Pápai Hirlap – I. évfolyam – 1904.

1904-02-20 / 8. szám

heti keresetének azon részét is a vasárnapi mulatozás nyeli el, amely bolti bevásárlásokra és a bolti számla kiegyenlítésére lett volna fordítandó. Ezekkel szemben a viszonyokkal kevésbbé ismerősök azt vethetnék ellen, hogy a vasárnapi munkaszünet újból szabályozásához majd lassan hozzásimul az életmód is és a tanyai, pusztai, falusi lakosság, valamint a gyári munkások megszokják szükségleteiket köznapokon beszerezni. Ez a feltevés azonban nem bir gyakorlati alappal, mert megvalósulásának fizikai akadályok állják útját. A mezőgazda a szorgos mezei munkát nem fogja abban hagyni azért, hogy bevásárlások céljából hetenként félnapot elmulasszon, a gazdasági cseléd, gyári, ipari vagy bányamunkás pedig akarva sem teheti meg, mert idejével nem ő, hanem munkaadója rendelkezik. Mi fog tehát történni? A kényszerhelyzet folytán kialakul majd az árubeszerzésnek egy sajátos módja, amely a letelepült városi kereskedőket lassankint tönkreteszi, a népet pedig megkárosítja. Házalók fogják bejárni a pusztákat és tanyákat, mig másfelől a nép vásári selejtes árukkal fedezi majd szükségletét, a bolti üzletek pedig elveszítik vevőik nagy részét s a városi polgárság gerinc-oszlopai a kereskedők, kiknek exisztenciáját a fogyasztási szövetkezetek és az évek óta tartó üzletpangás máris a végromlás szélére juttatott, lassanként eltűnnek a föld színéről. / Es kérdjük már most: miért kellett ezen felforgató változásoknak, amelyek romlást szülnek, bekövetkezni? Azért, hogy a kereskedelmi alkalmazottak két órával (10—12) hosszabb vasárnapi munkaszünetet élvezzenek, mint eddig. Mi kereskedők, kik reggeltől napestig együtt dolgozunk alkalmazottainkal, ismerjük jól a viszonyokat és bátran állíthatjuk, hogy a vasárnapi munkaszünetnek délelőtt két órával való megtoldása egyáltalán nem képezi alkalmazottaink életszükségletét, míg másfelől bizonyos az, hogy a bolti munka korántsem oly kimerítő, mint számos más ipari foglalkozás. De kérdjük minő szociálpolitikai axiómák diktálják annak szükségességét, hogy a kereskedelmi alkalmazottak megszokott, éppen nem elcsigázó vasárnapi munkája, annyi érdekelt nagy kárára, két órával megrövidíttessék? Ezzel a délelőtti 2 órával az alkalmazottak tulajdonképen nem is tudnak mit kezdeni, sörcsarnokban, kávéházban, vagy az utcákban csoportokban töltik el az időt, anélkül, hogy ezt a szórakozást pihenésnek, üdülésnek lehet ne nevezni. Távol áll tőlünk alkalmazottaink túlterhelésének, munkaerejük kihasználásának még csak gondolata is, de jól tudjuk, hogy a vasárnapi munkaszünetnek 2 órával a mi kárunkra való megtoldását jobb érzelmű alkalmazottaink, különösen a vidéki kereskedő segédek nem is kívánják. A fővárosban burjánzott fel ez óhajtás, melyet azután az alkalmazottak közóhajtásaként tüntettek fel. De végre is mint káros és alkalmatlan intézmény, a jelenlegi állapot a vidékre nézve fenn nem maradhat. Vissza kell helyeztetnünk a régi félnapi munkaszünetet és az ez irányban megindult mozgalmat teljes erővel támogatnunk kell. Ezen mozgalom vezetését azonban a budapesti kamarára nem bizhatjuk, mert annak kebelében a vidéki érdekek igen gyéren vannak képviselve. Azért legcélszerűbb lenne, ha a mostani kereskedelmi miniszter úr megkérdezné a vidéki kamarákat és társulatokat a sérelmes rendelet hatályáról, hadd mondjanak azok véleményt, kiket legjobban sujt a délelőtti 10 órai záróra. Körein Dezső. Széttekintés az utcán. ('Csavargó gyermekek.) A rend szelleme nem szálló ige manap. Régente volt csak az! . . . Bölcsen van