Pápai Hirlap – III. évfolyam – 1906.

1906-09-01 / 35. szám

III. évfolyam. 35. szám. Pápa, 1906. szeptember 1. PÁPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség:: Jókai Mór utca 60. szám. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: D*- KŐRÖS ENDJRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Előfizetések és hirdetések felvétetnek Kis Tivadar, Kohn Mór fiai és Wajdits Károly urak üzletében is. A református egyház kérvénye. A református egyház kérvénye ugyan már a legközelebbi közgyűlés napirendjére van kitűzve, de nem hisszük, hogy a képviselőtestület akkorra abban a helyzetben legyen, hogy a kérvény sorsáról érdemlegesen határozzon. Sok mindennel tisztában kell lennie előzőleg a képviselőtestületnek, mielőtt érdemleges határozatot hozhat. Aránylag legkönnyebben tisztába jöhet azzal az elvi kérdéssel, hogy vájjon a Széchenyi - teret színháznak átengedjük-e vagy sem. E kérdésnél ugyanis tényleg a szépészeti kérdés a döntő. Az pedig kétségtelen, hogy a mi kis színházunk nagyon viszásan fest az épület-kolosszusok között, mig a megfelelő módon elhelyezendő szép új templom díszessé tenné a teret, emelné a várost. Persze, mi azt eleve eliminálnók a kérvényből, hogy a templom és színház csak egy percig is egyidejűleg a Széchenyitéren állanának. Ezt az esztetikán kivül a közegészségügyi szempont sem engedi, mert kevés terünk van, játszóterünk meg éppen kevés, a levegőt, a csöpp kis árnyat ne vonjuk el gyerekeinktől, magunktól. Az elvi kérdésnél azonban sokkalta nagyobb gondot fognak okozni a gyakorlatiak. A református egyház templomot akar építeni a Széchenyi-térre. Helyesen van. Csak örülhetünk, ha a Széchenyi-tér ezáltal díszesebb lesz, csak örülhetünk, ha annak a gyülekezetnek, mely főleg a kollégium révén annyi érdemet szerzett a város körül, központi súlyához és jelentőségéhez méltó temploma lesz. Hogy ilyen temploma legyen, abban a városnak is támogatnia kell az egyházat. Nemcsak erkölcsileg, anyagilag is. Megtette ezt más város : Győr, Kaposvár is, melyek telket és építési segélyt adtak újonnan épülő templomok számára. Bizonyára meg fogja ezt tenni városunk is, hoz anyagi áldozatot a szinház érdekében. Ez anyagi áldozat azonban erejét nem haladhatja felül. Nézzük már most minő anyagi áldozatot kért az egyház kérvényében. Kéri 10 év után a szinház helyét és letesz 20.000 K-t a szinház céljára. Ez összeg 10 év után 35.000 K-ra szaporodik. Ebből még új színházat építeni nem lehet. Jő az államsegély 30—40.000 K. Összesen 75.000 K. Még mindig kevés. A város, új, nagyobb színházról lévén szó (mert a mai legtöbbször túlnagy, de néha meg, mikor kellene, túlkicsi), szintén ad 20.000 K-t. Lesz összesen 100.000 K. Még mind kevés. Feltéve, hogy a szinház-alap más módon is gyarapodott s az építkezési összeg együtt van teljesen, még mindig hiányzik — a hely, amelyet a tókertekben ugyan potom pénzért lehet kapni, de a színházhoz méltó helyen — nagy összegért. A dolog tehát úgy áll, hogy mi az egyház kérvényében a szinház sorsát még biztosítottnak nem látjuk. Mi pedig a legjobb indulattal az egyház kérvénye iránt és ami a legfőbb, annak elvi kijelentése mellett, hogy a Széchenyi-teret átengedhetőnek véljük a templom számára, addig nem mondhatunk végleges véleményt, mig arról nyugodtak nem lehetünk, hogy szinházunk lesz és pedig megfelelő helyen. Az egyház révén a mostaninál különb új színházat nincs jogunk remélni. Ha nagyobbat, szebbet akarunk, az már külön a mi dolgunk lesz. De addig az értékig, amennyiből egy a mostanival egyenlő színházat ma emelni lehet, nekünk biztosítva kell lennünk. A ref. egyház kérvénye általános érdeklődést keltett a városban. Ennek egyik jele dr. Rechnitz Ede v. képviselő egy beadványa, melyet a városi tanács át is tesz az egyházhoz. Azt ajánlja dr. Rechnitz Ede e beadványban, hogy az egyház a 20000 K-án kivül adja oda mostani egyházi épületeit s ez postának alakíttatván át, a szinház jövedelmi alapját képezze. A szinház pedig az Esterházy Móric grófnétól ajándékul kérendő tizesmalom melletti telken épüljön fel. Mi e helyet szinház céljaira alkalmasnak nem tartjuk, azt sem hihetjük, hogy a ref. egyház temploma helyéért 20000 + (mostani épületei értéke) 60000 K = 80000 K-t áldozzon. Ez szinte képtelenség, 8 ha a város kívánná, olyan jellege lenne, mintha az egyházon nyerészkedni akarna. Ezt pedig nem akarja sem a város, de bizonyára az említett indítvány beadója sem. Az arany középutat kellene ez ügyben A „PAPAI