Pápai Hirlap – II. évfolyam – 1905.

1905-05-20 / 20. szám

II. évfolyam. 20. szám. Pápa, 1905. május 20. APAI HIRLA MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. D Szerkesztőség: Jókai Mór utca 856. szám. Előfizetési árak: tígész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: DR- KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 215. szám, főiskolai nyomda. Előfizetések és hirdetések felvétetnek Kis Tivadar, Kolin Mór fiai és Wajdits Károly urak üzletében is. Nemzeti nevelés. Irta: Köveskuti Jenő. Kis nemzetek létét és fennmaradását egyedül az erős nemzeti öntudat képes biztosítani. Nemzeti öntudat nélkül a kis nemzetek felszívódnak nagyobb, idegen népek testébe, vagy jön egy világtörténelmi erupció a a nemzet

; öntudat hiányában szűkölködő nemzet megszűnik előbb államjogilag, majd kulturailag, végül etnográfiailag. Utoljára jön a világtörténelem, de csak azért, hogy reá vesse szomorú fényét a nemzetre, mely meghalt, mert »halni nem mert, élni nem tudott«. Nemzetünk mozgalmas története a századok legsötétebb viharaiban is fényes bizonyságokat szolgáltat, mire képes a nemzeti öntudat. Nagy volt nemzetünk mindig, valahányszor magasra csapott nemzeti öntudatunk lángja s voltak idők, midőn számban megfogyatkoztunk, erőben elsorvadtunk, de a nemzeti öntudatból eredt nemzeti érzés, a lelkesedés csodát mívelt s nemzeti létünk megvédelmezésében kifejtett erőnket megbámulta a világ. Nem szükséges talán a Bocskay, Bethlen és Rákóczi szabadságharcainak korára s újabban az 1848-iki dcső önvédelmi harcunkra reámutatnom. De szomorúak a történelemnek azok a lapjai, melyek a nemzeti öntudat gyöngülésével magának a nemzetnek is mély sülyedéséről tanúskodnak. Siralmas képet tárnak elénk történelem és költészet egyaránt. A nemzetnek dicső múltjából nem maradt egyebe, mint az a szomorú vigasztalás, hogy »így jár minden az ég alatt, forgó viszontagság járma alatt nyögünk«. S a »hajdan erős magyar«, tehetetlen fájdalmában, készült a halálra. Egy Széchenyinek és Vörösmartynak kellett születnie, hogy a jövőjéről lemondott nemzet bizalomra, új életre ébredjen s ime az elernyedt, de most öntudatra ébredt magyar Európa csodálatát vivja ki fényes szabadságharcával. Jöttek ismét szomorú napok, de sorvasztó nyomásuk alatt a visszanyert nemzeti öntudat erőt adott és hitet, hogy »jönni fog egy jobb kor«. És ez a jobb kor a nemzeti öntudat nélkül soha be nem köszöntött volna. Ámde mégis irigy szemmel keli tekintenünk nagyobb, boldogabb nemzetekre, akik a világesemények forgatagában nemzeti műveltségöket, nemzeti intézményeiket mind nemcsak megtartották, de gyarapították is, kiknek nemzeti öntudatát fényes mult, épségben álló nemzeti intézmények, nagy jellem és fényes jövő tartják ébren. A német nemzet méltó büszkeséggel tekint a császárságra, melyben faji aspirációinak, nemzeti törekvéseinek élő kifejezőjét látja; a francia új korszakba vezette be az emberiséget, ma is ő tartja kezében a haladás zászlóját, vezérnemzetnek tekinti tehát magát; az angol nyugodt és büszke önérzettel tekint ősi alkotmányára, mely századok orkánjaival dacolt győzedelmesen. És mindhárman büszkén mutathatnak reá a haladásnak azon nagy vívmányaira, melyekkel megajándékozták az emberiséget. De mi, magyar nemzet, kiknek fényes múltja csak emlék, kik nemzeti intézményeinknek csak foszlányait őrizgetjük, kiknek kincsünk még ma is »egy szentelt fájdalom«, kiknek még az a reményünk sincs, ami az idegen műveltségből éldegélő olasznak, a nemzeti gőggel teli spanyolnak megvan, hogy majd megment bennünket, ha más nem, a kedvező