Pápai Hirlap – II. évfolyam – 1905.

1905-07-15 / 28. szám

munka feladott fejezetéhez némi bevezető magyarázatot adhasson a szaktanár a dolgozat megkezdése előtt. Hogy itt bizonyos sérelem (injuria) nehezedik a vizsgázóra, azt bővebben feszegetnünk fölösleges. És ez a sérelem főleg ama tantárgyaknál lesz szembeszökő, amelyekből csak Írásbeli kívántatik, és amelyekből az elégtelen Írásbeli eredmény egy évre veti vissza a tanulót. Amott a legjelesebb tanulóval megesik, hogy például a németből vagy a görögből más tárgyak tiszta jeles osztályzata mellett is elégségessel kell megelégednie, holott eme tárgyakból is évközben mindig jeles volt. Emitt megtörténhetik, hogy jeles és jó növendék pl. a latin dolgozat miatt bukik egy évre, noha egész gimnáziumi pályáján e nyelvből tisztességes, sőt jeles eredményt mutatott fel. így van ez a reáliskola hasonló jellegű érettségi tárgyainál is. Bárhogy vizsgáljuk is a kérdés emez oldalát, az érettségi írásbeliek fontosságát és jogosságát az érettségi érdemjegyek megállapításánál . megokolva nem látjuk. Talán éppen ez lehet egyik oka annak, hogy félszázad óta, körülbelül amióta ez az átültetett idegen intézmény nálunk életűek örvend, már négyszer változtatták az érettségi írásbeliekre vonatkozó eljárásokat és most ismét módosítani akarják, illetőleg enyhíteni e cenzúrát, amelyet a sok változtatás, toldás-foldás helyett legjobb volna teljesen mellőzni középiskolai érettségi vizsgarendszerünkből. S annál is inkább eltüntethető volna ez az Írásbeli, mert a középiskolákban van oly vizsgálat, ahol az Írásbeli jóformán semmit sem számít. Ez a magántanulói cenzúra, ahol kell ugyan tenni zárthelyi írásbelit, de ennek a legrosszabb eredménye sem foszthat meg senkit sem a szóbelitől és így a vizsgálat sikerének reményétől. Továbbá a javító- és pótló-vizsgálatok mind Írásbeli tortúrák uélkül folynak le. Pedig, ha vala- j hol lehetne okszerűen alkalmazni ezt a vizsgálati, rostát, éppen a javító- és pótló cenzúráknál volna 1 helye, hogy a valóban gyönge elem ne menjen oly könnyen magasabb osztályba, terhéül a tanításnak. Azonban, úgy látszik, a tanügyi intézkedések ezen vizsgálatnál humanizmust akarnak gyakorolni. Ez ellen nem lehet kifogásunk, azért sem, minthogy az írásbeli cenzúrát az alapos szóbeli mellett fölöslegesnek is véljük. De ha már az írásbeli elengedésében humánus cél működik közre valamely középiskolai vizsgálatnál, akkor ez a humanizmus sehol sem oly megokolt, mint a már 8. osztályt végzett és ez osztálybéli végbizonyítványunk szerint is a középiskolai célt megoldott iíjuságnak a fölösleges érettségi vizsgálatánál. A középiskolai Írásbeli vizsgálatok eme következetlensége is egyik ok, hogy az érettségi vizsgálat mai formáján reformáljunk gyökeresen, úgy hogy az Írásbeli, mint fölösleges, megbízhatatlan és sokszor a tanulóra sérelmes, sőt néha immorális hatású cenzúra, törültessék ki végleg középiskoláztatásunkból. Ez volna az első jogos és paedagógiailag is helyes lépés az érettségi mai formájának kiküszöbölésére, vagyis arra, hogy a 8. osztálybeli ifjak ne tegyenek év végén két külön vizsgálatot, t. i. osztályvizsgát és érettségit, hanem a tanév végén a mai osztályvizsgálat alakulna át maturai vizsgálattá, jobban mondva az ezután nyert bizonyítvány ereje egyenlő lenne a mai érettségi bizonyítvánnyal. Ennek első üdvös következménye volna, hogy a 8-dik, tehát a legfőbb osztály tanulmányi ideje legkevesebb 3 héttel, igen sok helyütt, ahol később lehetne az évvégi vizsgálat, 7 — 8 héttel meghosszabbodnék, s nem lenne az a paedagógiai anomália, ami most van, hogy t. i. a középiskolai oktatás legfontosabb osztályában, ahol a tantervileg kiszabott új s nagy anyagon kívül összegezni is kell az egész nyolc osztály főbb anyagát, egy, sőt másfél hónappal rövidebb idő áll a tanulás rendelkezésére, mint a többi alsóbb osztályokban. Továbbá a javasolt vizsgálat mellett nem kellene a tanulónak az osztályvizsgálata és az érettségi között sokszor oly