Pápai Hirlap – I. évfolyam – 1904.

1904-02-13 / 7. szám

Szomorú tapasztalat igazolja, hogy jóformán valamenyi színháznak az a sorsa, hogy leég; évenkint átlag mintegy 30 szinházégés fordul eló' s talán még sokan emlékeznek arra, mikor ezelőtt 25 évvel a mi színházunk porrá égett. Jó lesz tehát, ha mi is résen leszünk és rámutatunk a mi tűzveszélyes színházunk leginkább szembeötlő hibáira. Mindjárt a főbejáratnál kezdhetjük a hibák felsorolását, ahol t. i. három szük ajtó vezet az előcsarnokba, amelyen nem kevesebb mint 12 ajtót találunk; oly nagy szám, amelyet ez a kicsiny előcsarnok meg nem bir, s ennek kell tulajdonítani, hogy minden, már félig telt háznál is rendkívül soká és rendkívül nehezen bir a közönség távozni a három szük ajtón, s ismert dolog, hogy az ilyen alkalmakkor minő tolongás van az előcsarnokban. Ezért szükséges, hogy ezek az ajtók, amennyire csak lehet, kiszélesíttessenek, vagy pedig a 3 ajtó egyesíttessék a középajtók mellett levő oszlopok eltávolításával. Igaz ugyan, hogy ez a színház stílusát megzavarná, de így legalább elérhetnők azt, hogy a színház egy perc alatt kiürülhet, míg ha megmarad a jelenlegi állapot, akkor tűzveszély esetén a már az előcsarnokban levők is, bizton majdnem mind oda vesznének. Ezért okvetlenül szükséges, hogy ne az egész közönség ezen a szük előcsarnokon át távozzék a színházból, s más kijáratokat is kell használni és létesíteni. Jobbrólbalról falépcső visz az emeletre, természetes, hogy ezeket kőlépcsővel kell helyettesíteni. A földszintre két sarokajtó vezet, ezek oly szűkek, hogy azo kon csak egyenként lehet távozni, ami egy pánik esetén legnagyobb szerencsétlenséget okozhat. Igen célszerűen segíthetünk e bajon úgy is, hogy mindkét oldalon a negyedik földszinti páholyt kasszálni kellene, amivel elérhetnők azt is, hogy az eddigelé soha sem használt oldalkijáró ajtókat hozzá férhetővé tennők. Ezen oldalajtóknak már az előadás kezdetétől fogva nyitva kell lenniök. Okvetlenül szükséges, hogy a földszinti padsorokat egy középút szelje át, még pedig két ülés szélességben, ez is megkönnyítené a színházból való távozást. E középút folytatásában a földszinti állóhelyet is ketté kell osztani, hogy ezen át szintén távozhassák a földszint közönsége. Az emeleti páholyok számára egy oldal ajtót kell nyitni s innét egy korláttal ellátott vaslépcső vezessen ki a szabadba; épen így külön ajtó és vaslépcső készítendő az erkélyszékek és a karzat számára a kollégium felüli oldalon. A színpad még sokkal tűzveszélyesebb, mint a nézőtér, mert tele van csupa könnyen éghető anyagokkal. Itt is az a főbaj, hogy csak egy szük kijárat van s ezért itt is két új oldal kijáratot kell készíteni. A színpadon levő összes fanemüek és éghető anyagok tűz ellen inpregnálandók, minden díszlet, mely nem okvetlen szükséges a színházban, eltávolítandó s más raktárban helyezendő el. A színpadon folyton vízzel töltött hamutartókat kell elhelyezni s szigorú büntetés terhével kell elrendelni, hogy gyufát, szivart vagy más e félét csak ide szabad letenni. Az eddigi színházi tüzek alkalmával mindig sokkal többen fulladtak meg a füstben, mint ahányan bennégtek s ezért úgy a szinpadon, mint a nézőtéren kellő nagyságú nyílásokról kell gondoskodni, melyeken át a füst eltávozhatik. A színpad és nézőtér között semmiféle összeköttetésnek