geográfiai helyzet: mi magyar nemzet, mivel biztosítsuk nemíeti létünket és fennmaradásunkat? Hiszen sokan állítják, hogy nemzeti öntudatunk sem elég erős, neui olyan, mint aminőre történeti multunk, az emberi haladásban kifejtett tevékenységünk feljogosítana, kötelezne. Gyakran hangzik a panasz, hogy a magyar könnyen kivetkezik faji jellegéből, könnyen beolvad sokszor nálánál fejletlenebb népek testébe, s mig nemzeti Öntudat híján maga könnyed nemzetietleuedik el, csekély beolvasztó képességet tanúsít: addig túltengő nemzeti önérzetével, beteges faji gőgjével még a beolvadni akarókat it elriasiiij^ magától. Micsoda nemzeti veszedelem rejlik ebben, ha igaz! Es ha netán a nemzeti jövőjét féltő hazafiság pesszimisztikusan itéli is meg a nemzetet, vájjon mondhatjuk-e, hogy eleget birunk abból, ami erőt adott, ami eddig fenntartott a nemzeteket elsöprő viharok közepett — a nemzeti öntudatból? A „PÁPAI HÍRLAP" TÁRCÁJA. A BIHARI RÓNAK Nagy fekete felhő sötét táborképen Leszáll a halmokról komoran, sötéten Bihar rónájára, Bús, mély sóhaj suhan a sikon keresztül, A villám pillája néha meg-megrezdül, Viharról van álma. Tavaszi munkától népes a nagy róna, Elcsigázott népség napszámképen rójja Kedv és nóta nélkül. Nem övé már a föld, másé rajt az élet, S a fáradt barázdán zsellér nem sok élhet A koldus kenyérbül. Délen ott a város. Karcsú gyárkémények, Sötét sóhajkép száll füstjük föl az égnek, S a sikra hull vissza: Az ég nyugton nézi, hogy e szegény nép itt Hiába küzd, remél, idegennek épit, Ki vérét fölissza. Ott mintha egy falu házsora mozogva Vándorolni kelt vőn, vonat megy nyugotra, Kik ülhetnek benne ? Kivándorló népek, kik hitük roncsával Új hazáért mennek a tengeren átal — Örök idegenbe. Zakatol a vonat, elnyeli a távol, Csak morajja hallik már a pusztaságból, Vagy a puszta jajdul ? . . . Mintha a rónaság melle fölzihálna S meglebbenne rajt a vihar zordon szárnya Vészt jósló sóhajt ál. Megnyílik a felhő, villám fakad benne. Forgó szél vágtat át kacagva, kerengve, Át a sikon, halmon, Ébredez a vihar! . . . Haj, nagy álmok népe, Érzed-e hivását ? Állasz-e elébe ? Kibirod-e vájjon ? Bodor Aladár. Takarodó.* Irta: Keéz Pál. Estenden, mikor csöndes az utca, mikor az esti harangszó is elhangzott már, belecsendül a némaságba a kürtszó, híván haza azokat, akiket illet. Az itthon való városok kaszárnyái kívül esnek az utcákon, a kürtszó tehát mindig távolról hangzik be, kedves emlékezésképp azoknak, akiket valamikor szintén ilyen ösmertető jellel csalogattak haza, az örökké megvetett nyoszolyára. Azok meg, akiknek még most is parancsol a kürtjel, engedelmesen veszik a direkciót a hang irányába és takarodnak haza. Jó jel ez a szép, hellyel-közzel bánatos, itt-ott vigabb, de általán csöndes ütemű takarodó. Amint a hang menete hullámzik — lassan, alig emelkedve, alig esve — azonképpen lépked haza a hivott' fél. Ő is olyan, mint a kürtszó: bánatos. Amig a takarodó fúvása eltart, addig haza is lehet menni s még a messzebb eső bormérésből is megtér a harcos * Mutatvány a szerzőnek „Messze földről — kaszárnyából" c. kötetéből. 1SS SlSsI^; tüdőbetegségeknél, légzőszervek liurutos bajainál úgymint idült bronchitis, szamár hurut és különösen lábbadozóknál influenza után ajánitatik. Emeli az étvágyat és a testsúlyt, eltávolitia a liöliö-ést és a köpetet és megszünteti az éjjeli izzadást. — Kellemes szaga és jó ize miatt a gyermkeek is szeretik. A gyógyszertárakban üvegenkint 4-- kor.-ért kapható. - figyeljünk, hogy minden üveg alanti céggel legyen ellátva: F. Hoffmann-La Roche & Go. vegyészeti gyár Basel (Svájc).