Pápai Hirlap – IV. évfolyam – 1907.

1907-04-06 / 14. szám

Faa Mihály 4640*30 K, palafedő munkára Hatsohek Lajos Bpest 128227 K, vasbeton munkára Székely Zsigmond Bpest 19763-60 K, kőfaragó munkára Fellner Jakab fia 4771'80 K, asztalos munkára Keresztes és Walter 2328-15 K, festő munkára Balogh Gyula 1258-80 K, betonburkoló munkára Kohn József 2565 K, parkét munkára Politzer és Ochleiszky Bpest 4294 K, kályhákra Boskovitz Samu 3294 K, szobrász munkára Vilimann József 3887 84 K, villamos felszerelésre Pápa város 1600 K. Az erkélyszerelésre és laka tos munkára beadott ajánlatokat drágáknak találta a tanáos s azért erre új ajánlatokat kér be. § A felsővárosi utcakorcsma bérlete tárgyában Koritsehoner József jelenlegi bérlő által beadott felebbezést a belügyminiszter elutasította. Ennek következtében a korcsma bérbeadására nézve újabb árverést irt ki a tanács április 18 ra. EGYESÜLETI ÉLET, = A Jókai kör folyó hó 7-én (vasárnap) délután fél 6 órakor' háziestét tart a következő műsorral : 1. Chopin : Impromptu. Zongorán elő adja Tar Gyuláné. 2. Csók per. Erdélyi Zoltántól. Szavalja: Kovács Kálmánné. 3. a) „Good night little Babé", Wallis Arthurtól ; b) Csibész király" belépő ária, Buttykay Ákostól; c) „Vilja dal", Lehár Ferenctől; cl) „Fülembe cseng egy dal", Székács Aladártól. Énekli : Havas Gáborné, zongorán kiséri: Kiss Vilma. = A Leány egye sülét húsvéti programmja mint mindig, úgy most is szépen sikerült. Lázár Vilma kitűnő szavalata kezdte meg a műsort, ki Farkas Imre „Csipkefátyol" cimű szomorú költeményét adta elő. Utána Rácz Dezső Bachmaninoff „preludejét" és Chopin C'dur polonaiseát adta elő nagy bravúrral. Sarudy Ottó tanár élvezetes fel olvasása következett ezután, ki Arany Jánosról szólt, mint pedagógusról, érdekesen ismertetvén a nagy költő tanári működését. A felolvasást hatalmas tapsvihar követte, mely osak akkor csillapult, midőn már Hlatky Ida lépett a zongorához, hogy eljátsza Beethovennek egy gyönyörű szonátáját igazi művészi előadásban. Végül dr. Kóróái Simonné adott elő egy monológot igazi kackiás menyeoskésen. Dr. Kóródiné mint leány is kitűnő műkedvelő volt, de most is igazolta azt temperamentumos játékával. —a. A színházi hét. Az idő ugyan elég zord, de a színház táján azért tavaszias szellők fújdogálnak. Azok a bizonyos tavaszias szellők, melyek pongyola köntösben suhannak át a légen és enyhe hangulatot terem tenek. Azok a bizonyos tavaszias szellők, amik pár év óta nálunk ismeretlenek, de ah ! régebben nagyon is ismertek valának. No de, ne akarjunk túlszigorúak lenni. Mondjuk, hogy azok a hibák, amiket színtársulatunknak szervezete, tudása terén e héten tapasztaltunk, csak az első hót hibái. Mihelyt — színházi nyelven szólva — össze lesznek tanúlva, legalább is olyan jó lesz a társulat, mint az októberi volt. Mondjuk, higyjük és várjuk. Várjuk, hogy a zenekar — amely nem éppen honvéd s nem is éppen 14 tagú — szintén összetanúl, s ha mindez bekövetkezik, akkor — semmi baj! Mint említettük már, a társulat tagjai nagyrészt újak. Csak a férfi főszereplők közül maradtak meg többen. Ezek közül örömmel láttuk viszont Déri Bélát, aki kétségtelenül a színtársulat leghasználhatóbb tagja, de akit semmi esetre sem volna szabad olyan mértékben kihasználni, mint azt az igazgatóság teszi. A legkülönbözőbb szerepeket osztanak ki neki: Benedek tisztelendő, Zéta Mirkó, Gül Baba, Voysin Richárd, amiknek természetesen nem felelhet meg egyforma jól, főkép mikor meghűlése miatt inkább egy heti pihenőre volna szüksége. A harang-ban egyébként, mely első este került színre, kétségtelenül ő játszott a legszebben. Az áldott lelkű plébánost, ki a falujától harangra kapott pénzt egy bzerető pár boldogítására fordítja, rendkívül vonzó, kedves alakká tette. Ezen iparkodott kívüle még Ráthonyi Stefi is, aki visszahozta kedvességét, nagy kötelességtudását, élénkségét és játékbeli ügyességét. Énekszámait is kellemes osengő hangján szépen adta elő. Azonban mindkettőjük buzgólkodása sem volt elegendő arra, hogy