Pápai Hirlap – I. évfolyam – 1904.

1904-03-05 / 10. szám

jegyzökönyvének hitelesítésére elnök Körmendy Béla és Pentz József részvényeseket kérte föl, majd elrendelte a szavazást. A szavazatszedő bizottság tagjai voltak: Faragó János, Fischer Gyula és Wajdits Károly részvényesek. Sem az igazgatóságban, sem a felügyelő bizottságban nem lett semmi változás. Ezzel a közgyűlés az elnök éltetésével véget ért. A Pápa városi és vidéki takarékpénztár múlt vasárnap tartotta Bock István vezérigazgató elnök­lésével 25-ik évi rendes közgyűlését, melyen dr. Koritschoner Lipót mutatta be a lapunk által már ismertetett üzleti jelentést. A közgyűlés elismerés­sel fogadta az igazgatóság jelentését s dr. Lőwy László és Baranyai) Zsigmond részvényesek indít­ványára az igazgatóságnak buzgó működéséért jegyzőkönyvi köszönetet szavazott. Ezután követke­zett a megüresedett igazgatósági és felügyelő-bizott­sági tagsági helyek betöltése. A szavazatszedő bizottság tagjai dr. Kende Ádám, Karlowitz Adolf és dr. Hoffner Sándor voltak, kik a szavazás egy­hangú eredményeképen konstatálták, hogy az igaz­gatóság tagjai közé Lőwy Adolf, Martonfalvay Elek és Mészáros Károly; a felügyelő-bizottságba pedig dr. Kapossy Lucián, Marton I. L. és Piacsek Gyula újból megválasztattak. Az ülés berekesztése előtt még dr. Antal Géza nagy lelkesedéssel foga­dott rendkívül meleg beszédben méltatta Bock István és Marton I. L.-nek az intézet vezetésében 25 éven át kifejtett kiváló munkásságát, s neve­zettek érdemeit a közgyűlés jegyzőkönyvében örökítették meg. — A győri reggeli vonat, Múlt szá­munkban ily cim alatt közlött hírünkre vonatkozó­lag ujabban azt az értesítést nyertük, hogy nem a reggeli tehervonathoz fognak személykocsikat kap­csolni, amint az régebben is tervezve volt, hanem Győr irányából Pápa felé reggel 5 óra tájban egész külön személyvonatot fognak indítani egyelőre próba­képen, s ha beválik, ezt állandósítják. A próbavonat megindításának idejére nézve eddig nincsen pozitív megállapodás. — Hangverseny. Pompásan sikerült hang­versenyt rendezett múlt vasárnap este az ág. hitv. ev. leány-egylet. Az egyház új hatalmas tanácsterme zsúfolásig megtelt érdeklődő közönséggel, amely ritka lelki gyönyörűséggel élvezte a programúi minden egyes pontját. Szutter Dániel az ügybuzgó és jeles karmester vezetése rlatt szépen előadott kardallal nyitotta meg az énekkar az estélyt úgy ezzel, mint a későbbi énekszámmal nagy elismerést aratván, Hasonlólag tetszésben részesültek : Kéringer Julcsa szólóneke, Szakács Lujza, Szabadi Erzsi, Stróbl Ka­tica, Piri Zsófia kvartetténeke, zajos tapsokat arat­tak Pelek Anna népdalai, melyeket Mészáros Gab­riella cimbalomkisérete mellett nagyon csinosan adott elő. Kakas Irén, Yit'tnyédy Anna szavalatai szintén igen tetszettek s mély hatása volt a Bobrovniczky Mariska által művésziesen előadott melodrámának, melyhez Kovácsics Lenke szolgáltatott diszkrét zon­gora kíséretet. Két egész, kicsi leányka Szutter Ma­riska és Kluge Alice szereplése valósággal elbájolta a hallgatóságot. Előbbi Tóth Kálmánnak egy versét szavalta korát megcáfoló bátorsággal, utóbbi Nagy Pál tanítóval négykézre egy szonátát adott elő igen kedvesen és ügyesen. Kapott tapsot bőven a két kis leány. Utoljára hagytuk azt az irodalmi becsű felol­vasást, mely fő-éke volt az estéuek. „Az anya sirja" cimmel Kapi Béla püspöki titkár olvasott fel egy mély