hosszú időt rettegésben eltöltenie, néha szóbeli érettségijének nagy kárára. Oly figyelemre méltó humánus pedagógiai mozzanatok ezek, hogy még akkor is súllyal bír1 nának, ha volna minősítési törvényünk, mely közép- J iskolai matúrát csakis a tudományos pályákra I lépőktől követelne, a többi intelligens, de nem tudományos pályákon azonban megelégednék a 8-ik osztály elvégzésével is. Azonban — sajnos — ma minden csak valamire is való pálya gimnáziumi és reáliskolai érettségihez van fűzve. Itt jegyezzük meg, hogy sokan az esetleg megalkotandó minősítési törvény ötletéből ragaszkodnak a mai két vizsgás rendszerhez, vagyis a külön osztályvizsgálathoz és a külön érettségihez és pedig azért, mert e rendszer mellett, aki nem j akar tudományos pályára menni, annak kezében lesz legalább a 8-ik osztály végbizonyítványa s mehet más intelligens pályákra ami az egy vizsgás rendszernél nem lehetséges. Továbbá szerintök mégis csak üdvös a külön érettségi, minthogy ez választja el a tudományos pályákra valót az arra képtelenektől. E két véleményre együttesen válaszolunk s mindenekelőtt kijelentjük, hogy e kérdésnél az annyira óhajtott minősítési törvény nem lehet döntő, mert még nincs. S ha már volna is, még a legliberálisabb efajta törvényről sem tételezhetjük fel, hogy megengedje, hogy akár a gimnáziumi, akár a reáliskolai S-ik osztály tanulóit a közoktatási törvényt homlokba ütő oly elvi ellenmondás szerint lehessen ketté választani, hogy az egyik tudományos pályára való, a másik nem. Ez a feladat nem a legfelsőbb osztályra hárul, hanem az alsóbbakra ; aki tehát nem tudományos pályákra termett, annak már előbb el kellett az említett két iskolából távoznia. A minősítési törvénynek csak az a feladata lehet, hogy sok intelligens pályát fölment az érettségi bizonyítvány föltétele alól, azonban hatása annyira nem terjedhet, hogy szigorítsa a mértéket arra nézve: vájjon a középiskola 8-ik osztályából kit lehet felső iskolákba bocsátani s kit nem. Középiskoláink színvonalát, még a legliberálisabb minősítési törvény mellett is, nem az érettségi szigorítása emeli, hanem mindazon óvóintézkedések megtétele, amelyek a felsőbb osztályokba nem eresztik az oda nem való elemet. E téren kell javítani, ha kesergünk középiskoláink helyzetén. Ami azt illeti, hogy a mai rendszerrel a 8-ik osztályt végzett tanulónak legalább van ezen osztályról bizonyítványa, míg az egy vizsgálat mellett ettől elesnék, arra csak annyit felelhetünk, hogy ez a legkisebb baj, melyen könnyű segíteni. Most is a tanév végén az évzáró vizsgálatok előtt állapítja meg a tanári kar az érdemjegyeket s a vizsgálat csupán a kétesekre terjed ki. Ez alapon kiindulva e tekintetben a dolog rendbe jönne. Bármerre, akármelyik oldalára fordítsuk a jelen középiskolai érettségi vizsgálat kérdését, oda jutunk ki mindenféleképen, hogy mostani formájában pedagógiailag meg nem okolható, s fölösleges intézmény, amely célját megoldani nem bírja, sőt bizonyos injuriát követ el a tanuló ifjúsággal szemben. Egy rókáról két bőrt lehúzni még a közmondás is tiltja s a mai matúra ezen erkölcsi szabály szerint jár, mert nem elégszik meg a 8-ik osztály végvizsgálatával, hanem még ezután külön Írásbeli és szóbeli cenzúra elé állíttatja az ifjút. Miért e fölösleges és sokszor káros tortura? Legyen egy vizsgálat és csupán szóbeli vizsgálat az év végén. A mai matúrára pedig ez legyen bírálatunk : Delenda est! Győri Gyula. Akiknek Lueger az ideáljuk. A héten ismét apostolok jártak városunkban. A szövetkezeti eszme apostolainak hirdették magukat, de amint szólásra nyíltak meg beszédes ajkaik, rögtön kiviláglott, hogy jövetelüknek célja korántsem eszmei, a szövetkezet magalakítása csak takaró volt számukra, amely mögött nem is valami nagy titkolódzással rejtegették igazi céljukat, a felekezeti gyülölségnek, a vallási villongásnak szítását. Sokszor hallott szólamok röpködtek a levegőben Izrael Jakabokról, Judungarnról, meg sok egyéb efféléről. Fölfedezték a pápaiak