lenni nem szabad s ezért első sorban vasfüggönyre van szükségünk, de szükséges továbbá az is, hogy a zenekarból a színpadra vezető ajtó vagy befalaztassák, vagy vasajtóval kicseréltessék. Magától értetődik, hogy a jelenlegi petroleumvilágítást villamossal kell felcserélni. Ha mindezeket az újításokat, melyek feltétlenül szükségesek, létesíteni akarjuk, bizony vajmi kevés marad a mi színházunkból s ezek keresztülvitele oly sokba kerülne, hogy azt a mi szegény városunk meg nem birja, felmerül az a kérdés, hogy vájjon szabad-e színházunkat használni addig, míg ezek a javítások meg nem történtek. Lehetnek ebben különféle vélemények, az optimisták bizonyára azt hangoztatják, hogy eddig még nem történt semmi baj, nem kell félni ezentúl sem, de a közönségnek az a része, mely nem optimista, félő, hogy tartózkodni fog a színházba járástól addig, míg ott életbiztonságának garanciáját fel nem találja; ennek pedig a színtársulat vallaná kárát. Én azok közé tartozom, akik azt mondják, hogy ne adjuk oda a színházat semmiféle társulatnak, amíg a szükséges javítások meg nem történtek s történjék az bár a kultura rovására, ne engedjünk addig szinielőadásokat, míg mindenki teljes nyugodtsággal nem mehet a színházba. Dr. Löivy László. V VÁROSHÁZÁRÓL. ^ § A villamos mű felügyelő-bizottsága folyó hó 6-án a polgármester elnöklete alatt ülést tartott, melyen először is a vezeték hálózat erőszakos megrongálása hozatván szóba, a rendőrkapitányt felkérték, hogy a tettesek után erélyes nyomozást indítson. Krausz József N. a Korvin utcai, dr. Kőrös Endre a külső városi lámpák szaporítását sürgette, e tárgyban határozni a bizottság azonbau csak az első két hónap tapasztalatai alapján fog. Ezután Iglauer főmérnöknek a telep felülvizsgálásáról szóló jelentését olvasták fel s vették Krausz József N., dr. Hirsch Vilmos és dr. Horváth József hozzászólása után tudomásul. E jelentésből értesülvén a bizottság, hogy az ajkai szén nem megfelelő, Billitz Ferenc tüziszer-nagykereskedőt felhívják, hogy a bánhidai szén szállítására ajánlatot tegyen. Miután Freund főszámvevő tett jelentést a teleppénztár állásáról s dr. Lőwy László sürgette, hogy esetleges üzemzavarok rendbehozására az éjjeli szolgálatot teljesítő egyénen kívül még egy alkalmazott álljon rendelkezésre, mit a bizottság határozatilag ki is mondott, dr. Hirsch Vilmos tette szóvá : nincs-e abból kára a városnak, hogy sok magáuvezetéket bekapcsolnak, ahol árammérő óra még nincs? A kérdésre dr. Horváth József szakszerű megjegyzései után a polgármester válaszolj tudatván, hogy a későbbi fogyasztás arányában az árammérő nélküli fogyasztást is meg kell az illető helyeken fizetni. § A szinügyi bizottság f. hó 8-án tartott ülésében Mezei Bélának a tavaszi szezonra vonatkozó kérvényével kapcsolatban kizárólag a színház tűzbiztonságának kérdésével foglalkoztak. A bizottság többek hozzászólása után dr. Hoffner Sándor indítványára elhatározta, hogy a színház átengedésére vonatkozólag addig nem hoz határozatot, míoa színház tűzbiztonsága tekintetében a legszükségesebb átalakítások meg nem történnek és ez átalakításokra a v. mérnököt kéri fel javaslattételre. — Török János mérnök a szükséges terveket a hét folyamán már el is készítette. A legfonto-abb és pedig igen ügyesen kifundált átalakítás a bárom főbejárati ajtó 20 20 cm.