Pápai Hirlap – II. évfolyam – 1905.

1905-09-30 / 39. szám

fel a nagy Horatius, midőn nemzetének társadalmát kettészakadva s egymással küzdésre késznek látta. Hazám társadalma! Isten óvjon attól, hogy a latin költő szavai — a jelen napokban különöskép — rád is illjenek! Míg mi panaszból bosszúvággyá fajult szenvedéllyel törünk egymás ellen, a fölöttünk ólálkodó fekete felhőből siralmas testvérharcunk közepette csap le a villám, hogy mindannyiunkat agyonsújtson! Győri Gyula. Községi segélyek egyházi célokra. Még csak nemrég folyt le az a heves és szenvedélyes vita a városházán, melynek eredményekép a város a hitfelekezeteknek évi segélyét a régi összegben ismét megadta. Azokkal szemben, kik az egész segély megadása mellett voltak, álltak azok, kik a segélyt feleösszegre akarták leszállítani s a végeken szerényen húzódott meg a radikálisoknak — az állami oktatás híveinek — ama kisebb csoportja, kik semminemű segélyt nem voltak hajlandók megadni. Ezekkel, meg a félsegélyt adni kívánókkal szemben is erélyesen hangoztatták a városnak segélyadási kötelességét. Nos, hogy fennáll ez a kötelesség, azt a legilletékesebb fórum, a közigazgatási bíróság döntése mondja el az itt következőkben : Egy erdélyrészi r. t. város az ottani 3 hitfelekezetet évek hosszú sora óta segélyezte az illető egyházközségekkel egyetértőleg megállapított iskolai segélyösszegekkel. A segélyezés egész 1903. évig közmegelégedésre történt. Ekkor egyik felekezet a maga iskolai segélyösszegének a másik (jobban dotált) felekezet segélyösszegének megfelelően, lélekszámarány szerint való megállapítását kérelmezte. A közigazgatási biróság — álláspontjához következetesen — tényleg ezúttal is a lélekszámarány szerinti segélyezési kulcs alkalmazását rendelte el. Minthogy pedig a biróság itélele alapján a harmadik felekezetnek is jogában állott volna a maga szubvenciójának szintén lélekszámarányában való megállapítását kérni s minthogy ez a két segélyemelés a községi pótadónak mintegy 14°/

0-OB újabb emelését vonta volna maga után: a város egyszerűen elhatározta, hogy mindhárom egyháznak iskolai segélyezését 1905. évtől kezdve teljesen beszünteti, s az 1905. évi költségvetéséből az összes felekezeti segélyeket törli. A városnak ezt a határozatát a vármegyei törvényhatóság a fellebbezések elutasításával jóváhagyta. A vármegyei határozat ellen a felekezetek a közigazgatási birósághoz panasszal, a belügyminiszterhez fellebbezéssel fordultak. A közigazgatási biróság f. évi 1936. K. sz. végzésével a panaszokra nézve nem állapította meg hatáskörét; minthogy az 1886. évi XXVI. t.-c. 48. §-a a hitfelekezeti segélyek körüli jogvitákat azokra az esetekre szorítja, amidőn a községi segélynek a különböző hitfelekezeti iskolák közötti „megosztása", illetőleg a különböző hitfelekezeteknek a községi segélyben való „arányos részesítése" forog kérdésben, — arra a kérdésre azonban, hogy a község általában adjon-e segélyt, vagy fentartsa-e az eddig nyújtott segélyt, panaszjogot nem ad. Ekként a biróság elutasító végzése következtében az ügynek, mint nem jogvitás, de mint renges közigazgatási kérdésnek eldöntése a belügyminiszter hatáskörébe tartozik. A belügyminiszter pedig 54.965. sz. határozatával helybenhagyta a r. t. város és a vármegye ide vonatkozó határozatát; azzal az indokolással, hogy „az 1868. évi XXXVIII. t.