előtt is azt a nagy és új igazságot, hogy „akié a föld, azé az ország, legyen tehát az ország földje a keresztény magyaroké és ne a Schlesinger Ábrahámoké és Strasser Árminoké." Ezt hirdették a ker. munkásképző-egyesületben, úgy látszik, kitűnő szellemben akarják ott nevelni a pápai munkásokat. —-' A méltóságos úr számára jó hátasló áll az istállóban s a tenniszpályát, meg a vadászfegyvereket is rendbe hozattam. És ha vendégeket óhajt, hát az egész környék szivesen fogadja a méltóságos úr meghívását . . . — Köszönöm, édes Töttössy bácsi, de igazán semmire sincs szükségem. Nem igen lovagolok és a tenniszhez sincs valami nagy kedvem. A vadászatról pedig tökéletesen leszoktam. De ha oly szives akar lenni, hát távolíttassa el valahogyan a könyvtár porrétegeit és pókhálóit . . . — Csak nem akarja talán a könyvtárban tölteni a vakációt ? — Miért ne ! Ott is találok olyan jó mulatságot, mintha a környék urait meghívom . . . A jószágkormányzó tisztelettel elhallgatott, a kis gróf pedig már másnap reggel bezárkózott a Palásthy-kastély bibliotékájába. Nagy, karzatos terem volt ez, mely a fiatal káplán felügyelete alatt állott; a Palásthyaknak ötven év óta sem jutott eszükbe, hogy efféle ócskaságokkal bíbelődjenek. — A méltóságos úr bizonyára a családi okiratokban kiván búvárkodni — szólott a káplán, mikor a könyvtárban egyedül maradtak. — Nem, kedves tisztelendő' uram, ezúttal nem az ó'seim históriája érdekel. A Kapisztrán János történetéhez keresek adatokat a levéltárban. — Mihez kell a méltóságos úrnak a Kapisztrán Jáuos története ? — A doktori disszertációmhoz, melyet most akarok elkészíteni a nyári szünidőin alatt. Az a tervem, hogy a budapesti egyetemen teszem le az utolsó szigorlatomat. A káplán szolgálatkészen szaladt ide-oda, hogy a szükséges okiratokat előkeresse, Palásthy gróf pedig szórakozottan kezdte lapozgatni a kezébe került könyveket. Az egyik sarokban nagy csomó újság hevert, bekötött évfolyamok a hetvenes évekből, megsárgult foliánsok, melyeknek porát alig zavarta valaki harminc esztendő óta. A fiatal ember kíváncsian olvasgatta a fontoskodó híreket, mosolygott egy-egy frázison, amit a tárcában talált, s bizonyosan melankholiával gondolta : — Lám, tehát öt esztendős koromban is épp olyan önzők, reklámhajhászók voltak a közélet férfiai, mint most, hogy nekem is benőtt a fejem lágya. Mennyi ostobaság, mennyi kicsinység egy rakáson ! És én akkor rövid nadrágban, selyem térdharisnyában játszottam a lebernye-völgyi park fái között . . . Furcsának találta, hogy egy-egy fehérhajú veterán, aki az Ő szemében mindig a tisztes öregséget képviselte, akkor fiatalos szilajsággal kötött bele rég meghalt férfiakba, hogy jelentéktelen és a feledékenység örvényéhe vonult irók nagy hangon beszéltek olyan művekről, melyeket azóta az egész világ elfelejtett, hogy mámorító reménységekként emlegettek azóta valóvá lett semmiségeket. Amint szeme a régies betűkön végig futott, halkan így *szólott magában :' — Űgy látszik, hogy minden kor egyforma ! Mindig a stréberek és a felületesek adtak dolgot a tollforgató embereknek . . . Már jó félóráig lapozgatott, mikor egyszerre valami telepatikus éleslátás fogta el ; az egyik kolumna betütengerében hirteleu fölfedezte a Palásthy nevet. Az édes apja neve volt : ifjabb Palásthy János gróf. Egy pillantást vetett a közlemény címére ; ez állott fölül vastag betűkkel : Borzasztó tragédia egy grófi kastélyban. A fiatal embernek minden vére a szivére tódult, s míg a káplán gyauútlanul állt a létrán, hogy a Kapisztránra vonatkozó köteteket lehozza, dobogó s/,ivvel, elakadó lélekzettel olvasta végig a rémületes történetet. Hidegen, a napi krónikás közömbösségével volt megírva ott az iszonyú tragédia, mely a lebernyeJó és szép munkáért és kitűnő szabásért ioi>l> kiálítáHon ermekkel kitüntetve! - Mindennemű férfi-ruhák VAGO DEZSŐ első pápai féríi-divatterme, Pápa, Fő-tér, 3£>3. sz. szolid áron mérték szerint készíttetnek. Jó nagymnnkás szabósegédek felvétetnek.