé igen magas stb. normális termő években. Gazdasági iskoláinkban juthatna hely ilyen feladatú tanító szervezetre is. S ezt annál inkább is hasznosnak véljük, minthogy közelinek látjuk az időt, amikor a világ gazdasági küzdelme ellensúlyozására, még a politikai nemzetközi biróság megszületése előtt, nemzetközi közgazdasági bizottság alakul, amelynek rendeltetése lesz minden országban okszerűen és célszerűen bé az instanciát. Mondta a főbiró : De 'szen irás ban kell ám azt az instáneiát bényújtani Ábris, mert csak úgy érvényes. Visszajöttem hát, megírattam a jegyzővel az iráat, három pengőt számoltam le érte s menék vissza a főbíróhoz. Mivelhogy megszoktam az egyenes járást, hát ott mentem bé az első ajtón, ahol fel vagyon irva : „főbírói hivatal". De hát éppeg ez volt a hiba, amint majd kitudódik. Mert a főbiró most meg azt mondja : kevés rajta a bélyeg, Ábris, kell még rá egy forintos. Nagyon megcsóváltam a fejemet, de csak letettem az egy forintot a főbiró aszta Iára. Aztán haza jöttem, vártam az Ítéletet két hónapig, de az csak nem jöve el. Mondom a főbírónak : instálom, a házam építésében járok, két-három hónappal ezelőtt is itt jártam, instan eiát is adtam, de az itélet még nem jöve el. Majd elmegy az itélet — mondja a főbiró — csak menjek haza és várjak türelemmel, de két méterrel belebb kell építeni a házat, az utca rendezése miatt. Hazajöttem én nagy szomorúan, másnap menek Bodófalvára a jegyzőhöz, kérdezem a jegyzőt : jegyző uram; miért rendezik az utcát ? Mondja ? ő nem tud róla semmit. Kérdezem a birót. A

;se tud róla. No, mondok : esmét vissza kell mennem, asszony csak tarisznyálj fel, mert megyek a főbíróhoz. El is mentem én, de nem tudtam mindjárt bejutni a főbíróhoz, mert sok ügyes-bajos ember álla ott az ajtó előtt. Amint ott szemlélődöm, látom ám, hogy kétfelé járnak bé a főbíróhoz : a konyha felé, meg egyenest az ajtón. Aztán azt is látom, hogy akik a konyha felől mennek bé, azok hamar kijőnek s jókedvűek mind, akik pedig a rendes ajtón járnak bé, azok mind szomorúak jőnek ki. Hát mondok, mért ne jöjjek ki én is vígan, szomorúan már eleget jöttem ki, megyek hát a konyha felé. Ott áll a főbiróné, a nagyságos asszony előttem s csípőre tette két kezét. „No, mit hozott barátom ?" kérdi irányítani az egyes termelési ágak produktív munkáját. De, nehogy az elméleti felfogásokkal untassunk is valakit, a jövő esélyei helyett, a jelen viszonyaihoz térünk vissza. S e kérdésnél önkénytelenül is némi szemrehányással kell illetnünk mai közgazdasági észjárásunkat, amely — valószínűleg felekezeti türelmetlenségből es nagyfokú tudatlanságból, — az amúgy is keserves helyzetben szorongó gabona-termésünket válságba akarja sodorni. Ertem a határidő üzlet ellen irányuló országos agitációt. Majdnem minden vármegye fölir ennek eltörlése végett az országgyűléshez. Beteges lázzal fölkaptuk ez üzlet elleni akciót és most hegy-völgv tele van a zajtól: le a határidő üzlettel! Hát miért le vele! Azért, így szól a válasz, minthogy mesterséges áraival leszállítja a gabona árát s ezzel pusztítja a birtokos osztályt. Hát hogyan szorítja le mesterségesen az árakat? Ugy, vetik a szót rá a bölcs gazdálkodók, hogy sokkal nagyobbnak tüntetik fel a kínálatot, mint az tényleg van 8 e miatt a termények ára is csökken. Első hallásra szinte kedve volna az embernek ezt elhinni. De egykis után fontolással rögtön rájön az ész, hogy az ily árcsinálás lehetetlen. Kiváltképen letetlen a legfőbb szükségleti cikknél, a gabonáknál. Papírral jól lakni nem lehet. Amennyi gabonára a világpiacnak szüksége van, arra valóban is szüksége van. Az nem játék. Tehát a képzelt, a fiktitív gabona mennyiség dönti el a gabona árát, hanem a tényleges termés és kínálat nagysága. Vagyis nem a papirbuzától függ a buza ára, hanem megfordítva: a tényleges gabona árától a papír ár is. Hisz nem Magyarország termése és tőzsdéje irányítja ezen árakat, hanem Cichagó, London, Berlin, Páris és aztán Budapest. Kenyérkérdésben a világpiacon szélhámoskodni dőre gondolat. Ha a határidő üzletet eltöröljük végkép, több, mint valószínű, hogy világhírű malomiparunkat kergetjük válságba. Ennek megtőlem. No, én nem vittem semmit sem, de amint körülnézek a konyhában s egyik sarokban két hizott récét, a másikban egy véka tojást látok, egyszeribe megtaláltam a szebbik eszemet. „Most ugyan nem hoztam semmit — mondtam — de holnap hozok valamit a nagyságos asszonynak". Nem ültem ott tovább egy pillanatig sem, hanem