Pápai Hirlap – II. évfolyam – 1905.

1905-05-20 / 20. szám

Nem, a nemzeti öntudatból soha sincs sok, csak elég. E nemzeti öntudatnak ott kell élni minden magyar agyában, szivében, ott kell csörgedezni az erekben; nemzeti öntudatnak kell megtölteni a magyar ember minden részecskéjét, vérének minden cseppjét. Mi a nemzeti öntudat? A nemzeti múltnak ismerete, átértése és meleg átérzése, a mult hagyományainak, a nemzeti jellegnek megbecsülése, megtartása, a nemzeti hősöknek, a nemzeti lélek kifejezőinek: költőknek és tudósoknak rajongó tisztelete éa követése, a nemzet fennmaradása, nagysága és fénye érdekében való fáradhatatlan munkásság, a magyar földnek, magyar égnek és levegőnek rajongó szeretete s az ahhoz való önfeláldozó ragaszkodás, a nemzet erejében való erőn bizalom, jövőjébe és nagyságába vetett rendületlen hit és meggyőződés; mindez egyenkint és együttvéve a nemzeti öntudat. Megvan-e ez mind a mi fajunkban? És ha megvan, a kellő mértékben van-e meg? Nagy idők, nagy küzdelme küszöbén van nemzetünk. Nem kell-e magát fölfegyverezni a nemzeti öntudat legerősebb fegyvereivel? Ha — mint sokan hiszik — szendereg a nemzet, nem kell-e fölébrednie, új életre kelnie? Ha elgyengült, nem kell-e erőhöz jutnia, ha elernyedi, nem kell-e megújhodnia? . . . B a nemzet ezen megújhodásának ott kell kezdődni az iskolákban, onnan kell kiindulnia az ifjúságból a minden tényében és hatásában nemzeti szellemtől áthatott nevelés által és következtében. Néhány évvel ezelőtt hazafias, lelkes nevelőkből egy pedagógiai társaság alakult, mely a világ legnagyobb nevelőjének, e s t a 1 o ú z i n a k nevét vette ugyan fel, de zászlójára a fentebbi gondolattól vezéreltetve, a magyar nemzeti nevelés jeligéjét irta. Ez a kis társaság gyorsan magára vonta a nemzeti nevelés hiveinek és munkásainak figyelmét, érdeklődését, megnyerte rokonszenvét, bizalmát s ma már megerősödve, vidéki körútra indult az ország szivéből, hogy eszméit az egész nemzet rétegében terjessze. Első állomásul a mi városunkat választotta, mely a nemzeti kulturának századok óta egyik legnevezetesebb gócpontj i. Városunkban időznek tehát a Magyar Pestalozzi Társaság tagjai, egyrészt, hogy áll. tanítóképző-intézetünkben a tanítóképzés nemzeti irányát megfigyeljék és tanulmányozzák, másrészt, hogy elveiket a vidéknek is proklamálják. Ma tartják első vidéki nyilvános gyülésüket az áll. tanÍLÓképző-intézetben, mely alkalomból üdvözöljük a lelkes társaságot, biztosítván arról, hogy hazafias működését a magyar társadalom rokonszenve és hálás érzelmei kisérik. Ónálló gazdasági élet. Szabadságra, függetlenségre, önállóságra születik minden ember, az egyéni boldogulásnak, a jólétnek, szellemi fejlődésnek, vagyoni gyarapodásnak ezek a legerősebb rugói, népeknek és nemzeteknek legfőbb törekvése ezekre irányul és ami áll az egyesekre, ugyanaz áll a nemzetre és az államra. A természet örök törvényeiben épúgy, mint az emberiség történetében mindenhol ott találjuk az önállóságra való törekvés nyomait. A magyar nemzetnek századokon keresztül folytatott küzdelme is az önállóság kivivására irányult. Csodálatos mégis, hogy a magyar társadalom minden tagját ma sem hatotta át teljesen az a tudat, hogy az ország boldogulását és a nép jólétét csakis önállóságra jutása által biztosíthatja. A gazdasági önállóság hiányát érzi ma minden ember, nehéz életviszonyaink a közfigyelmet immár a közgazdasági kérdések iránt oly mértékben felkeltették, hogy azok komoly mérlegelése elől kitérni nem lehet. A válságos viszonyok között is kiemelkedik e kérdés, mert a gazdasági Önállóság kivivásában találhatjuk meg azt az erőt, amely az ország népének megélhetését előmozdítja. Szükségtelen volna vitatnunk, hogy közgazdaságilag teljesen