Pápai Hirlap – III. évfolyam – 1906.
1906-02-03 / 5. szám
nem indít meg embertársuk baja, nyomora ! Söt hányan vannak, akik szivtelenül maguk idéznek fel szenvedéseket, akik kíméletlenek, kegyetlenek, akik durván szaggatnak fel oly sebeket, melyeknek puszta érintése is kínt okoz. Az emberiesség érzését kell az emberekben kifejleszteni. A lelkek durvasságát enyhíteni, gyengédebb érzéseket oltani a szivekbe: türelmet, gyengédséget, szeretetet. Bizony, az emberiesség jegyében sok súlyos tragédiát meg lehetett volna gátolni. Ha lett volna kar, mely a gyöngét szeretően segítette volna élete nehéz küzdelmében, nem lett volna kar szükséges, mely a lövéstől visszarántsa, ha édes tömjént hintettek volna szerető kezek az emberi szenvedélyek tüzébe s nem kegyetlenül felkavarták volna a zsarátnokokat, kevesebb élet pusztult volna el időnek előtte. Az emberiesség a legnagyobb hódító erő, ennek uralma hódíthatna vissza embeket az emberi társadalomnak. Dr. K. E. A YÁROSHÁZÁROL. § A villamos-telep felülvizsgálata véglegesen folyó hó 20-án tüzetett ki, amikorra az összes szakértők meghivattak. § A II. kerületi választás ellen a főjegyzői hivatalba két petició adatott be. Nagy Vilmos az egész választás megsemmisítését kéri, mert a szavazatok összeszámításánál nem vették külön a régi s az új (három évre megválasztott) tagok szavazatait. Győri Gyula pedig Huttkay László dohánygyári igazgató képviselőtestületi mandátumát támadja meg azon a cimen, hogy Huttkay községi pótadót nem fizet. E petíciók felett az igazoló választmány van hivatva dönteni, mely február első napjaiban fog ülésezni. § Utcák kövezése. A városi tanács mai üléséből egy hajórakomány visegrádi kő megrendelését hozza javaslatba a képviselőtestületnek. § Építési engedélyt nyert Maróti István Szondy-utca 2. szám földszintes lakóházra. EGYESÜLETI ÉLET. = A Jókai-kör múlt vasárnapi estélye zsúfolt ház előtt folyt le. Az első szám Az asszírokról és babilonokról szóló Uránia előadás volt, melynek vetített képeit Barcsi József főgimn. tanár mutatta be. Az éles kivitelű szép vetített képek az őskori népművészetéről és tudományáról teljes mértékben tájékoztatták az érdeklődő hallgatóságot, mely háláját tapsokkal fejezte ki. Igen nagy tetszést aratott a műsor következő száma Vikár Böske zongorajátéka, melyben kitűnő technika és meleg érzés élvezetet keltő harmóniában olvadtak össze. Ugyancsak zajos sikere volt Koritschoner Margitnak. Szávay Gyulának amerikai útján irt Göncölszekér c. gyönyörű költeményét szavalta. Finoman poentiroz tt előadása a honvágy, a család iránti szeretet és a humor váltokozó hangulatait egyaránt hűen tükröztette vissza, zajos tapsokat aratva. Az előadó estélynek ritka értéket kölcsönzött Havas Gáborné éneke. A tisztán csengő terjedelmes szép hang már maga is megkapta a hallgatóságot. Ám főkép megkapta és elragadta a közönséget az előadásnak varázsa. Előbb lírikus hangulatu dalokat énekelt szívhez szóló mély érzéssel, majd pajkos humor csendült meg ellenállhatlan hatással ajkáról. A művészi iskolára valló ének hatását csak fokozta a tiszta szövegkiejtés. A közönség nagy lelkesedéssel tapsolt és Abt kakukdalát és egy másik tréfás dalt ráadásul kapván, valósággal ünnepelte a Jókai-kör legújabb attrakcióját. = A Lloyd-társulat múlt hó 28 án tartotta Krausz József N., keresk. tanácsos elnöklete alatt évi rendes közgyűlését. Az elnök meleghangú megnyitó beszédje után Koritschoner József terjesztette elő az 1906. évi költségvetést és Botcovitz Sámuel tett jelentést a pénztári számadások megvizsgálásáról, melynek alapján a pénztárnoknak a felmentvényt megadták. Ezután Krausz József N. elnök a maga és tiszttársai nevében — a három évi ciklus lejárván — a közgyűlésnek visszaadta mandátumaikat, megköszönvén az eddig beléjük helyezett bizalmat. A közgyűlés az elismerés hangos megnyilatkozása mellett újabb három évre elnöknek Krausz József N.