Pápai Hirlap – IV. évfolyam – 1907.

1907-04-06 / 14. szám

ban csak olyanok vehetnek részt, kik a vallási tudományokban való kiváló jártasságuk bebizonyításán kivül a templomban magyar próbaszónoklatot tartottak. A zsidó hitélet nyerni fog, a vallásos szellem fellendül, ha a közönség zömének szivéhez közelebb álló pap fogja hirdetni az Isten igéit, s ennél fontosabb szempont a rabbiválasztást alig irányíthatja. — n — Yárosi építkezések. A kataszteri hivatal elhelyezésének kérdését volt alkalmam már egy izben szó tárgyává tenni e lapok hasábjain s nézetemnek kifejezést adni a legutóbbi városi közgyűlésen. Indítványt a dolog és a tanácskozási ügyrend értelmében tennem nem lehetett, s így csak általánosságban adhattam kifejezést azon óhajtásnak, hogy a kataszteri hivatal bérhelyiségeit ne maga a város építtesse meg, hanem ezek előteremtéséről lehetőleg magánvállalkozás utján gondoskodjék. A kérdést elég fontosnak tartom arra, hogy az olvasók szives elnézését kérve, e lap hasábjain újra foglalkozzam véle s felemlítsem azokat az eshetőségeket, melyek egyedül teszik jogosulttá a városi építkezést, s egyúttal kimutassam, hogy amennyiben ezen eshetőségek egyike, vagy másika fenn nem forog, a város adófizetőinek súlyosabb sérelme nélkül építkezésekbe nem bocsátkozhatik, hanem ezt a magánvállalkozásnak átengedni köteles. Csak két eshetőséget ismerek, mely a városnak bérházak építésére irányuló törekvését igazolhatóvá teszi: egyik, a kikerülhetetlen szükség, ha t. i. magánvállalkozó egyáltalán nem akad, a másik: a nagyfokú jövedelmezőség, ha t. i. a bérlet nemcsak a beépített tőke kamatját és törlesztését hozza meg, de ezen felül is hajt jövedelmet, amely a közpénztárnak, s így közvetve az adózó polgároknak válik javára. Az első eset előállhat s fenforoghat a tervbevett kataszteri bérpalota építésénél is; úgy tudom azonban, hogy nem tétetett meg minden kísérlet arra nézve, hogy a megfelelő bérhelyiségek magánvállalat utján állíttassanak elő. Ha minden lehető kísérlet megtétetett volna, de eredménytelenül, akkor, de csakis akkor, bele tudnék nyugodni abba, hogy a város egy csekély jövedelmezőségű bérházat építtessen, s ezzel biztosítsa a kérdéses hivatal idehozatalát. Kétségtelen u. i., hogy ellenkező esetben a város vét adózó polgárságának s első sorban az összes állami adók majdnem felét fizető háztulajdonosoknak érdekei ellen. Ha egy ház, melynek építési tőkéje után a város 5°/

