Pápai Hirlap – IV. évfolyam – 1907.
1907-01-26 / 4. szám
IV. évfolyam. 4. szára. Pápa, 1907. január 26. PÁPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 60. szám. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: D«- KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kohn Mór fiai, Wajdits Károly urak üzletéhen is. Továbbra is „mostoha gyermekek". A polgármesterek kongresszusa előtt kifejezést adtunk annak a reményünknek, hogy ennek az impozáns gyűlésnek meg lesz a kormány és parlament felfogására bizonyos erkölcsi hatása, mely elöl nem fogja kivonhatni magát sem az egyik, sem a mási.k s az eddig e fontos nemzeti érdek iránt tanúsított nemtörődömséget a városok ügyei iránt tettekben is nyilvánuló meleg érdeklődés váltja fel. Sajnálattal jelentjük ki, hogy -— csalódtunk. Arra a forrásra, melyre a városok már évek óta számítottak, melynek megnyíltát évek hosszú sora óta nem egy kormány kilátásba helyezte, melynek megnyíltát Wekerle Sándor múlt év juniusában mint küszöbön levőt hangoztatta: a fogyasztási adókra a városok a pénzügyminiszter keddi felszólalása után sem számíthatnak többé. A miniszter e kérdésben ugyanis így nyilatkozott: Azelőtt célba volt véve, hogy a fogyasztási adók engedtessenek át a községeknek. Ezt két szempontból nem tehetjük. Először azért, mert ha átengednők, ennek az eredménye az lenne, hogy éppen azon községeken segítenénk legkevésbbé, hol legnagyobb az a teher, melyet kisebbíteni és rendezni akarunk. Ez az első ok, amiért ezt nem tehetjük. Másodszor nem tehetjük azért, mert éppen, amint azt a t. képviselő úr is kivánja, nem arról van szó, hogy egyszerűen átutaljunk valamely bevételt és terhet egy más háztartásba, tehát a községi háztartásba, hanem, hogy úgy vigyük ezt keresztül és úgy keceljük ezt a terhet, hogy az biztosítékot nyújtson arra, hogy az egyenértékű az adóleszállítással, tényleg adóleszállítás is legyen, szóval, hogy könnyítsünk ezen a terhen. Első pillanatra láthatja mindenki, hogy ez az egész megokolás a kritikát nem állja meg. Hisz, ha vannak községek, melyeken a fogyasztási adók átengedése nem segít — akkor nem az az orvosszer, hogy tehát a többieknek, amelyeken nagyon segítene, szintén ne engedjük át a fogyasztási adókat, hanem az, hogy az ilyen községeken még más módon is segítsünk. S ha a kormány foglalkozik a fogyasztási adók leszállításának gondolatával, miért ne lehetne ezt az átutalással együtt megcsinálni, kikötvén pl. hogy a termelőktől. a városok fogyasztási adót nem szedhetnek, megállapítván az adók maximumát stb. Adóleszállítás és a jövedelemnek a községek háztartásába leendő átutalása épen nem zárják ki egymást s ha a miniszter elismeri, hogy anomália az, hogy a különben is terhes adó 20 százalék községi pótlékkal is megterhelhető, miért nem szünteti meg az anomáliát azzal, hogy az eddigi bért engedi át a városoknak s külön pótlék szedését megtiltja. Pápa város és minden város bizonyára boldog volna, ha a fogyasztási adókért eddig fizetett bért jövedelmei közé számíthatná s szívesen lemondana a 20°/ 0-os községi pótlék szedéséről. Nem megnyugtató amit a miniszter a városok anyagi támogatására vonatkozólag további szavaiban mond: hogy „a kormány igen komolyan, áthatólag, organikusan a községek háztartására és a községi szolgáltatásokra kitérjedöleg is foglalkozik e kérdéssel". Aki az ilyes miniszteri kijelentések értelmezésében nem ujjonc, az tudja, hogy e kijelentés egy jelentőségű a kérdésnek „ad graecas calendas" halasztásával. És a városok? A városok maradnak továbbra is a magyar parlament mostoha gyermekei. Hiába hivatkoznak arra, hogy adminisztrációjuk legnagyobb részben állami szolgálatokat teljesít; hiába mutatnak rá azokra a feladatokra, melyeket a sürübb