ki vagyunk szolgáltatva Ausztriának, iparunk, kereskedelmünk pang, a fejlődés útját az osztrák ipar és kereskedelem elzárja előlünk, nyers terményeink olcsón jutnak Ausztriába, a nép véres verejtékének gyümölcsei, milliók és milliók visszahozhatlanul vándorolnak ki a Magyarországot elözönlő silány portékáért. A gazdasági önállóság kivivása terén folyó küzdelemben azonban oly törekvéseket látunk, amelyek a kitűzött céltól el akarják téríteni a nemzetet s továbbra is fenn akarják tartani azt a nyomorúságos állapotot, a mely miatt népünk kétségbeeséssel küzd a megélhetésért s kénytelen kivándorolni, mert idegen érdekeknek van kiszolgáltatva egész közgazdaságunk. Az ámításnak és a megfélemlítésnek minden fegyverét előszedik, hogy az önálló vámsorompok felállítására irányuló törekvéseket lerontsák, hogy az embernek a jobb jövőbe vetett hitét megingassák, a helyes útról eltérítsék és az eszme megvalósításától elriasszák. Hihetetlen, hogy legyen olyan magyar ember, aki meggyőződésből, a gazdasági viszonyok komoly mérlegelésével a közös vámterületnek fenntartását óhajtja, akik tehát mégis akár szóval, akár tollal e mellett foglalnak állást, azok az ipari és kereskedelmi fejlődést nem tudják összeegyeztetni a gazdasági kérdésekkel, hanem csak a mezőgazdasági érdekek állanak előttük. Nem is féltjük hát ezektől a vámelkülönítés megvalósításának eszméjét, mert bárhogy igyekezzenek is megrémíteni a közönséget, hogy az önálló vámterülettől csak kár háramlik a gazdaközönségre, — nem fogják megtántorítani a népet. Mégis, hogy mindenki tisztán lássa a helyzetet, szüségesnek tart"uk, hogy a társadalomra nagy jelentőséggel biró e e kérdéssel, bár csak nagyobb vonásokban is, újból foglalkozzunk. Akik az önálló vámterület felállításával az ipar és kereskedelem fejlődésétől a mezőgazdaságot féltik, azok nagyon tévednek, mert ahol termőföld van, azt az ember művelni fogja, sőt az iparfellendülésével s a nép jólétének emelkedésével fokozottabb mértékben áll elő ennek szüksége. Nincs igazuk azoknak sem, akik vámelkülönítés esetén attól félnek, hogy gabona termésünk elveszíti Auszria fogyasztási piacát, mert hisz a magyar buza versenyképessége folytán Ausztrián kívül is talál piacot. Bebizonyított dolog, hogy amit Magyarország a szomszédos Ausztriába kivisz, annak jó része nem ott talál fogyasztásra és Ausztria a közvetítő kereskedelem szerepét teljesíti ; nagyon természetes, hogy a magyar kereskedelem rovására. Az az aggodalom is csak képzelődés, hogy Ausztria meg lesz a mi mezőgazdasági cikkeink nélkül, mi pedig nem tudjuk mi történik mi velünk ? Az ipar fejlődésétől és a gyárak felállításától is csak azok a nagybirtokosok és latifundiumok tulajdonosai félnek, akik az olcsó munkaerő kihasználása révén szerzett óriási jövedelmeiket a külföldön költik el. De tegyük fel, hogy Ausztriába való kivitelünk csökkenne, ez még alacsonyabb gabona- és marhaárakat korántsem idézne elő, mert az ipari fejlődéssel iparosaink és munkásnépünk keresetforrásokat találva, nagyobb fogyasztókként szerepelnének ; a mezőgazdasági munkások, akik most a mezőgazdasági munka szünetelése idején úgyszólván semmi keresettel sem birnak, a gyárakban munkát kapnának ; a legjobb munkaerő nem vándorolna ki Amerikába, hanem idehaza érvényesíthetné munkaerejét a szegény nép és növelxié az ország vagyoni gyarapodását. Gazdáinkat azzal is ijesztgetik, hogy új gyárak keletkezésével az olcsó munkaerőt is elveszítik, mert nem a kaszárnyába, mire a végső mély hangok kiröppennek a kürtből. — Mikor pedig a sebes lefuvás is elhangzott, akkorára a késedelmes baka is befordul a kaszárnya kapuján, amit ugyan helyesen is tesz, hogy miért, azt ő tudja legjobban. Az esti kilenc órakor adott kürtszó (fújják