gondoskodva a járó-kelők nappali és éjjeli biztonságáról. A kocsik példás rendben táblával ellátva közlekednek. Jaj lenne nekik, ha a tábla hiányoznék! ... A kutyákon is „biléta" van, ez bizonyítja bovatartozóságukat. Ha kóbor állatra bukkan az éber hatóság: rögtön meggátolja további ténfergésében. Ha valahol tűz üt ki: hamarosan elfojtja figyelmes tűzoltóságunk. Szóval — anyagi javaink miatt nem kell aggódnunk. Testünk egészségét is számos intézmény védelmezi városunkban. mint a kisközségek lakossága is, a középbirtokosságot sem véve ki, megszokta, mert utalva is van reá, hogy bolti szükségletét közelebb fekvő városokban vasárnap szerezze be. Ekkor élénkülnek meg a vidéki bolti üzletek, főleg a tavaszi, nyári s őszi hónapokban csak vasárnap délelőtt van a kereskedő és személyzete elfoglalva. S tény az, hogy számos bolti üzlet vasárnap délelőtti bevétele felér a hét hat napjának bevételi összegével. Ámde jövőben az új rendelet hatása alatt ez a forgalom a vidéki kereskedők nagy kárára és a vevő közönség nagy hátrányára megszűnik. A falusi nép a hat napi fárasztó munka után vasárnap reggel kissé tovább pihen, hosszabb ideig öltözködik és csak azután kerekedik útnak, hogy szükségletei beszerzése végett a városba induljon. Számos tanya és falú a legközelebbi városhoz vagy nagyobb községhez 2—3 óra járásnyira van s mire a vidéki vásárlók beérkeznek, már elmúlik az engedélyezett munkaidő. De ha nem is múlnék el egészen, a még rendelkezésre álló 1—l

1/g óra alatt lehetetlen a kereskedőknek az alkudni és válogatni szerető vevőket rendesen kiszolgálni, minélfogva azok bevásárlásaikat vagy éppen nem, vagy csak részben eszközölhetik. De nem kevésbbé állanak ellentétben a rendelet intencióival hazánk ama felvidéki és az ország más részében különösen Erdélyben létező városok forgalmi viszonyai, amelyekben a vevőközönség nagyobb részét nem mezőgazdasággal foglalkozó lakosok képezik. E városokban a gyáripar, kézműipar és bányászat a keresete a lakosságnak, tehát mind olyan foglalkozások, melyek a munkásosztálybeliek hétköznapi munkaidejét teljesen lekötik, minélfogva ezek bevásárlásaikat szintén csak vasárnap délelőtt eszközölhetik és ezen időben rójják le a hét folyamán hitelbe vásárolt árukért esedékes tartozásukat is. Erre a körülményre különös súlyt kell helyeznünk. Az ipari és gyári munkások hetibérüket szombaton este kapják kézhez és bolti tartozásukat abból vasárnap rójják le, de ha ezt az üzletek zárvatartása miatt nem tehetik, mi természetesebb, mint az, hogy számos munkás Fenyőgallyak, piros-fehér-zöld kárpitok ... a szemnek gyönyörködtető látvány s mintegy szimbólumai az est műsorának, mely mint a fenyőgallyak a szabad természetet, a szabad magyar művészetet illatozta s mely nemzeti kárpitként öltötte magára a régi magyar traktus egyszerűségében is ékes öltönyét. Már l/

2 8-kor zsúfolásig megtölti a hangversenyteremmé alakított tornacsarnokot az a nagy és díszes közönség, mely Pápa város minden társadalmi rétegéből jött össze, s melynek zsibongó zaja egy pillanat alatt lecsendesült, midőn a dobogóra helyezett asztal mellől felcsengett Láng Mihály, képezdei igazgató hangja, ki Köveskuti Jenő tanárnak a hangversenyszámokhoz fűződő magyarázatait — valóságos dióhéjba foglalt magyar zenetörténet! — olvasta fel élvezetes előadásban. Regősök, hegedősök, kobzosok ! így hívták az első magyar dalnokokat, kik a magyar pogánykorban s a keresztyén középkorban, a hősök tetteit megénekelték. Dalaiknak nemhogy zenéje, de még szövege is alig maradt fenn. Minők voltak hangszereik, azt sem igen