népesség közegészségügyi, köztisztasági tekintetben reájuk ró; hiába azokra a kulturális intézményekre, melyekre sokszorosan nagyobb mértékben hozzák meg áldozatukat; hiába utalnak a városi polgárságnak súlyos és még az egyenes adók terén is aránytalan megterheltetésére; hasztalan jajdulnak föl hivatalnokai, kiket kellően fizetni nem tudnak : a városokszavát nem értik meg, mert Magyarországon még mindig nincs s úgylátszik egyelőre nem is lesz érzék a városok fontos szerepe iránt. A „PAPAI HÍRLAP" TARCAJA. FÖLDI TÜZEK. Haldoklott egy pásztortűz künn a réten. Kékült már a parázsok bíborajka, Kik imént egymást marva édes kéjben Egymásbúi lángot szívtak csókolgatva. Es sóhajtott a tűz: ,,Alig, hogy égtem, S már halni kell, rámgázol a nagy éjjel, Fényes láng szárnyamat a síró szélben Szikrázó tüzpihénként fosztja széjjel. A hamú hull, hull.. . érzem, meg kell fúlnom, Oh megátkozlak tüzek fakasztó ja, Hogy mért kellett e percnyi létre gyúlnom, Melyért halállal büntetsz ölve, fojtva. 1 1 S a haldoló tűz jajátúl fölérez A földi mélységekben egy csöpp láva, És fölszivárog-kúszik testvéréhez, Mint vércsöpp kúszik a seb ajakára. „Ne zúgolódjál halandó, •— így szólal — Láttam tüzet, milljónyit, jobbat nálad, Forróbb tüzSt, szentebb, nagyobb álommal, S hamvába halt mind, ki életre lázadt. Mi hajdan megráztuk a lomha földet, A reszkető eget megostromoltuk, — S ma csak pár holt szirt regél az időknek Sirköként, hogy mi a titánok voltunk!" . .. S ott lenn még forr a tüzek óceánja, Új, születendő lelkek sok milljója, S vak sorsa mindnek, hogy ujjongva s fájva Halandó álmát egyszer ellobogja. Mert fázik a föld: azért szül nászágy án Tüz-fiakat, és elnyeli mind sorra, így melegszik halandó tüzek álmán A halandó tüzeknek fakasztója. Bodor Aladár. A görög felvilágosodás költője. Irta: Csépke Andor. Salamis sziget partján egy barlangban, a tömeg zajától visszavonultan egész napokat töltött egy görög költő. Milyen különös. Egy görög férfi az Y. századi nyüzsgő athéni életet, az embereket kerüli, nem vesz részt se politikában, se városi ügyekben. hanem elbúvik egy barlangba, ahonnan asak a hullámzó tengerre lát és ir. írásai ép olyan különösek, mint amilyen különc maga. Nem külseje olyan, hanem a lelke, a gondolkodása. Ha drámairó kollégájával, az Elektra Írójával, Sophoklessel összehasonlítjuk, mindjárt kitetszik, hogy egyiket jobban szerették az istenek. Sophokles gazdag szüléktől való, az élet gondjai nem redőzik homlokát, előkelősége miatt sem kell pirulnia Athén utcáin. Szép fiu is volt. Egy nagy nemzeti ünnepen ő vezette az ifjak kartáncát. Mert ügyes is volt. Tornászás vagy a múzsák tudománya neki egyformán könnyen meut s babért nem egyszer szerzett atlétai és múzsái versenyeken egyaránt. Már 28 éves korában öreg tragédiairó kollegáját Aischylost legyőzi egy pályázaton s ettől fogva övé a görög sziupad. A származásával járó, önműveléssel szerzett szép tulajdonai s a szerencse kedvezése szinte sejtethetik, hogy az ő lelke s lelkéből fakadó egész költészete csupa harmónia leszen. Nem úgy a mi Euripidesünké. Már a bölcsőnél kezdődnek keservei. Szülei egy darabig számkivetetten szatócskodásból éltek, anyját meg éppen kigúnyolták a komédia-irók, mert zöldségárus volt. Pályája kezdetén bizonyos kapkodást látunk. Eleinte athlétának készül, de később egyenesen megundoro) gmeti U ttvágyat él a testsúlyt, negszfl»» teti a kfthftcést, vAladéket, éjjeli izzadást msm Tüdöbetegsegek, huruiüK, szamárköhögés, skrofiilozis, influenza eUca tanár és orvot által naponta ajánlva. ) értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérje* •HnrVmi^ „Roehe u eredeti csomagolást. F. Hsffmann-La Roehe A Ca. Basel (Srájlfc f9 jRoehé ffOdeífffQ ben. — Ara tvegenkint i.— korona.