sietve jöttem haza. Mondtam az ass .onynak : „asszony, megvan-e még a két hizott ludad ?" „Meg az, mondja ő, de minek ?" Mert elviszem holnap a főbírónak". „Mind a kettőt?" kérdi ríva. „Mind a kettőt, — mondom — de kérdés, hogy elég lesz é ?" Az asszony hiába sirt, mert én bú ony elvittem a ludakot másnap, de meghoztam az ítéletet. Belebb se kell építeni a házamat, mert nem rendezik az utcát. így esett. — Ejnye, az árgyulusát annak a főbírónak — fakadt ki Balog Áron. — Hanem te, eesém, — szól csöndes hangon Csűri Ábris — hogy vagy a kis földeddel ? A tagosítás nem tréfa dolog. Beszéltél-e már a Négyszemközt inzsöllérrel ? Mert ha nem beszéltél vele, úgy kimér ám a szessziódból, hogy semmid se marad s te is bémehetsz Moldovába. Balog Áron tölt a poharakba, iszik, egy ideig hallgat, aztán csöndesen mondja : — En már nyugton vagyok, Ábris. Beszéltem véle. Csűri Ábris hasonlóan ÍBzik, aztán közelebb húzza a széket Balog Áronhoz s egészen csöndes hangon kérdi: — Hát ugyan mennyit adtál neki, mennyit kért? A feleletet azonban már nem hallhattam, mert ebben a pillanatban váratlanul olyan puffanás rázta meg az egész kis épületet, hogy mindnyájan összerezzentünk. Valaki puskatussal akkorát lökött az ajtón, hogy csaknem sarkából szakadt be. Aztán az a valaki nyomban be is lépett történte pedig azonos a magyar mezőgazdaság elsorvasztásával. Úgy látszik, hogy Bécs mulája után akarnánk indulni. Ott már eltörülték a határidő üzletet. S mi lett az eredmény? Az, hogy a város elvesztette a monarchia főpiacát és azóta Budapest vezet a monarchiában a tőzsdei forgalomra nézve. S ha Bécs mindezideig még nem érezte ezen közgazdasági intézkedésének káros hatását eléggé, az onnan van, mert velünk a nagy gabona-termelő országgal közös gazgasági viszonyt élvez. Ha ez a viszony nem állana fenn, már régen Berlin példájára, ismét barátságosan vissza állította volna a határidő üzletet. Sajnos, hogy e rendkívül fontos közgazdasági ügyben is olyan baklövésre ösztökéljük magunkat, mint az u. n. őrlési forgalom kérdésében. Eltörültük ezt is és a komolyan gondolkodó közgazdászok mondhatnák meg őszintén, hogy mit veszített vele Magyarország gabona-termelő népe, de kiváltkép a fogyasztásra utalt osztály. A liszt ár emelkedésében jelentékeny szerepet játszik az is. Nem divatszerü eszmék megokol atlan kultiválása boldogítja a nemzet közgazdaságát és teszi olcsóbbá a megélhetést, hanem a józan irányítás és amit még mindig elmellőzünk, az intenzívebb földmívelés. Erre hozzunk okos törvényeket. Intenzív földmívelés a nép jólétének egyik alapja, s az olcsóság első feltétele. Ehelyett azonban egy idő óta bizonyos szűkkeblűség erőszakolja rá közgazdasági intézkedéseinkre önző elveit. S e szükkeblüségnek melengetői némely gazdasági körök túltengő érzékenykedésökkel. A kisemberek nyugdíja. A társadalomnak mindazun osztályai, melyeknél a vagyonszerzés a lehetetlenségek közé tartozik, aggódva a jövő kiszámíthatatlan eshetőségein, tömörülni igyekeznek, hogy egyesült erővel oly intézményeket létesítsenek, melyek nekik a megélhetést azon időre is biztosítsák, amikor a sors esélyei folytán a szobába. Egy ur volt, zöld vadászruhában, a vállán puska, nyakán tari'znya, melyből egy fogolynak a szárnya lógott ki, fején sörtével és tollal díszített cseperke-kalap, a lábaszárain szines kapcaszár. Hosszú bajusza mozgott, a szemei villogtak a türelmetlenségtől s méregtől. — Hát aki megteremtette ezt a nyomorult, hitvány fészket, dőlne össze valamennyi viskója? Van-e itt jegyző ? Mi ? Előlép a vendéglős. — Jegyzőnk, az nincs instálom, a körjegyzőnk^Bodófalván lakik. — Hát biró az csak van ? — Az van instálom, de kün jár a mérnök úrral a határon, mert tagosítunk. — Hát ki írja alá az én igazolványomat, mi ?. . . — Hol lakik az a Spioz Márkus mészáros ? — A felvégen instálom. — Az a panasz ellene, hogy döghust árul. — De hisz a' való kendteknek . . . — Hát ki az a Bede Ezekiel ? — Szegény, nagy beteg ember, az alvégen. — Mi baja ? — Száraz betegségben van, instálom. — No, én el nem megyek hozzá. Hanem itt a recept, ezt használja naponta kétszer, belsőleg egy-egy kanállal. Egy hirtelenében megirt rendelvényt dobott az asztalra. Aztán köszöntés nélkül távozott. — Ki ez az úr, kérdém a vendéglőst ? — A körorvosunk, két héttel ezelőtt választottuk meg egyhangúlag. Nyilik az ajtó s beszól a kocsisom : Bodó Béni : — Foghatok-e, instálom az úrat. — Foghat Béni. Egyelőre eleget tudok a székely-ügyről.