Pápai Hirlap – III. évfolyam – 1906.

1906-02-03 / 5. szám

III. évfolyam. 5. szám. Pápa, 1906. február 3. PÁPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 60. szám. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Előfizetések és hirdetések felvétetnek Kis Tivadar, Kolm Mór fiai és Wajdits Károly urak üzletében is. A városi hivatali személyzet. Sietek kijelenteni, hogy nem a városi hivatalos személyzet anyagi ügyeiről lesz e sorokban szó. Erről közgyűlési teremben, sajtóban meg magánbeszélgetések alakjában is annyi szó esett mostanában, hogy éppen elég. Még a v. képviselőválasztásokra is némi kihatással próbált lenni a drágasági pótlék ismeretes ügye, persze minden számbavehető eredmény nélkül. Ugyancsak ennek némi utóhangjaként egyes társaskörök taglétszámának csökkenését emlegetik, ami azonban szerintünk egyáltalán nem tartozik a nyilvánosság elé. Az, hogy valaki tagja-e egy társaskörnek vagy inkább a neki kevésbbé költségesnek látszó asztaltársasági tömörülés eszméjének hódol, az teljesen az illetőnek privát ügye. A drágasági pótlékot tehát ezúttal nem bolygatjuk. Nem, még abban a vonatkozásban sem, hogy azokat, akik a város hitük szerint helyesen felfogott érdekében a pótlék ellen szavaztak, »gyászmagyarokként« külön lisztára kinyomatta valamelyik nekibúsult vadmagyar. A mi teljesen objektív, a munkát megbecsülő, a mai súlyos drágaságot elismerő, e mellett azonban a város anyagi helyzetét is mérlegelő felfogásunkat sem úgynevezett bojkott, sem .semmiféle gyerekes csíny, viszont azonban az egész vonalon való krajcároskodás hamar népszerűvé váló eszméje sem képes megváltoztatni. Elmondtuk két héttel ezelőtt, hogy az arany középúton kellett volna járnia a képviselőtestületnek és segítenie azokon, akik arra legjobban rászorulnak, segítenie oly mértéWoen, amennyire azt pénztára elviselheti. Ha újra foglalkoznia kellene a közgyűlésnek e kérdéssel, újra csak ezt az álláspontot foglálnok el ekkor és mindenkor abban a meggyőződésben, hogy az összes hivatalnokok fizetésének a megyéhez hasonló' állami rendezésének előbb-utóbb úgy is be kell következnie. Akaratunk ellenére kissé többet is szóltunk az anyagiakról, mint szándékunkban volt. Ám talán nem ártott, ha a levegőben f szállongó jelszavak közül egyet-kettőt elkaptunk s ide leszögeztük. Tettük ezt »sine ira et studio«, mint máskor is mindig. Tulajdonképen azonban nem anyagi kérdésről akarunk ezúttal szólani. Nem fizetésfelemelésről vagy drágasági pótlékról óhajtunk beszélni, hanem olyan hivatalnokokról, akik a mi városházunkon nincsenek meg, s akikre — a jövő szempontjából — ott szükség lenne. A jámbor olvasó visszaborzad: létszámfelemést akar a cikkiró, amikor a képviselőtestület többsége inkább létszámcsökkenést} kiván^ A válasz ez lesz: akar is, meg nem is. Akar de úgy, hogy anyagilag ne kerüljön ez áldozatba és a város közigazgatási gépezetének a jövőben nagy haszna legyen belőle. Aki egy pillantást vet városi tisztviselői karunkra, azonnal látja, hogy kebelében nincs gondoskodva az úgynevezett hivatali szukreszcenciáról. Nincs gondoskodva arról, hogy ha azok, akik ma a jogi minősítést kivánó vezető állásokat betöltik, hivatalaiktól megválnak, kik jőnek helyükbe. Az egész városházán, sem a polgármester mellett, sem a jegyzői irodában vagy a rendőrkapitányi hivatalban nincs egyetlen olyan minősítéssel biró alkalmazott, akiből valaha akár főjegyző, akár rendőrkapitány, akár polgármester lehetne. (Hogy igazságosak legyünk, egy jogot végző hivatalnokunk van, ámde az sem közigazgatási, hanem pénztári beosztásban.) Kell-e fejtegetnünk ennek az állapotnak hátrányát? Kell-e rámutatnunk, hogy a távolabb jövőben — mert hisz ma még