pszikhológiával megirt gyönyörű elbeszélést, könnyekig meghatóan s lelkes tetszésnyilvánításokra ragadván vele a hallgatóságot. A hangulatos, szép hangverseny rendezéséért dicséret és elismerés illeti meg a leány­egylet vezetőségét. — Alapitvány. Adám Iván, tb. kanonok, pápa-kovácsi esperes-plébános, a veszprém-egyház­megyei papság e kiválólag érdemes tagja, az egyház­megyei alapítványi hivatalnál 2800 kor. alapítványt tett oly célból, hogy ennek kamatai a Kup község­ből kikerülő szegénysorsú tanulók segélyezésére for­díttassanak. A jótett önmagát dicséri! — A német szó ellen volt valamiféle tüntetés hétfőn este. Elvi ellenségei lévén a tün­tetésnek, nem kutatjuk, hogy folyt le s minő sikere volt az indulatok hangos és haragos meg­nyilatkozásának, de hogy az az erőszakos germa­nizálás, amelyet ebben a tőzsgyökeres magyar városban németnyelvű előadások megtartásával némelyek véghez akarnak vinni, méltán kelt fel­háborodást, azt velünk együtt mindenkinek el kell ismernie, akinek szivében csak egy csepp haza­fias érzés van. Elég szégyen ha valakik, akik e haza levegőjét szívják, nem tudnak magyarul, minek akarják még ezt nyilvános előadás kereté­ben is dokumentálni ?! — A főiskola igazgató-tanácsa f. hó 25 én időszaki ülést tart. Ugyanekkor fog ülé­sezni a dunántúli ev. ref. egyházkerület városunk­ban székelő fegyelmi tanácsa. — A pápai zeneiskola f. hó 2-án kezdte meg működését a céljaira átengedett óvoda helyiségében. Beiratkozott eddig 18 növendék, akik közül 11 az I., 5 a II., 1 a III., és 1 a VI. osz­tályba lépett. A zongoraszaknak 13, az éneknek 5, a hegedűnek 5 növendéke van. Két szakra (énekre és zongorára) 5 növendék iratkozott. E kezdet után is a legszebb jövőt jósolhatjuk a zsenge intézetnek. — Tudományos előadások. A főgimn. tanári szobájában f. hó 6-án (holnap) d. u. 5 óra­kor két előadás lessz. A Népszerű Főiskolai Tan­folyam részéről lic. Iiácz Kálmán főgimn. tanár: Az akarat szabadságáról, a Szabad Liceum részéről pedig Révész Arnold mérnök : A talajvizekről fog értekezni. Az utóbbi előadásnak kiváló érdeket köl­csönöz az a körülmény, hogy a belvárosi pincék veszedelme révén a talajvíz nálunk szomorú aktu­alitással bir. — Megjött a papa! Megemlékeztünk arról a nagy sikerről, melyet Erdélyi Zoltánnak, lapunk illusztris költő-munkatársának ily című vígjá­téka a Nemzeti Szinházban aratott. A vígjáték most a Singer és Wolfner kiadásában könyvalakban is megjelent. Szellemes dialógját, pompás jeleneteit olvasván, újból konstatálhatjuk, hogy a kitűnő lírikusra a drámaírás terén is szép jövő vár. — A műkedvelőielőadásra különösen alkalmas egyfelvoná­sost melegen ajánljuk olvasóink szives figyelmébe. — Jubiláris ünnep. A pápai ev. ref. hit­tanhallgatók önképző-köre 1904. évi március hó 6-án d. e. 11 órakor a főiskolai tornateremben a Britt- és Külföldi Bibliaterjesztő Társulat 100-éves fennállásának emlékére ünnepélyt rendez. Az ünnep műsorát itt közöljük: 1. Közének. 2. Megnyitó. Tartja Csizmadia Lajos tanár-elnök. 3. A biblia ünnepén. Irta Czeglédy Sándor III, éves papnöv., szavalja Horváth Lajos IV. éves papuöv. 4. „A britt és külföldi bibliaterjesztő társaság" eredete, hatása, álláspontja, szervezete és magyarországi működése. Irta és felolvassa Czakó Gyula III. éves papnövendék. 5. Ima. Tartja Czeglédy Sándor III. éves papnövendék. 