a darabot, amelynek cselekvényét valószínűtlenné nem a csoda (angyalok leszállása) teszi, mert hisz ezt csak szimbolice alkalmazza a költő, hanem az az abszurditás, hogy egy plébánost a község tanácsa szimpliciter elosap B a „véletlenül megjelenő" fiatal papot vaskos ízléstelenséggel mindjárt a helyébe be is állítana. No de ilyen legenda! . . . A többi szereplők sorában a régiek közül Gyárfás Ödönt láttuk viszont kis szerepben, de örömmel. Partnere Kovács Margit volt, aki kétségtelenül naíva, de akkor mért kell énekszámokat cincognia ? Inke Rezsőben úgy látszik van humor, szerepe azonban kicsi volt. Hogy el ne feledjük, az első nap délelőttjén János vitéz ment, melyben Ráthonyi ismert, szimpatikus alakításával gyönyörködtette a közönséget, Gyárfás pompás Bagó volt, Bátori kitűnő király. Az új tagok közül megjegyeztük magunknak Szatmárynét, aki nem csekély alakító erővel játszotta meg a gonosz mostohát s Medgyaszayt, a tenoristát. Másnap délután Gül baba ment délutánilag. Leilát Torday Erzsike játszotta, aki ha nem is válik be éppen koloratúr énekesnőnek, de csinos hangja van és tud is énekelni. Az operett sikerek terén világ-rekordot elért Vig özvegy e héten csak kétszer került szinre. Azért mondjuk, hogy „csak", mert mindenesetre nagyobb közönséget kapott volna az igazgató csütörtökön este is az özvegyre, mint a már igazán agyoncsépelt Bob hercegre. Hogy olyan ügyes üzletember, mint Szalkay, ilyen követhet el! Bízzuk azonban rá, majd helyre hozza. A víg özvegyet már tavaly is adta a társulat és pedig sokkal vígabban. Vígabb volt első sorban maga az özvegy. Szikiay Szeréna, mint pár év előtt is, olyan kedvetlen-formán kezdi pápai szereplését. Pedig, hogy tud ő vidám, ötletes, pajzán is leuni, — azt annak idején aztán utóbb bebizonyította. Azfc nem is hihetjük, hogy a szerep felfogása okozta volna, hogy oly túlságos komolyan játszott. Hisz az özvegy karakterét megadja rcnga a jelző. Annak hát kacagnia, bolondoznia kell és nem szinte drámáznia. Sokért kárpótolt azonban pompás énekével. A Vilja dalt remekül énekelte, hasonlókép a keringőt is, meg a többit. Hangja és énektudása ritkaság számba mennek operett szinpadon, de hát akkor mért nem víg? Mert özvegy ? De hisz „víg özvegy!" Hogy Déri mért nem víg, azt könnyű kitalálni. Ő nem operettszinész, sőt ezúttal rekedt is. Hagyjanak neki békét a Mirkókkal! Gyárfás Daniloja gondosan kidolgozott alakítás, éneke is élvezetet nyújt. Jól megállták helyüket Tordai, Medgyasszay. A humort, az igazit majdnem egyedül Bátori képviselte, aki Nyegus jelentéktelen alakjából főszemélyt tud csinálni. A zenekarnak tudvalevőleg szintén van némi szerepe operett-előadásokban, sőt az énekkarnak is. Ezekről azonban majd csak két hét után mondunk bírálatot. Az a néhány ember, aki csütörtökön a Bobban jelen volt, nem fog megharagudni, ha e kedélyes kis estről nem szólunk. Sőt tán a színészek sem haragusznak, térjünk át hát valami érdemesebbre. Dráma egy ment a héten : Bernstein Tolvaj-a. A naturalista dráma alapos sűlyedéséről tanúskodik ez a nagy szenzációt kelteti ós nagy sikert aratott mű. Az Ibsen Nórája még azért hamisít váltót, hogy sínylődő urát fürdőre vihesse, a Bernstein Marieja azért lop idegenektől, hogy legyenek fényes toalettjei, remekbe hímzett hálóingei, hogy férjének szerelmét, (aki anélkül is imádja őt!), továbbra is megtartsa. És ezt teszi házasságuk első félévében az állandó szerelmi édelgések közepén! A cselekvény további bírálatába nem kívánunk bocsátkozni. Az alap gyöngeségét, az érdekfeszítően szőtt bonyodalom, melyben akárhány — De akkor miért esküdtek ellenünk, miért szomjúhozzák a magyar vérét? Tudhatják, hogy mi sohasem üldöztük szerb honfitársainkat. — Igaz káplár úr, — sóhajt a gazda. Én nem is vagyok ellenség, hisz sok magyar vérrokonom van Szegeden s másutt ie. E testvérharcnak az átkozott izgatók az okai. Ők ámították el a népet, hogy a magyarok kipusztítani akarják a szerbeket, elrabolják vallásunkat, istálókká teszik templomainkat. Ily