-t választotta meg, igazgatónak ugyancsak egyhangúlag Steinberger Lipót, aligazgatónak dr. Hirsch Vilmos választattak meg. A választmányt titkos szavazással választották meg s a szavazatszedő-bizottság vezetője ifj. Eisler Mór jelentése alapján az elnök megválasztottaknak jelentette ki : Billitz Ferencet, dr. Herzog Manót, dr. Kende Ádámot, dr. Koritschoner Lipótot, Krausz Vilmost, Klein Jónást, Koritschoner Józsefet, Kohn Józsefet, Kohn Miksát, Koréin Vilmost, Lunzer Mórt, Lőwenstein Adolfot, Lőwy Adolfot, Lázár Ádámot, Mayersberg Salamont és Rechnitz Bélát, kik mindnyájan a választmánynak eddig is tagjai voltak. Miután még dr, Herzog Manó jegyzőnek és Koritschoner József pénztárnoknak buzgó műkő désükért köszönetet szavaztak, a gyűlés az elnök éltetése mellett feloszlott. = A kath. kör e hó 4-én, vasárnap d. u 4 órakor felolvasó-estélyt rendez a bencés gimn. tornatermében a következő műsorral; 1. Hadik óbester nótája. Bihari Jánostól. Előadja az állami tanítóképző-intézet zenekara. 2. Földkörüli utamból. Szabad előadás. Tartja Izsóf Alajos a „Zászlónk" ifj. lap szerkesztője. 3. Magyar ábránd. Gaál Ferenctől. Zongorán előadja Botka Emma. 4. Branyiszkó emlékezete. Irta és szavalja Takács Gedeon. 5. Palotás magyar. Csermáktól- Előadja az áll. tanítóképző-intézet zenekara. Belépés tagoknak ingyenes, nemtagoknak 20 fillér.) == A Református Leányegylet vasárnap, azaz február 4 én este x/ 27 órakor a főgimn. tornatermében ünnepélyt tart a következő műsorral : 1. Magyar gályarabok éneke. Régi magyar ének. Előadja a ref. leányegylet énekkara. 2. „Az utcai suhanc." „Hát újra látlak!" Ada Negritől, fordította Radó Antal, szavalja Kis Ilonka. 3. Magyar dalok. Énekli Seefranc Sándor VII. gimn. tanuló, Fazekas Mihály, Rácz Jenő, Losonczi Gyula, Szobi András gimn. tanulók zenekisérete mellett. 4. Felolvasás. Tartja Kenessey Anna. 5. Trió. Előadják: hegedűn Fazekas Mihály, gordonkán Losonczi Gyula, harmóniumon Rácz Jenő VII. gimn. tan. 6. „Weér Judith rózsái." Irta Lampérth Géza, szavalja Kakas Irén IV. éves tanítónőképző-intézeti növ. 7. „Kék neíelejts." Br. Bánffy Györgytől. Énekli a ref. leányegylet énekkara. Belépti díj tetszés szerint- A tagokat s az érdeklődő közönséget tisztelettel meghívja a választmány. == A Katholikns Kör f. hó 11-én délután saját helyiségében fogja évi rendes közgyűlését tartani. — A pápai róm. kath. felsővárosi olvasókör e hő 11-én d. u. V 24 órakor a róm. kath. elemi iskolában fogja tartani közgyűlését. HETI ÚJDONSÁGOK. — Vármegyei közgyűlés. Veszprémvármegye törvényhatósági bizottsága 1906 február hó 10 én rendkívüli közgyűlést tart. A közgyűlés tárgyai: 1. Belügyminiszteri leirat, az állami javadalmazás beszüntetése tárgyában. 2. Belügyminiszteri leirat a törvényhatósági bizottságnak az esetleg kinevezendő avagy helyettesítendő főispánnal szemben követendő magatartás tárgyában hozott határozatára vonatkozólag. 3. Belügyminiszter leirata az alkotmányvédő-bizottság működésére vonatkozólag. 4. Pápa város képviselőtestületének alkotmányvédő határozata. 5. Veszprém város képviselőtestületének hasonló határozata. 6. Csóth, Vaszar, Gecse, Takácsi, Suúr, Jásd és Teés községek alkotmányvédő határozatai. 7. Pápa város polgármesterének jelentése a villamos-telepnek kibővítése tárgyában. 8. Vaszar község 1886. évi házipénztári számadása. 