Pápai Hirlap – I. évfolyam – 1904.

1904-01-09 / 2. szám

gővé minden oly határozat végrehajtását, mely a) községi adó megállapítására, kivetésére és behajtására ; b) községi vagyon elidegenítésére vagy szerzésére, hat éven túl terjedő haszonbérletek megkötésére ; c) kölcsön vételekre ; d) új hivatal rendszeresítésére vagy a fennálló megszüntetésére ; e) a költségvetésben elő nem forduló terhes szerződések megkötésére vagy felbontására és jelentékeny közművek emelésére ; f) történelmi és műemlékek fenntartására, átalakítására és lebontására vonatkozik ; g) nemkülönben minden határozat, melyre a törvény felsőbb megerősítést követel. Amihez még járul a 27. §. mely szerint: rA község szabályrendelete a törvénnyel, a kormány és törvényhatóság hatályban levő szabályrendeleteivel nem ellenkezhetik ; a 30 napi felebbezési határidő leteltével a törvényhatósághoz azonnal fölterjesztendő és csak ennek nyilvános vagy hallgatólagos jóváhagyása után hajtathatik végre". Hogy a törvény ezen intézkedései, melyek helyén lehetnek a csekély intelligen- s ciávaí bíró kis- és nagyközségeknél, de nincsenek helyén a rend. tanácsú városoknál, valósággal megbénítják a városok szabad mozgását, az nyilvánvaló; mint szintén nyilvánvaló az is, hogy a viszony, melyet' a törvény a városok és megyék közt statuál, a városok szempontjából tarthatatlan. Mert tökéletesen igaza van E h e n G y u 1 á n a k, Szombathely volt polgármesterének és jelenleg országgyűlési képviselőjének, hogy »egy rendezett tanácsú városban, melynek Közönsége kellő tudással és érettséggel bir annak felismerésére, hogy a saját autonom körében hozandó határozatok és szabályrendeletek közül, melyek rejtik magukban az erkölcsi hátrányoknak vagy anyagi károsításoknak magvát: ott a vármegye döntésétől tenni függővé a hozott határozatoknak és megalkotott szabályrendeleteknek jogMihály az út ellenkező oldalára nézett s egy régi szomorú nótát kezdett dudorázni. — Mély-e ez a tó, Mihály? — Gyemekkoromban sokszor fürödtem a szélében, a közepe nagyon mély. — Hogy nevezik ezt a tavat? — Huszonöt esztendő óta Kisasszony-tónak. — Mihály, e tónak valami története van! —• Van biz' ennek, uram. Valahányszor erre megyek, mindig arra nézek az öreg-székelyi hegyek felé, hogy ne lássam ezt a tavat. — Mondja kend el nekem azt a történetet! — Nagyon régen történt az, uram. —- Annál jobb. — Aztán, nagyon szomorú. — Mindegy. — Csillag, Tündér, gyi te! Hm, hm. Olyan surgyánka legény voltam abban az időben, mint a Gergely fiam, aki a múltkor az urat Ozorára vitte, mikor az öreg mesterünkhez szolgálatba állam, ez előtt úgy harminc esztendővel. Jó gazdám volt, áldja meg az Isten még haló porában is. Szerette az egész községünk. Mikor meghalt, sírdogált érte a városnak apraja, nagyja, s a temetőbe vezető széles utcán egészen végig folyt a nagy sokaság, mikor temették. Nem is hallottunk azóta olyan szép búcsúztatót, mint a milyeneket ő mondott. Nagyon szép egy teremtés volt a lánya, messze vidékről voltak kérői: mester, jegyző, uraság, még szolgabiró is. Sokan jártak hozzá . . . érvényességét, valóban indokolatlan és felesleges gyámkodás«.*) A magyar törvényhozást azon a sok mulasztáson kivül, melyet a vidéki városokkal szemben évtizedeken át elkövetett, két irányban pozitív helytelen intézkedés is terheli. Egyik Budapest székesfővárosnak a vidéki városok rovására történt túlságos becézgetése, melynek következménye volt a vidéki ipar és kereskedelem rohamos hanyatl a s a, a másik a vidéki városoknak a vármegyei gyámkodás alá rendelése, melynek következménye, hogy városaink ha fejlődtek is, fejlődésükben állandóan akadályokkal kellett küzdeniök. A városoknak, de hazánknak is elsőrangú fontosságú érdeke, liogv a törvényhozás belátva a vidéki városokkal szemben követett politikája helytelenségét, egyrészt elhárítsa a fejlődés egyik legfőbb akadályát: a vármegyei gyámkodás alá rendeltséget, másrészt pozitív eszközökkel is jöjjön a s vidéki városok segítségére, 8 bölcsességét ne ! abban merítse ki, hogy a legkülönbözőbb fogyasztási cikkekre pótadók vetését engedélyezze. Ily irányban mozgalmat indítani, s a ' többi városokat is bevonva az érdeklődésbe kérvényezni és egy új városi törvény létetítését sürgetni: ez szerintünk a legalkalmasabb mód arra, hogy amit a város önálló törvényhatósági várossá emeltetés által indirekte elérni akar, azt direkte elérhesse, anélkül, hogy magának privilégiumot követeljen, mert hogy a városi gyűlés termében politikai beszédek is elhangozhassanak, ami a törvényhatósági városoknál meg van engedve, azt nemcsak kívánatos jognak nem tartom, hanem a városi közélet