HÍRLAP" TARCAJA. Tudósok harca. Irta: Szomaliázy István. Midőn Kádár Sándor, dicsősége és fiatalsága virágjában, a világnak egy márciusi napon bucsut mondott, barátai között, akik egyszerre gomba módjára dugták ki fejüket az ismeretlen rétegekből, eszeveszett vetélkedés támadt. Harmincöt éven át talán senki sem tudta Kádárról, hogy a világon van, egy évig gyerekként dédelgették, most pedig, mikor porai már vegyülni kezdtek a föld rögével, egyszerre mindenki hinni kezdte, hogy Kádárral egyik legragyogóbb elméje homályosult el a XIX. századnak. Valóban különös, majdnem hihetetlen karriért futott meg ez a köhécselő ember. Kádár tizenkét éven át egy terézvárosi ügyvédnél dolgozott; váltókat pörölt, fölebbezéseket fogalmazott s önmaga járt el azokra a végrehajtásokra, amelyek a főnökének derogáltak. Hatvan, a jobb hónapokban nyolcvan forint fizetésből élt; s e potomságból még arra is jutott pénze, hogy nyaranként a tüdejét reparálgassa, Bizonyos, hogy senki sem tartotta nagy szellemnek s a főnöke, mikor a szürkülni kezdő, szorgalmas öreg legényt néha a legmagasabb fiegyelmére méltatta, többnyire ezt gondolta magában : — Kádár úr is okosabban tette volna, ha inkább puháoynak születik . . . Két év előtt az újságok szenzációs hirt hoztak, a berlini akadémia nemzetközi nagy díját, a hatezer márkás jogi jutalmat, a kopott kabátos, terézvárosi irnok nyerte meg A büntettek lelki rugói cimü munkájával. A világhírű német professzorok, akik a pályamunkákat bírálták, egy-egy forradalmi költő lelkesedésével emlékeztek meg a 19-ik számú dolgozatról, amelyben — mint a nagy Stehvig irta — „egy nagy filozófus analizáló ereje, egy nagy humanista bölcsessége s egy nagy jogász lángelméje egyesül." És ekkor kiderült, hogy a szegény, alázatos Kádár voltaképpen a legnagyobb jogászok egyike; s amit az olasz Lambroso csak homályosan sejtetett, azt ő, a fegyelmezett velejü, élesen látó bölcs, szigorú precizitással rajzolta meg csodálatos munkájában A büntettek lelki rugóit tizennégy élő nyelvre fordították le 8 száz angol, franczia, német, olasz, orosz és amerikai jogász hat hónapon át vitatta, magyarázta, kommentálta azokat az igazságokat, melyeket Ő Knezich-utcai hónapos szobájában papírra vetett. Kádár nemcsak világhírre tett szert, de — ami ennél sokkal csodálatosabb — idehaza is érdeme szerint megbecsülték, íiz akadémia tagjai sorába iktatta, s a lapok még ezt is megírták róla, hogy mi a legkedvesebb eledele. Pénzhez, hírnévhez, dicsőséghez és társadalmi álláshoz jutott, s immár csak egyetlen hajszál hiányzott ahhoz, hogy boldoggá legyen, mikor márciusban, egy lucskos tavaszi napon, mindörökre kiköhögte magából a lelket, mely annyi sok évig felismerhetetlen inkognitóban járt a mindennapi emberek között. Kádár Sáudor tulajdonképpen akkor lett igazán hires emberré, mikor a szemeit lehunyta. Az újságok, az emberi érték fokmérői, ötszáz soros nekrológban búcsúztatták el, a párisi lllustration pedig gyönyörű rézmetszetben adta ki a nagy tudós arcképét. Századokban egyszer fordul elő, hogy valaki ilyen tüneményes karriért csináljon, s a hónapos szoba szegényes ripszbutorai közül a világhír piedesztáljára emelkedjék. Ki sejtette volna, hogy a Kádár Sándor nevével még valamikor a pétervári akadémia is foglalkozni fog ? És mit szóltak volna két évvel ezelőtt az Andrássy uti Ventimiglia-kávéházban, ha valaki bolond fővel azt állítja, hogy Lambroso valaha négy oldalas levélben siratja el „a halhatatlan mestert, aki a világot egy remek művel megajándékozta," A szegény Kádár Sándor, akinek sírját a tavaszi esők paskolták, elvégre is nem sokat élvezett mindebből, de a magyar tudomány lefelé fordított fáklyával gyászolta az ő korán lehullott adeptusát. A nekrológok, magyarázó szövegek, panegyrikus tárcák nagy óceánja közepette is feltűnt az a szenzációs cikk, mely egy zöldboritékos stuttgarti folyóiratban jelent meg a Kádár Sándor halála után. A cikket a vicinális magyar jogtudomány egyik méltó büszkesége, dr. Hladár Imre, kúriai bíró irta, akitől régente, egyetemi tanár korában, egy egész jogász-generáció remegett. Hladár, irományainak véghetetlen tömegéből szerencsésen kihalászta a Kádár tudori értekezését, egy szerény tizennégy oldalas tanulmányt, mely ezt a fenhéjázó címet viselte: az anthropologiai iskoláról. A stuttgarti Yidéki szülők figyelmébe! Tanintézetek által előirt ruházati cikkek — fiuk és leányok részére — legelőnyösebben szerezhetők be KRAUSZ JÓZSEF M. FIA ÉS TÁRSA divatárnházában.