ugyan elégszer korábban is; hogy miért, azt is elegen tudják), a legkedvesebb annak is, aki fújja, annak is, akinek kedvéért fújják. A kürtös rendes körülmények között elvégzi napi teendőjét, ha kifújta kürtjéből a takarodót, a katona meg, ha elült a hang, élvezheti a föltétlen nyugalmat. Megharsanhat ugyan esti kilenc óra után is, de az ritkán esik meg s ha megesik is, csak azért van, hogy vakalármhoz, egy kis éjszakai kapkodáshoz szoktassa a harcost. Kellemesnek ugyan nem mondható, mikor a már elpihent legénységet föllármázza a kürt, mert sohasem lehet tudni, hogy éjjeli gyakorlatozás, avagy készenlétbe való helyezés lesz-e vége az éjszakai kürtlármának. A minarétek magyar-osztrák világában, odalent messze Bosznia-Hercegovinában csak úgy szól az esti kürt, mint idehaza. Azaz hogy a hang menete ugyanolyan csak, mint itthon, a dallama mintha szomorúbb, fájóbb, mélább volna. A magas hegytetőkön, az egymástól messze fekvő őrségeken és táborokban mikor fölharsan a kürt, van annak szavában valamely panaszos hang, amiut száll-száll a kopár sziklák fölött, híváu haza a katonákat. Nyári estéken, mikor a török hodzsa a minarét erkélyén kileuc óra körül énekli az arabus hívogatót, sokszor összeolvad a panaszos dallam a kürtszóval s olybá tetszik, mintha a nap lenyugtával minden pihenőre akarna térni. Pedig csak a katona tér nyugovóra, ellenben a török ekkor kezdi élvezni napi sziesztáját az ócska, képletes illatú, de kitűnő kávét szolgáltató apró kávéméréseiben. Nyaratszaka, mikor a délövi nap perzselő melege az esti órákat is meglangyosítja, mindig korán hangzik a takarodó. A kaszárnyáktól messze szórakozó legénység még el sem kezdte élvezni a szabad perceket, már is libeg felé a messzeségből jövő kürtszó, intvén őt, hogy engedelmesen hazatakarodjék, A kürtös — tudatában annak, hogy az elszéledt emberek nem érnek haza tizenöt perc alatt — lassan, minden hangot elhúzva, az újabb ütemek között szünetet tartva fújja a takarodót, ami ünnepélyes jelleget kölcsönöz a takarodónak, a kintlevő legénységnek meg időt a hazatérésre. Az utolsó mély hang mikor kiröpül a kürtből, akkor lehet hallani, némely csörtetést a sziklákon, valamely robogást a hegyi utakon s mire a csörtetés és robogás a kaszárnya kapujához ér, akkor sikoltva szól a kürt, mert ki fújta belőle a kürtös a takarodó utolsó passzusát is, a harsány lefuvót. Ekkor záródnak a kapuk, de hisz' záródhatnak már, mert ez élelmes és bajtársi érzelmű kürtös addig fújta, addig lassította a takarodót, mig minden ember haza ért. Aki mégis elkésik, az feleljen maga a késedelemért. Télidőben, mikor hó ül a hegycsúcsokon, mikor a komsia nyakig bundába van temetkezve a minarét tetején, máskép szól a takarodó. Ilyenkor a legénység otthon pipál a kaszárnyában s a kürtös csak azért fuj, hogy éppen fújjon. A hideg téli szél viszi a hangot, mire néha-néha a csarsijai kutyák üvöltése a válasz. Ilyenkor elül a török, mert a csavargó kutyának az esti kürtszóra adott válaszából nem jót sejt. Allah alighanem haragszik . . . De azért szól a kürt, a hanghullámok repülve-szállva járják be a a hegyek birodalmát s egyik hegyoldalon megütődve, visszaszaladva oda, ahonnan jöttek, a kaszárnyai bástyára. Ott pedig csöndesen szuszogva alszik egy sereg ember s őrködik fölöttük a napos, aki pipaszó mellett buzgón jegyezgeti nótáskönyvébe, hogy hány napja van még abban az életrövidítő országban . . . Messze Trebinjében, a fekete hegyek birodalmának határos határán, emberemlékezet óta magyar fiuk fújják a takarodót. A kis városka csöndjét ugyancsak fölveri a hang, mely mikor elül, akkor némaság, sötétség és feketeség borul a kis fészekre. FERENCZ JÓZSEF KESERŰVÍZ az eg-yedül elismert kellemes izíi. természetes hashajtó szer. -^o