9. A devecseri főszolgabírói hivatal bútorozási költségei. 10. Lajoskomárom község képviselőtestüldtének szénkénegraktár felállítása tárgyában hozott határozata. Hamar elővett egy levélpapirost, de a toll úgy reszketett kezében, hogy nem birt írni. S nem is tudta, hogy mit irjon. Nem, nem, azt mégsem teheti, azt nem szabad tenni. Eldobta a tollat. De mintha valami belső szózat egyre nógatta volna : ird meg, írd, meg, addig ird meg, mig más leány el nem foglalja a szivét, más valaki, aki merészebb mint te, szebb mint te, aki tud kacérkodni, amit te nem tudsz, csak szeretni nem tud úgy, olyan igazán, olyan teljes szivéből. S ez a félelem gyötörte az egész álmatlanul töltött lázas éjszakán át. Korán reggel, alig viradt meg, kibujt az ágyából s félig öntudatlan paroxismusban hirtelen megírta a levelet. Alid tudta, hogy mit ir, oly kábult volt és úgy sietett, mert attól remegett, hogy a másik szobában föl talál ébredni édes anyja és bejön. Mikor Ida a reggelihez megjelent, atyja is, anyja is szinte elrémültek, oly sápadt volt. — Mondom, hogy beteg ez a gyerek — szólt az atyja. Nem akarták iskolába ereszteni, de a leány hevesen ragaszkodott ahhoz, hogy elmegy. — Hát menj, bánom is én — mondta rá az atyja, boszankodva a leány makacsságán. Amint az utcára ért, gyorsan, csaknem futva sietett a leányka a főutca felé, hol a felsőbb leányiskola nagy emeletes épülete állt. De előbb a posta előtt kellett elhaladnia. Ott megállt egy pillanatig s bedobott az ablak alatti nyíláson egy levelet. Abban a pillanatban már megbánta. Szerette visszavenni s ha a félelem nem tartóztatja, berohant volna a postára : adják vissza a levelét. Az Isten szent szerelméért adják vissza a levelét! Ámde a postán meg ismerték, mit mondtak volna, mit gondoltak volna róla ? Kétségbeesetten tördelte kezeit. Jaj Istenem, Istenem, mit cselekedtem ! Iskolába siető leányok, társai, utolérték, megszólították, de nem mert velők menni. Nem, az iskolába nem mehet. Meghalna félelmében, ha most Csorba tanár úr előtt kellene megjelennie. Visszafordult s hazament. Szüleinek azt mondta, hogy beteg, ami látni való is volt, csak rá kellatt nézni. Az anyja pirongatta : — Látod ? Mondtuk, úgy-e ? De sohasem fogadsz szót. A leányka lefeküdt. Az lesz a legjobb, ha ágyba fekszik, ott nem háborgatják. Anya délig el van foglalva a konyhában, délután Klári néni jön hozzá, aztán elmennek valami nó'egyleti gyűlésre. Apa egész nap a hivatalban van. Csak ebédre jött haza. Akkor pattogott egy kicsit, hogy ez a gondatlan gyerek bizonyosan elrontotta a gyomrát tegnap. — De hiszen tegnap is alig evett valamit — mondta Halászné. — Hát akkor meghűtötte magát. Igazán rettenetes, hogy nem tud vigyázni magára. Ida még hallotta, hogy tanakodnak a másik szobában szülei : elküldjenek-e az orvosért ? Aztán abban állapodtak meg, hogy egy csésze jó forró bodza-thea is elég lesz. A hosszú, lázas idegfeszültség után lassanként elnyomta az álom a fiatal leányt. Álmában még érezte ama lázas állapot hatását; de már nem ijesztő képek rémítgették, hanem édes, boldog játéka a képzeletnek gyönyörködtette ártatlan, szerelmes szivét. Az imádott férőt látta, aki eljött érte s gyöngéden megfogja kezét: — Hát szeretsz engem, édes ? Lásd én is szeretlek. Mikor fölébredt, érezte, hogy az álom megerősítette remegő, gyönge szivét. Bizonyára eljön érte az ő szive bálványa, a nagy, derék, okos férfi. Lehetetlen, hogy meg ne értse, mily hű sziv és mily igaz szerelem vár itt reá. Azóta bizonyára megkapta az Ida levelét. Azóta talán már útban is van. Talán néhány perc múlva itt is lesz.