0-ot fizet, csak 3°/

0-ot jövedelmez, nyilvánvaló, hogy a hiányzó 2°/

0-ot a város adózói kénytelenek adójuk arányában fedezni. Egy ilyen építkezés tehát a pótadó emelésével 8 ezzel együtt az ingatlanok értékének csökkenésével jár, hacsak az új hivatal a város helyzetén oly nagyot nem lendít, hogy az kiegyenlíti a pótadó emelkedésével szükségképpen kapcsolatos ingatlan érték csökkenést. Nézetem az, hogy a városnak állnak más módok is rendelkezésére, ha egy-egy hivatal idejövetelét megfelelő helyiségek ingyenes, vagy olcsó felajánlásával biztosítani akarja. Ilyen mód pl: a bérleti összegnek saját pénztára terhére megnagyobbítása. Ha a kataszteri hivatalnál a felajánlott 2100 koronáért a megfelelő helyiségeket magánvállalkozó rendelkezésére bocsátani nem tudná, sokkal szivesebben látnám, ha a város házi pénztárából e bért a megfelelő méltányos Összegre kiegészítené, mintsem hogy egy 160.000 koronás építkezéssel amúgy is tetemes adósságát növelje, s az épület csekély jövedelmezőségénél fogva a jelentékenyebb hiányt házi pénztárára utalja. Kivánatos volna — s ez egy további mód arra, hogy a város céljait biztosíthassa — az építkezési kedvnek minél nagyobb mértékben fokozása. Erre igen alkalmasnak mutatkozik az új épületeknek a községi pótlék alól mentesítése. Ha a város újonnan s nagyobb méretekben épülő házak után továbbra is csak az eddig fizetett pótlékot szedné, a többire nézve pedig hosszabb vagy rövidebb ideig, — pl. 15 esztendeig — pótadó-mentességet biztosítana, maga nem veszítene semmit, az új építkezések a többi polgárok megterhelése nélkül 'volnának eszközölhetők, 8 a tisztviselői lakáshiányon gyökeresen lehetne segíteni. Nyilvánvaló, hogy ez sokkal megfelelőbb mód, mint a városi lakosság megterheltetésével járó saját építkezés, mert míg az utóbbi esetben a váró? maga adópótlékhoz 8 így jövedelem-szaporulathoz nem juth'at, addig az előbbi esetben, ha t. i. magánosok építkeznek, 15 év múlva a városnak az így épített házak pótadójában újabb jövedelemforrás áll rendelkezésére. Ezek azok a szempontok, amelyek vezettek a városi építkezés ellenzésénél, s ezek azok a módok, amelyeken a magánépítkezés fellendítését biztosíthatónak gondolom. Nem kívántam kiterjeszkedni a tervezett kataszteri bérpalota speciális kérdésére, ezzel foglalkozni a bizottságoknak lesz feladata, ha a tervek és a költségvetés elbírálásra kerülnek. Ezúttal csak az elvi kérdést kívántam újra megvilágosítani, s nagyon örülnék, ha a városi tanács, úgy, amint azt az elnöklő polgármester úr a legutóbbi közgyűlésen kilátásba helyezte, komolyan keresne és tényleg találna is magánvállalkozót, aki megfelelő összegért a kataszteri hivatalnak a kivánt helyiségeket rendelkezésére bocsátaná. Dr. Antal Géza. A VÁROSHÁZÁRÓL § Mészáros Károly polgármester folyó hó 4-én és 5-én a fővárosban volt s az illetékes minisztériumokban többek között a posta-hivatal új bérhelyisógének s a kataszteri hivatal tárgyában kötött szerződésnek a közgyűlés által óhajtott módosítását szorgalmazta. Mint értesülünk, mindkét ügynek kedvező elintézése remélhető. § Kik építik a város bérházát ? Erre a kérdésre a következő közleménnyel adjuk meg a választ : A városi kétemeletes bérház építési munkáira legelőnyösebb ajánlatot adtak be, illetve megbízattak az építéssel: Föld, kőmíves és elhelyző munkára Faa Mihály 44679-23 K, ácsmunkára Faa Mihály 11129-48 K, cserepező munkára Faa Mihály 847-87 K, bádogos munkára Béla hallgatja s úgy érzi, mintha nyíl találná szivén. Ez a dal őneki is szól. Vére pezsdül, lelke kibontakozik a rejtegetett néma fájdalom bilincseiből. Új ének kél a közelgők ajkán : Ne félj bajtárs a haláltól, A németnek ágyujától; Harcban élni, harcban halni Dicső halál, Nem is magyar, kit a halál Ágyban talál. A fiatal mérnök bánatának s a munkának szentelve magát, hasztalan kerülte a társaságot, a politizálást, a hon hivó szava a felhangzó énekben utat talál szivéhez. íróasztala mellől felállva, a