-c. 23. és 2b. §-ai a hitfelekezetek számára azt a jogot biztosítják ugyan, hogy a községek által felekezeti, vagy felekezeti iskolai célokra megszavazott segélyben aránylagosan részesedjenek, — annak a kérdésnek elbírálását azon ban, hogy a község általában segélyt adjon, vagy azt fenntartsa-e avagy sem, teljesen a község elhatározására bizza, permissive akként rendelkezvén, hogy a községeknek az eddigi gyakorlat fenntartását megengedi ugyan, de anélkül, hogy a községre ily irányú kötelezettséget hárítana, vagyis bárki számára is a községgel szemben jogvita alapjául szolgálható jogos igényt állapítana meg Ezekre való tekintettel tehát a város a hitfelekezeteknek eddig adott segélyt teljes joggal beszüntetheti s ily irányú rendelkezése fellebbező hitíelekezetekre jogsérelmet nem képez". A radikálisok álláspontjának emez igazolását a Boncza Miklós szerkesztésében megjelenő „Magyar Közigazgatás" cimű szaklap folyó hó 24-iki (39.) száma közli. Egyházkerületi közgyűlés. A dunántúli ev. ref. egyházkerület őszi közgyűlését f. hó 29 én és folytatólag ma tartja városunkban. A közgyűlésre az egyházkerület egyházi és világi alkotó tagjai az idén szokatlanul nagyszámban jöttek össze. A gyűlés elnökségén Hegedűs Sándor főgondnokon ós Antal Gábor püspökön kivül résztvesznek a gyűlésen: Darányi Ignác, Sárközy Aurél, Szabó Kálmán, Mórocza Kálmán, Konkoly Thege Béla, Chernel György, Kovács-Sebestyén Endre, Barthalos István egyházmegyei gondnokok, Németh István Molnár Béla főjegyzők, Czike Lajos, Veress Ede, Medgyasszay Vince, Juhász Pál, Kis József, Nagy Gedeon, Segesdy Miklós, Nagy Lajos esperesek és még mintegy hatvanan. A gyűlés első délelőtti tárgyalásán megjelent a testvér ág. hitv. ev. egyház püspöke, Gyurátz Ferenc is. A közgyűlést megelőző napon d. e. lelkészértekezlet volt, melyen Fülöp József körmendi lelkész imádkozott és felolvasásokat tartottak: Birtha József, Thúry Etele, Csizmadia Lajos. Délután pedig Czike Lajos és Molnár Béla elnöklete alatt tartott ülésében a főiskolai igazgatótanács készítette elő a kerületi gyűlés elé kerülő ügyeket. A közgyűlés pénteken reggel 9 órakor Antal püspök magas szárnyalású imájával vette kezdetét. Ezután Hegedűs Sándor mondott nagy tetszéssel fogadott elnöki megnyitót. A főgondnok óvta a közgyűlést attól, hogy a kerület feladatai megoldásánál, szükségei fedezésénél ne számítson másra, mint önmagára. A szükségletek rohamosan nőnek, gondoskodni kell, hogy — ha kell — saját erejéből is fenntarthassa magát az egyház. Napirendre térés előtt Antal Gábor püspök meleg szavakban üdvözölte Nagy Gidát, a drégelypalánki egyházmegye érdemes esperését lelkészi működésének 50 ik ós esperesi működése 20-ik évfordulója alkalmából. — A püspöki jelentést dr. Segesdy .Ferenc referálta. Ezzel kapcsolatban Berzeviczi Albert volt kultuszminisztertől a hála szavaival vettek bucsut és üdvözölték Bachát Dánielt, az új budapesti ág. hitv. ev. püspököt Intézkedtek, hogy — mint a múltban — lelkészi állomások betöltetlenül ne maradjanak. A délelőtt folyamán Molnár Béla előadása alapján letárgyalták a pénzügyeket, elfogadván az 1906. évi költségvetéseket s elintézték a Gondolféle hagyaték ügyét s az összes számadásokat. Majd Németh István referedája alapján az iskolai ügyekre került a sor, helyben hagyván az elnökségnek a főgimn. párhuzamos osztályokra s a megfelelő tanerők beállítására vonatkozó határozatát. A nőnövelde ügyei során Kutassy Mária és Göbel Ilona tanítónőket állásukban véglegesítették és helyben hagyták Machik Ida középisk. tanárjelöltnek és Hlatky Ida zenetanítónőnek alkalmaztatását. Főiskolai igazgatónak Thury Etelét választották ; nőnöveldei igazgatónak dr. Horváth Józsefet. — A főisk. könyvtár államsegélyéből Borsos István könyvtárnok tiszteletdíját 20U koronával felemelték. A dunamelléki ev. ref. egyházkerület elnökségének azt a kérelmét, hogy dr. Antal Géza theol. tanár amerikai kiküldetése alkalmából szabadságoltassák,, kedvezően intézték el és helyettesítésével Rácz Kálmán főgimnáziumi tanárt bizták meg. A délután folyamán Peti Lőrincz előadó jelentései alapján a közigazgatási ügyeket tárgyalták. Ez alkalommal véleményt mondtak a vásároknak vasárnapról más napra helyezése ós az egységes liturgia dolgában, kimondták, hogy a lelkészi javadalmak (földek és gabona kivételével) készpénzben adandók ki s elintézték számos egyháznak vitás ügyeit. Elintézték még Németh István javaslatai alapján a segélykérvényeket. A