Pápai Hirlap – II. évfolyam – 1905.

1905-11-11 / 45. szám

II. évfolyam. 45. szám. Papa, 1905 november 11. PÁPAI HIRL MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség-: Jókai Mór utca 60. szám. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: D**- KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Előfizetések és hirdetések felvétetnek Kis Tivadar, Kohn Mór fiai és Wajdits Károly urak üzletében is. A közérdek. Általánosan hangoztatott szó ez, főleg a közügyeket tárgyaló termekben: megyei, városi, községi stb. gyűléseken. Nem fukarkodik e szó gyakori használatával a napi sajtó sem. Itt is hallani gyakorta a nagy > küzdés céljaként a közérdeket. Es csakis a közérdeket! Szinte bámulatba esünk, hogy a közérdekért való ily nagy lelkesedés mellett is, hátra maradunk mindenben. Vájjon, mi lehet ennek az oka? Egyszerűen az, hogy azon szavaknak, amelyek a különféle gyűléseken és a sajtóban szárnyaikra veszik a közérdek ideális fogalmának a nevét, nincs komoly értelmök, csak szójátékot képeznek, amelynek tetszó' szinei mögött ott settenkedik a kapzsi önzés. Nem célozunk senkire, semmire. Mi most általánosan beszélünk. Ugyan nem egész közönséges eset-e az, hogy valamely nyilvános fórum eló'tt nagyszabású új vállalkozásokról, korszakot alkotó reformtervekről, ám gyakran kisebb dolgokról, de amiknek fontos helyi jelentőségük van, esik szó s felállanak a szónokok, kiknek minden második szava a város, a megye, az ország közérdeke, és szavalnak és verik a mellüket a közérdekű dolog érdekében, ameiyről eleve tudják, hogy számukra meghozza a magán hasznot is. Ám mintha fülembe törne ez a válasz: nem kívánhatni senkitől sem, hogy a közérdekért áldozza föl magát s .némileg meg is engedhető, ha a közérdek bizonyos materiális hasznot nyújtson az érte fáradozóknak. A mai, anyagias gondolkodás közepette is a közérdek ilyetén fölfogása és magyarázása föltételezi előre is a pirulni nem tudó bőrt s az erkölcsi érzéketlenséget. Igenis, aki a közérdek szolgálatát hangoztatja akár egy, akár több esetben, annak egyéni érdekeit az illető kérdésben el kell temetnie mély vizbe és oly nehéz követ hengeríteni rá, hogy az egyéni haszon semmiféle ereje onnan el ne hengeríthesse. Ami pedig azt az ellenvetést illeti, mely szerint nem lehet követelui senkitől, hogy a közérdekért feláldozza magát, — annyi a megjegyzésünk rá, hogy ahol egészségesek a viszonyok, ott nincs szükség semmiféle áldozatra; ahol azonban betegek az állapotok, ott igenis kötelessége mindeu arra hivatottnak önzetlenül segítségére lenni a közérdeknek, vagyis: aki ezen érdekek szolgálatába állott, azt bármiféle melléktekintetek nélkül előmozdítani. Különben is — elég sajnos — a mai viszonyok közt nem arra van példa, hogy valaki a közért föláldozná magát, hanem megfordítva: az ő egyéni hasznaiért áldozza fel a közös jót. Hány város és megye nyögi a helyi érdekű vasutait, hány fizet évi járulékokat, amelyekből csupán az ezen vállalatok szóvivőinek maradt hasznuk? Hány határ, község pusztult el hazánkban vizszabáiyozások miatt, míg azok, akik ezt a szabályozást annyira sürgették s kivitték, gazdagságot, illetve nagy évi hasznot vágnak zsebre? Csak úgy tolulnak a példák emlékezetünk elé e kérdésban, de nem soroljuk fel mind, elégnek tartjuk, ha csakis rámutatunk. Széles ez országban mindenki előtt, aki a köz iránt érdeklődik, ismertek az ilyen közérdekű magánérdekek. Hogy a közérdek ideális fölfogása ennyire sülyedt, jobban mondva: elfajult, annak jó részben a sajtó egy részének a magaviselete az oka. Megdöbben a társadalom minden nemesebb érzésű tagja, mikor látja, hogy egyes lapok, lapszerkesztők, irók minden meggyőződés nélkül, ha kell napról napra változtatják politikai s nem politikai irányukat. Csak pénz kell nekik. S ahol többet kínálnak, oda állanak. S akit ma dicsértek pénzeért, holnap ugyanazt gyalázzák másnak a pénzeért. Mint valami eladó tárgyak, A „PAPAI HÍRLAP" TARCAJA. Két krajcárért f lig-e.