6. Közének. — Téli kóstoló. Eddig csak nyári kós­tolónk volt, a téli feltalálása s a szegények javára va ló busás értékesítése a Wahrmann Mór egyesület s ennek derék vezetősége : Barna, Ignác és Kohn Miksa Mihály érdeme. Az Otthon kávéház összes helyiségeiben, melyeket szorongásig megtöltött a vidám mulatozás közt zsibongó sokaság, folyt le a téli kóstoló. Jólelkű adományozóktól került ki az étel ; italról s mindennemű frissítőkről pedig a kávé­ház agilis tulajdonosa : Bajlós Bertalan gondoskodott. Éjfélig jókedvű társalgás, a világposta tréfái, Füredi muzsikája, éjféltől reggelig pedig tánc mulattatta a téli kóstoló publikumát. — Az érettségi reformja. A tanügyi körökben mostanában sokat tárgyalt e témáról, f. hó 1-én a helybeli Tanári Körben Makay István tar­tott felolvasást. Felolvasó szerint az érettségit csak azok számára kellene fenntartani, kik a középisko­lákból az egyetemre készülnek s a maturandusokat a szerint kellene más és más tárgyakból vizsgálat alá vetni, amint a főisk. tanulmányok más és más szakára akarnak lépni. A felolvasást vita követte, melyben Sarudy György, Kis Ernő, dr. Antal Géza és Győri Gyula vettek részt. A fontos kérdés rész­letes megvitatását s benne állásfoglalást egy követ­kező ülésre halasztották. — 120 Praeludium. Köveskuti Jenő, az áll. tanítóképezde kitűnő zenetanára, kinek évekkel ezelőtt megjelent 62 Egyházi Elő- és Utójáték c. munkája nagy sikert aratott, tekintettel az orgona­irodalom szegénységére, 120 Praeludium c. alatt komoly, egyházias, de azért dallamos és túlnyomó részben könnyen, pedále nélkül is játszható elő- és utójátékot fog kiadni. A zenemű ára 3 kor. lessz ; megrendelések a szerzőhöz intézendők. Melegen ajánljuk az érdeklődők figyelmébe. — Március 15. Homok-Bödögén. A homok-bödögei ev. énekkar március 15-én este az orgonaalap javára hazafias ünnepet rendez. Az emlékbeszédet Tóth Kálmán lelkész tartja, szaval­nak: Kovács Béni, Simon Lajos, Németh János. — Háziipari tanfolyam. A kupi köz­ségi füz- és cirokfeldolgozó háziipar-tanfolyam ünnepélyes berekesztése e hó 4-én d. u. történt meg Belálc Lajos főszolgabíró és Körmendy Béla tb. főszolgabíró jelenlétében. A tanfolyam eredménye igen kedvező, a tanoncok által készített munkák szép haladásról tanúskodnak. — Emlékünnepély. A pápai ev. ref. főiskolai ifjúsági képzőtársulat a főiskolai ének­és zenekar közreműködésével 1904. évi március 15-ike 56-ik évfordulója alkalmából emlékünnepélyt rendez. Helyárak: Nagy-páholy 9 kor., kis páholy 7 kor., erkélyszék 2 kor., támlásszék 1 kor. 60 fill., zártszék 1 kor. 20 fill. Jegyek előre válthatók Kis Tivadar úr könyvkereskedésében s az ünnepély napján délután 5 órától a színházi pénztárnál. A színházi ünnepély után a „Griff"-szállóban tánc­mulatság lesz. A színházi ünnepély műsora: 1. III. sz. nyitány. Irta Gáty Zoltán; előadja a főisk. ifjúsági zenekar Gáty Zoltán vezetése alatt. A nyitányban előforduló nagy Kádenciát játsza Rácz Dezső főgimn. tanár. 2. Emlékbeszéd. Tartja Szabó S. Zsigmond ifjúsági elnök. 3. Alkalmi óda. Irta Lampért Géza ; szavalja Olé Sándor. I. éves papnövendék. 4. Petőfi. Szinmű; irta Rudnyánszky Gyula. Személyek: Petőfi Sándor • Szabó S. Zsigmond I. é. pn., Egressy Gábor: Besse Lajos II. é. pn., Kiss Sándor ezredes: Horváth József VII. o. t., Divóki Zoltán: Preiner István VII. o. t, Tóth Gáspár, pesti szabó: Székely István II, é. pn., Csipkés Pál, tordai fuvaros: Takács János VII. o. t., Csapó Etelka: Kaszás Linka, Med­nyánszky Berta: Kapossy Edit, Szendrey Júlia: Baranyay Jolán, Varga Rózsa: Kis Ilonka, Bem tábornok : Pozsár István VIII. o. t. A színműben előforduló : A virágnak megtiltani nem lehet és a Rákóczi-induló zenedarabokat előadja ja főisk. iljusági zenekar. 