mai napi gyűlés folyamán kerül a sor az indítványok, a népiskolai, missziói és birósági ügyek tárgyalására. — A kerületi gyűléssel kapcsolatban holnap délelőtt a ref. templomban lelkészavatás lesz. kott itt istenitiszteletet tartani, de egyébkor is átátrándult, ha dolga akadt. Mikor az előbb említett vizáradás megszűnt s a Répce kijózanodott hóbortjából, mi természetesebb, minthogy a gazdák, mihelyt a hidon átmenni lehetett, siettek ki birtokaikra, megtekinteni, hogy mi kárt tett a viz. A hid tájékán tömérdek iszapot hagyott hátra a mederbe visszavonuló viz, mely iszapból — általános megrémülésre, — egy emberi alak, egy hulla tűnt elő. Egyszerre ott termett a falu öregje-apraja, de nem akadt senki, aki a szerencsétlenül járt embert felismerte volna. A biró tehát azonnal jelentést tett a hatóságnál, valamint a helybeli lelkésznél, akit felkért, hogy harangoztassa ki, az orvosi vizsgálat után pedig imádkozzék felette, temesse el. A lelkész készséggel elfogadta s a temetés idejét is kitűzte másnapra. És mégsem így történt, mert egy körülmény megváltoztatta a tett intézkedést. A temetésre kitűzött napon ugyanis a szomszéd falubeli plébános, aki hirét hallotta az eseménynek, szintén illetékesnek tartotta magát a talált hulla elparentálására s mihelyt az orvosi vizsgálat befejeztetett, egy órával előbb a temetésre kitűzött időnél, eltakaríttatta a halottat, amiről a helybeli lelkész semmit sem tudott. Elérkezvén a temetésre kitűzött idő, a helybeli pap ornátusba öltözötten várta a halottjelentőt, hogy a végtisztességet megadja az ismeretlen halottnak. A jelentő azonban csak nem jött. Végre aztán lihegve megérkezett az egyházfi. Már messziről fel lehetett ismerni, hogy valami fontos hir van a begyében. — Nincsen halottunk, tisztelendő uram, szólt fontoskodó arcot vágva. — Nincsen ? Hát hova lett, mi történt ? — A Mihály pap — a^nép rendszerint ezen a néven beszélt a plébánosról — átjött négy halottvivővel #s a sekrestyéssel, a négy embér felkapta vállára a szt. Mihály lován a koporsót, a sekrestyés elénekelte a halottat, a plébános beszentelte, kivitték a temetőbe s el is temették. Míg ezt egy szusz alatt elhadarta az egyházfi, az alatt, ha valaki megfigyelte volna a lelkészt, látta volna, hogy arcszíne folyton változik, majd halványodott, majd neki pirosodott és viszont. Nem szólt egy szót sem. Elbocsátotta az egyházfit, ő maga pedig bement szobájába, levetette hivatalos öltönyét, leült Íróasztalához. Mit irt, nem tudjuk, de nagyon valószinü, hogy a plébánosnak irt, mert annyi bizonyos, hogy ettől kezdve a két pap körött nagyon sürü levélváltás indult meg, amihez elbeszélésünkben nekünk semmi közünk sincs. A halott tehát el volt temetve. Aki ismeri a falusi életet, az tudja, hogy az ilyen dolog ott nagy eseményszámba megy. Hire megy annak, hetedhét oszágra szóló. Hire ment eunek is. Mindjárt a temetés után harmadnapra egy vidéki asszony jelentkezett három rokonával együtt a községi birónál. Azért jöttek, hogy tudakozódjanak a halott felől, milyen ember volt, milyen ruhát viselt és a többi. Mert az asszonynak férje, elmezavar mutatkozván rajta, egy hónappal ezelőtt nyomtalanul eltűnt. — Volt-e a férjének a testén valami ismertető jel ? kérdé a biró. — Volt bizony, galambom biró uram, mondá a nő, az egyik kezének a kisujja csonka volt. — No, akkor jó helyen járnak, felelt a biró, mert ezé olyan volt. Hatósági engedélyt sem kérve, azonnal exhumálták a halottat s a csonka ujjáról csakugyan felismerték azt elveszett ember. Az asszony elájult, majd utóbb, hogy feleszmélt, bement a helybeli protestáns lelkészhez s megkérte, hogy mivel a férje protestáns volt, imádkozzék és tartson emlékbeszédet a airja felett, amit a pap készséggel teljesített is. Ekképen megadatván másodszor is a végtisztesség, a halott viszontagságai, véget értek az ezekről szóló történet be is fejeződhetnék, ha most nem kezdődnék a java.