szempontjából határozottan károsnak s épen ezért *) Éhen Gyula : A városok II. k. 527 1. Csillár, Tündér . . . De mégis legsűrűbben járt a i házhoz a némedi uraság, a Kölesdy Gábor, akit vörös hajáról és szakáláról csak vörös Gábornak hittak a vidéken, — meg a gyönki főbiró. A gyönki főbirót tartották abban az időben a legszebb uri legénynek a vidéken. Hát illett is, uram, hogy a legszebb legény jár a legszebb leányhoz ! El is jött az úgy hetenkint s olykor két napig is Simontornyán mulatott. Ilyenkor én vittem haza a gazdám parancsából. Az uton elbeszélgettünk, mert hát nem volt kevély a gyönki főbiró. — Mihály ! — szokta kérdezgetni — mikor volt itt utoljára a vörös Gábor uraság ? — Nem volt az itt, mondok, mert mióta a tekintetes uram sűrűbben jár a házhoz, hát szinét sem láttam Simontornyán. Már rebesgették is a városban, hogy mikor lesz a kézfogója a szerelmes párnak. Tavasszal jött először hozzánk a főbiró s őszre kelve, ugv gondolom, már ki volt tűzve a kézfogó napja. Örült az esetnek az egész város, nem volt irigyük — amint pedig szokott ilyenkor fenni — sem a lánynak, sem a legénynek, csak a vörös Gábor, akit a jó Isten büntessen meg még a másvilágon is! Mert, hogy az az ember, mióta utólszor volt a házunknál s boszusan távozott, nem jót forralt a fejében, azt én előre sejtettem. Ilyen késő őszre jár az idő akkor is, mikor az erdőmester űr nagy vadászatott tartott a kisszékel vi sűrűben. Hivatalos volt arra az esrész " Ö még a törvényhatósági városok tanácskozási tercéből is kiküszöbölendőnek vélem. Az a törvényjavaslat, melyet dr. Fascho Moys Sándor belügyminiszteri tanácsos, átérezve a vidéki városok magasabb hivatását s e hivatás betöltésének nélkülözhetlen kellékeit, a városokról készített, már részben azon az alapon áll, hogy a várost a megyei közgyűléstől függetleníteni kell s a főispán útján egyenes összeköttetésbe kell hozni a belügyminisztériummal, 8 ez mindenesetre biztató jelenség arra nézve, hogy ha a városok erélyesen sürgetik egy ily irányú törvény meghozatalát, törekvésüket csakhamar siker koronázza és megszűnik a városok életében az Ízetlenkedések ama hosszú sorozata, melyet most a megyével való szoros alárendeltségi kapcsolat állandóan fentart. Rendezett tanácsú város — de függetlenül minden megyei beavatkozástól: ez szerintünk a leghelyesebb jelszó, s ennek megvalósítására kell városunk képviselőtestületének teljes erővel törekednie. Postahivatalunk s a közönség érdeke. Régi, közismert dolog az, hogy nincs egyetlen intézmény sem, mely oly sikerrel felelne meg nehéz feladatának, mint a posta. Talán soha sem aktuálisabb e tény konstatálása, mint éppen most az újév ideje táján, amikor mondhatni emberfölötti munkát kell a postának végezni az óriásira növekedett forgalom lebonyolításával. Hogy nálunk is kellő pontossággal működik egész éven át postahivatalunk, az annál inkább elismerésre méltó, mert alig van postahivatal, amelyről a postaigazgatóság személyzet tekintetében mostohábban goudoskodott volna, mint éppen a mienkről. Nincs Pápán még egy olyan hivatal, ahol a tiszti, altiszti és szolgaszemélyzet oly mértékben volna teendőkkel túlterhelve, mint a postán s ha még hozzávesszük azt is, hogy az egyébbként is túlterhelt személyzet a nehéz szolgálatot egészségügyi szempontból ideálisnak egyáltalán környék úri közönsége, a simontornyai, a gyönki urak, meg a vörös Gábor uraság is. A vörös Gábor nagyon boszus volt a gyönki főbíróra. Valami okért keményen össze is szólalkozott vele; ráfogta, hogy elszalasztotta a vadat. Amint mondják, nagyon összezörrentek, amire úgy határoztak a többi urak, hogy ki kellett állaniok egymás golyójának. Ott lőttek egymásra, amint abban az időben vadászoknál divatozott, puskából, a vadkerti vágás szélén, ahol az út Öreg-székely felé kanyarodik. És a jó Isten úgy akarta, hogy a vörös Gábor jobban célozzon, mert szivén lőtte a gyönki főbirót. így beszélte el nekem még az nap éjjel a testvér öcsém, aki tudott az esetről, mert ott volt a hajtók között. Más nap nagyon jó kedve volt a mi kisasszonyunknak. Kora reggeltől dalolt, s csak úgy hangzott a ház azoktól a szépséges daloktól, amilyeneket azóta se hallottam többet. A nap bágyadtan kelt fel, s szomorú, de szép őszi napra ébredtünk. Lanyha déli szellő áthozta a hegyeken a kis-székelyi harangok szavát. A gyönki főbirót harangozták ki. Csak járkáltam az udvaron és nem készült a kezemben a munka. Nagyon nyomta valami a szivemet. Oda mentem az ablakhoz, szépen beköszöntöttem rajta, aztán mondtam: — Be jó kedve van a kisasszonynak! — A bizony Mihály, én nem tudom, miért? I bizonyosan valami rosszat érzek.