* Irta: Molnár Ferenc. Az ember az első gimnáziumban golyót, új tollat éa tisztapapirt gyűjt. A másodikban és harmadikban bélyeget, a negyedikben ásványt, az ötödikben növényt, a hatodikban bogarat és lepkét. így halad lassanként a pénz felé, amelynek gyűjtésével a nyolcadik osztálytól kezdve némely ember egészen a koporsóig foglalkozik. Annak idején én is részt vettem mindenféle gyűjtésben, s nem minden büszkeség nélkül mondom, hogy növénygyűjteményem 1891-ben egyike volt az osztály legszebb gyűjteményeinek. Nem volt benue sok minden, de ami volt, az művészettel volt preparálva. Csak úgy mellesleg, minden dicsekvés nélkül jegyzem meg, hogy az osztályban én voltam az egyetlen, aki gombát is tudott préselni. Azonkívül én voltam az, aki a többi fiuknak az Azarum Europaeum vesealaku két levelét akként préseltem, hogy a szegény kis föld alatt nyiló virág pontosan a két levél közt foglaljon helyet, ^Mutatvány a szerzőnek Gyerekek c. most megjelent kötetéből. (Magyar Könyvtár 433.) ugyancsak én preparáltam a mások gyííjteméuyei számára az Asperula odorata csillagformában elhelyezett öt-öt levelét és megvallom, néha bizony meghamisítottam a természetet, ha például az öt közül az egyik levél kisebb volt, mint a többi. Ilyenkor egy másik Asperula levelét ragasztottam a korc-s helyébe, arai rám mint esztétikusra a formaérzék fényét vetette, de mint botanikusra a szélhámosság bélyegét sütötte. Ilyesmivel foglalkoztunk, amikor az alább következő történet megesett velem. Növényt gyüjtöttünk a Kelenföldön s mondhatom, hogy a legritkább bogarak és legnagyobb lepkék bátran szállhattak el mellettünk, mi uttyan nem bántottuk őket. Ez a hatodisták terrénuma volt, - mi tisztán és kizárólag a növények kultuszának szenteltük magunkat. Egy napon a tanárunk egy furcsa eszközzel jött be a természetrajzi órára. Kanál is volt, lapát is volt, ásó, kapa egy személyben. A nyele fából volt és maga a furcsa ásó-kapa görbe nyakon illeszkedett a nyélre. A tanár letette maga mellé az asztalra és tovább folytatta az előadást a zsurlóknál, ahol a múlt órán elhagyta. De hiába magyarázott a nedvdús szárú zsurlókról, hiába tárta fel előttünk ama kort, amikor ezek a most arasznyi esetlen növénykék égbenyúló rengetekbe verődtek s árnyukban a mammuth és az ichtiosaurus csörtetett végig, hiába mutatta meg a Zsilvölgy prehisztorikus tájképét, melyen soha nem látott növények ágaskodtak, s melyet egy régebbi ötödosztályos festett akvarellbe oly sok szinneJ, oly tarkán és oly ragyogóan, mint aminő egy szegény kis gimnázista képzelete. Hiába volt mindez, az osztály egyre csak az eszközt nézte, a hátsó padokban az eszközről suttogtak, ez jobban érdekelt bennünket, mint a Földanya története minden apokaliptikus csodájával egyetemben. Amikor vége lett az órának, a tanár a kezébe vette az eszközt és ezt mondta : — Ez itt egy növényásó. Azért hoztam be, hogy megmutassam. Ez ai-ra való, hogy a növénygyűjtők a növényeket gyökerestül emelhessék ki a földből, mert termésxetrajzilag a gyökér éppoly fontos része a növényeknek, mint a levél vagy a virág. Az igazi gyűjtő mindig el vau látva növényásóval. Járóka Sándor, egy hosszú, szemüveges fiu, aki első pad első volt és az osztály legjobb tanulója, fölemelte két ujját. — Mit akarsz ? — kérdezte a tanár. Járóka felállt: — Hol lehet ezt kapni, kérem ? — szolt emelt hangon. — Vaskereskedésben — mondta a tanár és Férll gyapjúszövetek, nőikelme különlegességek és női kabátok Finom damasztnemüek, rumburgi vásznak és egyéb kelengye-cikkek a legelőnyösebben szerezhetők be KRAITSZ JÓZSEF 91. FIA ÉS TAKSA divatáruliázában.