5. Talpra magyar. Zenéjét irta Boldis Ignác; előadja a főisk. ifusági énekkar. 6. Kossuth-nóta. Előadja a főisk. ifj. ének- és zenekar Gáty Zoltán vezetése alatt. — A pápai áll. tanítóképző-intézet márc. 15 én saját helyiségében hazafias emlék­ünnepet rendez, melyen a város közönségét szívesen látja a tanárikar és az ifjúság. Az ünnep műsora a következő: 1. Nemzeti dal, Petőfitől. Szavalja: Máy Vilmos IV. éves növ. 2. Talpra magyar! Szövege Petőfitől, dallama Egressy Bénitől. Elő­adja: az ifjúsági énekkar. Vezeti: Parti Lajos IV. éves növ. 3. Emlékezés március 15-ére, ünnepi beszéd. Tartja : Abmrózy József IV. éves növ. 4. Március 15. Ábrányi Emiltől. Szavalja: Nagy Imre II. éves növ, 5. Kossuth-nóta. Előadja : az ifjúsági ének- és zenekar. Vezeti: Barabás János IV. éves növ. 6. Kossuth emlékezete. Illyés Bálinttól. Szavalja: Káldy Lajos IV. éves növ. 7. Várjátók Petőfit! Bartók Lajostól. Szavalja: Nóvák Pál III. éves növ. 8. Mentsük meg a hazát! Kossuth Lajos beszédje. Előadja : Péteröy Sándor IV. éves növ. 9. Csatadal. Szövege Petőfitől, zenéje Lányi Ernőtől. Előadja: az ifjúsági ének- és zenekar. Vezeti: Barabás János IV. éves növ. 10. Honvédtüzér temetése. Dal 1'849-bő Előadja : az ifusági énekkar. Vezeti: Parti Lajc IV. éves növ. 11. A puszta. Tompa Mihálytó Szavalja : Ferenczy István I. éves növ. 1. Rákóczi-induló. Előadja : az ifjúsági ének- és zenekar. Vezeti: Barabás János IV. éves növendék. — Hazafias ünnep. Az iparos ifjúság önképző-egylete 1848 március 15-ike emlékére már­cius 13-án ünnepélyt rendez. Az alkalmi beszédet: dr. Kőrös Endre tartja, szavalnak : Simon János, Ferenczi Miklós, Stampfel József, Piri Lajos. Az énekkar Rácz Dezső főgimn. tanár vezetése alatt több énekszámokat ad elő. Az ünnepre belépti dij nincs. — A devecseri kaszinó február 21-éu tartotta meg évi rendes közgyűlését a tagok élénk érdeklődése mellett. A kaszinó tisztikara és választ­mánya így alakult meg: Elnök: Györffy Géza. Alelnök : Derdák Lőrincz. Háznagy és pénztáros : Königsberger Kornél dr. Ellenőr: Elefánt Pál. Titkár és könyvtáros: Szalay Ottó. Segédkönyvtáros: Balogh Mihály. Ügyész : Bareza Béla. Választmány: Baráth István, Mentler Lajos, Széphegyi Sándor, Huszár József, dr. Szabó Nep. János, Beck János, dr. Breuer Miksa, Rotter Béla, Raák Gyula, dr. Pollák József. Számvizsgálók: Szaiíf Zoltán, Zalai Ignác, Mautner Hermán. — Uj ügyvéd. Dr. Mártonig Dezső, ki eddig közjegyzői helyettesként működött, ügyvédi irodát nyitott Pápán. Irodája helyisége : a Kossuth Lajos- és Uj-utca sarkán levő Nóbel Ármin-féle 149. számú ház emeletén van. — Nyilvános köszönet. A vezetésem alatt álló iskolák számára a nm. vallás- és közokt. m. kir. minisztérium a budapesti magyar földrajzi intézet részvénytársasága utján az 5 világrész tér­képét s a m. kir. tud. egyetemi nyomdaigazgatóság utján egy mértékgyüjteményt, özv. Mihalovics Im­réné pedig 20 koronát kegyeskedett adományozni. Fogadják a nemes szivü jótevők mélyen érzett hálás köszönetünknek legőszintébb nyilvánítását. Kriszt Jenő plébános, iskolaszéki egyh. elnök.

Next

/
Oldalképek
Tartalom