tudjuk, de hogy húros zenei készségek voltak, kétségtelen. Első zenei emlékünk a Hunyadi János nótája s ez volt egyszersmind a zenetörténeti hangverseny első száma. A hatalmas pódiumon összesorakoznak az énekesek, karmesterük, Sarudy Ottó tanár jelt ad s felhangzik a Hunyadinóta egyszerű menetű, ódon zamatú dallama. Utána felzúg a taps is, mely a 15 számból álló műsor minden egyes pontja után erőben és lelkesedésben nyer. A krónikás Tinódy Sebestyén két dala üde és erővel teljes dallamával hat. A magánrészekben Csintalan, May, Dobsa és Varga hallatják ifjú erővel csengő hangjukat, az énekkar szabatos szereplése pedig általános tetszést arat. Fokozódik a tetszés a kuruc korszak, a Thököly és Rákóczi korának édesbús dallamainál, melyek rittmusában erő és érzelem lüktet, melyek úgy elandalítnak s elragadnak ma is minden magyar szívet, mint elandalítottak, elragadtak s lelkesítettek a később hontalan számúzöttekké lett nagy fejedelmek idejében. Ezek a kuruc dalok voltak mintegy gerince az est műsorának. Majd dévajul pajkos, majd hetykén szilaj, majd bánatosan merengő, majd szívfacsaróan keserves, majd lelkesen megrázó melódiáik gyönyörűen érvényesültek az énekszámokban, épúgy mint a zenekari számokban. Pusztai Sándor erővel teljes baritonja, Nóvák Pál csengő hangja kellemes hatással van a közönségre, mely elismeréssel adózik kísérőiknek: Majornak, Leinernek, Lobodának és Kraxnernek is. Rákóczi Ferenc két imája szívhez szólóan hangzik fel az énekkar ajkán, kedvre derít az Erdélyi hajdutánc és a Rákóczi-induló, a Marseillaise diadalmas versenytársa, melyet hatalmas erővel ad elő Köveskuti Jenő tanár kitűnő vezetése alatt a zenekar, tombolé tetszészaj vált ki a hallgatóságból. Remekel a zenekar a Bercsényi-nóta előadásával is. Rákóczi-korbeli virágénekeket ad elő Köveskuthi precíz zongorakisérete mellett Sarudy Ottó s az énekkar derék vezetőjének művészi tudással és szépen előadott éneke nagy hatást kelt. Majd Cinka Panna kesergője következik : Orbán, Torday, Parti, Ravasz, Takács, Dezső, Pusztai és Barabás játsszák oly pompás összhangban, hogy a közönség tüntető tetszészajjal kivánja a gyönyörű zeneszám ismétlését. Csintalan Aladár kellemes tenorhaugon előadott gúnydala a Rákóci-kor utolsó zeneszáma. A műzene korához értünk. Ennek azonban csupán első virágzását mutatja be a hangverseny : a Lavotta és Bihari működését. Lavotta Első szerelme, melyet May, Torday, Barabás, Ravasz, Takács, Lőwinger, Leiuer és Fehér növendékek adnak elő hangulattal teljes összjátékban, Csokonai Reményhez c. dala, mellyel az énekkar excellál, Bihari Verbuugosa, melyet Ambrózy, Orbán, Barabás, Parti, Ravasz, Lővinger, Pusztai és Fehér mutatnak be, valamint Lavotta Hallgató Magyarja — mindegyiket Köveskuti, tanította be és dirigálta — egyaránt értékes számai a hangversenynek. Méltó betetőzése volt az est — a szó nem közönséges, értelmében veendő — élvezetes műsorának Erkel Hunyadiindulója, mintegy a magyar zene új korának felséges nyitánya. A zenekar tűzzel és temperamentummal teli összevágó játéka már nem szorul újabb dicséretre; a közönség nem nyugodott addig, míg zúgó tapsaira a darabot meg nem ismételték. Felemelően szép volt a képezde hangversenye ! Adózzunk elismeréssel azoknek, kik azzá tették: a két fáradhatlan zenetanárnak : Köveskuti Jenőnek és Sarudy Ottónak, Láng Mihály képezdei igazgatónak — és a hangverseny, valamint az utána következett táncestély rendezőjének: Kardhordó László tanárnak. Buzgó fáradozásuk legszebb jutalma a siker, melyet a Pápán tartott első zenetörténeti hangverseny aratott. —ör—