lelkesedés szülte elhatározás az ének visszhangjául a költő szavait idézi ajkaira: „Mind elmennek, én ne mennék! aki nem megy, nem nemes, nem magyar a." E pillanatban halad el a daloló társaság a ház előtt. Az utcaajtón a házigazda fia Pál lép be s a pitvarban álló anyjához megy, őt megölelve szól: — Édes anyám, búcsúzni jöttem. Az anya tudta már mit jelent e bucsu. Zokogva borul az ifjú keblére. — Fiam, itthon tudnád hagyni anyádat, ki téged úgy szeret ? — Anyám hazánkra tör a horvát, a német. Engemet is honfinak neveltek jó szülőim. Most a haza hiv, nekem is ott a helyem, hol a hazát védik. Előjött e közben Kádas uram is : — Mikor indultok ? Kérdé fiát röviden. — Még, ma este, édes apám. A jegyző úr buzdított bennünket, hogy mikor minden felől ellenség tör nemzetünkre: akinek magyar szive van, fogjon fegyvert, esküdjék a magyar lobogó alá. Az anya még mindig két kezével átfogva tartá fiát, mintha nem tudna megválni egyetlen gyermekétől. Férje megnyugtatni törekszik : — Hagyd anyjuk azt a sirást, hisz ha ma nem menne fiad, mikor a legények eleje indul, holnap magad küldenéd. És ha ő nem akarna menni, vén létemre is magam mennék el. Ki védelmezze a hazát, ha nem saját fiai ? — Ne féljen kedves néném, szól ekkor oda lópve Béla, Pál öosém velem jön, együtt leszünk, együtt verjük az ellenséget, mig maguk itthon imádkoznak értünk ós a hazáért. — Köszönöm mérnök úr, — válaszol a nő — áldja meg az Isten. Kérem is vigyázzon fiamra, ha keze alatt tudom, úgy nyugodtabb leszek. Megkezdődött a készülődés. Mig az anya sietve rakosgatott össze útravalót fia számára, a mérnök is gyorsan rendbe szedve ügyeit, kocsit rendelt. Estére osakugyan együtt volt az indulni kész társaság. A községből 24 derék ifjú vett bucsut a szülői háztól, hogy a béke munkáját fegyverforgatással vátva fel, vigyen véráldozatot hónáért. Béla vezette a lelkes csapatot. A megye székhelyére érve, másnap ott mind letették a honvéd-esküt. Bélát, mint mérnököt, a tüzérséghez állásra hivták fel, s ő ide hozta magával szeretett Pál öccsét is. Pár heti gyakorlat után az alvidékre a szerbek ellen küzdő táborba küldték, hol a további hadgyakorlat már az egymást érő harcok véres mezején folyt. Mérnöki képzettsége, rettethetlen bátorsága hamar reá irányozta a főtisztek figyelmét, alig múlt el két hónap, s már mint tüzér-hadnagy, kevéssel utóbb, mint főhadnagy ment csatáról-csatára. A honvédek bálványozott vezérének, Damjanichnak győzni szokott seregébe került. A vezér felismerte képességeit, bizalmával tüntette ki, s tudatta vele, hogy táborából nem is bocsátja el. Az ifjú Kádas Pál hasonlókép jó honvédnek bizonyult. A szolgálatba a tüzérségnél hamar bele tanúit. Megszerette az ágyukat, amelyekkel oly hathatósan lehet megértetni az ellenséggel a figyelmeztetést: „Ne bántsd a magyart!" Október végén már tüzérkáplár volt. November 9-én Damjanich véres küzdelem után kiverte Bobulics szerb parancsnok csapatát lagerdorfi erős állásából. A győztes honvédek benyomulnak a községbe, a kiadott napiparanos azonban a rablást ezúttal is tiltotta. Csak fizetés mellett vehetett a legénység élelmiszert. Kádas Pál menet közben egy házból zajt, női sikoltást hall. Sietve bemegy. A szobában három honvédet talált; kettő a házigazdát ragadta meg s követel tőle pénzt. A harmadik a háziasszonyt s leányát puskatust emelve sürgeti, hogy adjanak elő ételt, italt. — Mi dolog ez, honvédek ! — kiált a tizedes kemény hangon. Nem hallottátok a napiparancsot? Szégyeneljétek magatokat, hogy fegyvertelenekre támadtatok. A meglepett három legény tisztelgett s szó nélkül gyorsan távozott. — Holtig köszönjük káplár urnák szívességét, — szólalt meg a gazda. — Hát tud kegyelmed magyarúl? —- Kérdi a tizedes meglepetve a tiszta magyar kiejtés által. — Tudott az apám is, meg a nagyapám is. Azt sem tudom, magyarúl beszélek-e jobban, vagy szerbül. De nemcsak én vagyok így; vidékünkön a férfiak legnagyobb része érti a magyar nyelvet