hírekkel tették a szerbet a magyar ellenségivé. — Szálljon fejükre mind az elhulló vér, — válaszol Kádas Pál. De csak Damjanich apánkat éltesse az Isten, elbánunk mi is a gyilkos lázítókkal és szövetségeseikkel. Mi azonban megértjük egymást. Örvendek kedves bátyám, hogy házában magyarbarát szivekre találtam. Kérem egyúttal, hogy honvédtársaimnak, kik a harc hevétől elragadva, jogtalanúl zörgettek hadisarcért, bocsássanak meg. Most már nyugodtak lehetnek. Isten áldása maradjon mindnyájukkal. Búcsúzásra jobbját nyújtja a gazdának. Ez kezét megszorítva szól : — Káplár uram, így nem mehet el tőlünk. Engedje meg, hogy kimutassuk hálánkat. A tizedes mosolyogva, de határozottan tiltakozik. — Köszönöm, de nem pénzért jöttem; nem fogadhatok el semmit. — De káplár úr, legalább jöjjön vissza hozzánk egy ebédre, — szólalt meg a háziasszony, ki ekkor már magához tért az ijedtségből. — Igen szívesen látjuk. — Édes néném, most ugyan nem lehetek oly szerencsés, hogy velük ebédeljek, de ha még erre lesz utam, készséggel bekocogtatok házukba. — Isten hozza! — szól az anya mellett álló leány. Bármikor jön, mindig kedves vendégünk lesz. A káplár csak most tekintett egész figyelemmel a leányra. Ez egy szép, vonzó jelenség, magas, karcsú alak, megnyerő, nemes vonásokkal, tiszta lelket tükröző kék szemekkel. A délceg honvéd rajta felejti szemét s úgy érzi, hogy midőn pillanatuk találkozott, szive hangosan dobbant fel. Kezét nyújtva a leánynak, melegen szól: — Ha Isten éltet, e látogatásom nem lesz utolsó. A távozót még egyszer megszólítja a gazda: — Én Frankovics Péter közbirtokos vagyok. Kérem, mondja meg káplár úr is nevét, hogy a seregnél feltalálhassam. — Kádas Pál honvédtüzér tizedes. A táborban minden jó barátot örömmel üdvözlünk. * * * A lagerdorfi ütközet után Damjanics több napon át pihentette seregét, mialatt vezértársaival a téli hadjárat tervét beszélte meg. A honvédek naponként hadgyakorlatot végeztek, azután a tábortüzek körül letelepedve ének, zeneszó mellett élesztették a közlekedést. Egyik délután egy jól megrakott kocsival látogat ki Frankovits Péter uram a honvédtáborba s a tüzérek tanyájához érve, Kádas Pál tizedes után kérdez. — Itt vagyok — szól a káplár. — De hisz kelmed az én új ismerősöm. Isten hozta a jó magyar szerbet. — Vitéz káplár uram, házunkban nem ültethettük asztalunkhoz; ide hoztam egy kis elemózsiát a tüzérek számára. Fogadják szívesen, úgy amint adva van. A tüzérek éljenezve vették körül a kocsiról leszállott öreget, magyarosan megropogtatva kezeit. Aztán gyorsan leszerelték a kocsit, mely élelmi szerekkel s egypár hordó borral volt alaposan megterhelve. Eközben Frankovits a tizedessel beszélget s őt meghívja másnapra egy kis ebédre. De uramöcsém — fejezi be a meghívást — el ne maradjon. Feleségem és Fána leányom lelkemre kötötték, hogy szavát vegyem az eljövetelre. — Ha engedélyt nyerek, bátyám, ott leszek. Éjfélre járt az idő, mikor Frankovits a honvédek karjaiból kibontakozva ismét kocsira ült. Az uton, a vígan töltött esti órákra visszagondolva, meggyőződéssel vállá: Hiába, nincs jobb barát a magyarnál. Másnap délután Kádas Pál engedélyt nyert a kimenetelre. Frankovitsék leplezetlen örömmel fogadták s ő nagyon jól érezte magát körükben. A háztáj minden pontja vagyonosságra, rendszeretetre mutat, a tisztaságtól ragyogó, ízléssel berendezett két szoba nemcsak jólétről, de a házi nők órtelmességéről is kedvezően tanúskodik. De különösen lebilincselő hatást gyakorolt az ifjúra a családi kert egyetlen virága : a szép Fána. Ez lelki világában mint egy fénylő csillag foglalt helyet s tőle gondolata, szíve többé elszakadni nem bírt. Boldogan olvasta ő is a leány szemeiben annak őszinte vonzalmát. Ismételte látogatását s harmadszor vele jött Kondor Béla is. Ennek ugyanis megvallotta, hogy egy szerb leánnyal óhajt jegyet váltani. A mai napon kéri meg kezét s az eljegyzéshez hívja meg tanúnak a főhadnagy urat. — Nem tudok többé más nőre gondolni, — folytatja lelkesülten. — Higyje el főhadnagy