minden tisztviselőnk teljes munkaerőben van — ez nagy veszedelmet rejthet magában, t. i. közigazgatási gépezetünk helytelen, gyatra funkcionálását? Mert az nem érv ám, hogy az esetleg kidőlő régi tisztviselő helyére kívülről lehet jogot végzett egyéneket behozni. A régi időben,, mikor még sokkal egyszerűbb mesterség volt a közigazgatás, meg volt az ilyen úzusnak létjogosultsága, ma már nemcsak jogi, hanem speciális közigazgatási-jogi képzettség és nagy gyakorlat kívántatik, hogy a törvények és miniszteri rendeletek végtelen tömegében eligazodni, sőt ezek alapján alaposan referálni, esetleg intézkedni legyen képes. Ám ha elnézünk más városokba, mindenütt nyomát láthatjuk, hogy van gondoskodás ilyen szukreszcenciáról, gondoskodás A „PAPAI HÍRLAP" TARCAJA. Legyen. Legyen a kincs másé, Másé a vagyon, A babért, a hirt is Én másra hagyom, Jusson én helyettem Másnak a dicsőség, Nekem nélkülözés Másnak meg a bőség . . . Öltsön más magára Ünnepi ruhát: Én rongyban dicsérem A mennynek Urát. Legyen más az úr csak, A szolga meg én, Ragyogjon a csillag Másnak az egén, Másnak világosság, Nekem a sötétség, Földi utamon is Kisérjen a kétség, Az élet nagy táncát Más járja hiven, E szeszélyes táncból Nem kér a szivem. Legyen csak tovább is Árny az alakom, A ház ismeretlen, Amelyben lakom, Legyen köny a párnám, Bú a nyoszolyám . . . Csak viduljon más az Élet mosolyán, Az én szivem többet Nem kér, nem akar, Csak egy darab földet, Amely betakar. Molnár Kálmán. A tanár úr. Irta: Vértesi Arnold. A sajó-kereszturi felsőbb leányiskola növendékeinek ideálja Csorba László, a történelem tanára volt. Öl magas, hatalmas férfi, valami afféle, mint az ó-kor mithikus hősei, kikről előadást kellett tartania s kik a serdülő leányok képzeletében mind a Csorba László tanár úr alakját öltötték fel. A nagyméltóságú közoktatási minisztérium bizonyára nem tudta, milyen veszedelmet vitt be a sajó-kereszturi felsőbb leányiskolába, mikor ezt a szőke szakállas óriást oda kinevezte. Nem mintha Csorba László tanár úr valami Don Jüan lett volna; Isten ments, azt ugyan nem lehetett róla mondani, nagyon szolid, komoly férfi volt. Nem leánycsábítás, hanem tisztességes házasság forgott a fejében, természetesen olyan, mely minden tekintetben megfelelő lett volna. Még nem tájékozódott a városban, ahová kinevezték; de ha Sajó-Kereszturou nem, hát bizonyára talál másutt magához valót. Hiszen derék ember amúgy szemre-főre is, tisztességes állásban lévő ember, nem vén, nem nyomorék, nem is valami csélcsap, aki a kathedrából a növendék leánykákra kacsintgatna. Csakhogy az ilyen fiatal hölgyek szive, főkép az ötödik-hatodik osztályosoké, kik ma-holnap már nagyleány sorba jönnek s nemsokára hosszú ruhát kapnak, könnyen lángra lobban, ha nem kacsintgatnak reájok, akkor is. És a kis Halász Ida is úgy érezte, hogy lángra lobbant a szive s odabent olthatatlanul ég. Az arca is lángol a nagy belső tűztől s nem tudja, mit mondjon egyik-másik barátnéjának, aki azt kérdezi tőle: - Mi lelt téged, hogy olyan vörös vagy, mint a főtt rák? Jaj micsoda kegyetlen szó az 1 Szinte a szive mélyéig nyilai. Mint a főtt rák? Most bizonyosan még csúnyább ilyen vörösen, pedig tudja, hogy amúgy sem valami szépség, csak egy kis fekete leány, alacsony, vézna, keskeny vállú. Vannak itt sokkal szebbek, mint ő, neki csak a szeme szép^ Tüdőbetegségek, hurutok, szamárköhögés, skrofulozis, influenza ellen számtalan tanár és orvos által naponta ajánlva. Minthogy értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérjen mindenkor „Roche" eredeti csomagolást. F. IIofTmann-La Roche & Co. Basel (Sfáje], Kapható •nroai rendeletre a gyógyszertárakban. — Ara Uvegenkint 4.— korona.