-el megszélesbítésén kívül az lenne, hogy a karzati és emeleti lépcsők feljárása ról egyenesen a szabadba vezető két új ajtó vágatnék. A bizottság e tárgyban legközelebb újra össszeül. g A gazdasági ismétlő-iskolát — úgy látszik — sikerülni fog a város nagyobbb megterheltetése nélkül felállítani. A tanítóképző-intézet igazgatósága ugyanis felhatalmazást kapott a kultuszminisztertől, hogy a preparandiával kapcsolatban gazd. iskolai tanfolyamot szervezzen, melynek vezető tanítóját is a képezde állítaná be. A városnak az iskola céljaira csupán 1 hold szántó földet kellene bérelnie s rendelkezésre bocsátania. feltűnt a kollégiumi börtön sötét képe, melynek hírneves mivoltát már nem egyszer tapasztal'a. Iunét a boros üvegek kellemes társaságából oda kerüljön ? Nem! Inkább jöjjön a kic.^apás, vagy akár a halál! E rémképek hatása alatt kétségbeesetten kiáltott a parasztoknak és molnár legényekuek : „Jaj, most mindjárt kötözve visznek el bennünket! Ne hagyjon kentek !" A részeg társasig rögtön összeröffent. Ki akarja bántani az ifjurakat? S csakhamar fenyegető tömeg vette körül a hat diákot. „Deák vért iszunk ma, ha nem tágítanak innen szép szerével," — ilyen fenyegető szavak hallatszottak a parasztok közül.- — „Ki velük! Ki velük!" — hangzott mind fenyegetőbben. De a papos tógához mégis csak féltek hozzám nyúlni. A kontraskriba egy széket ragadott föl s éles hangon rikoltotta : „Leülöm, aki hozzám nyúl." De a másik pillanatban már^megragadta kezét hátulról egy hatalmas termetű molnár legény. Egy pillanat alatt leütötte a széket, a másik pillanatbau pedig derékon kapta s úgy adta ki a jelszót a a többieknek: „Dobjuk ki őket!"' A másik pillanatban már a többi diákot is megragadták. Hiába volt minden rugkapálódzás. A nagy tömeg elnyomta őket. Kezeiket lefogták s ha a nagy dülekedésben egy egy elbukott, megfogták a lábait is. Nagy kárt nem akartak bennük tenni, de a mulatságrontókat csak nem tűrhették bent. A m

acenásokat meg annál kevésbbé engedhették elhurcolni. S bizony alig telt bele 3—4 perc, mind a hat diák künn volt a kapu előtt. Jól megtépázva, meggyomrozva, rongyos tógában, de súlyosabb seb nélkül. S a kaput rögtön bezárták mögöttük. Ijedségről szó sem lehetett a diákoknál. Hisz, nem ilyen cécókbau vettek ők már részt. De sötét düh és szégyen villogott szemükből, amint fölszedelőzködtek. Ilyen csúfság még n?m esett pápai diákon ! Hat ilyen markos diákot részeg parasztok így akolbólítanak ki? Igaz, hogy készületleuül jöttek, s nem is álmodták, hogy erre kerüljön a sor. Ez a szégyen példás elégtételt kíván ! A kontraskriba dühtől remegő hangon szólt a leghosszabb lábú logikusnak : „Siess haza ! Hozz segítséget !" A logikus nyakába kapta lábait s egy pillanat alatt eltűnt a nyáresti homályban. Vágtatott a tókerten és a város csendes utcáin át s mikor az ó-kollégium kétemeletes épülete elé ért, melynek minden ablaka nyitva volt a meleg miatt, torkából, szinte emberfölötti erővel tört ki a vészkiáltás : — Ad arma! Ad arma! Verik a jurátusokat! Erre a bömbölő hangra s ezekre a vészt hirdető szavakra egyszerre, mint a méhkas, zsibongani kezdett a nagy épület. Az emeleti ablakok, hol a diáktanyák voltak, megteltek fejekkel. S mikor látták a hosszúlábú logikus megtépett gúnyáját, rögtön tisztába voltak vele, hogy nincs tréfa a dologban. A szénior egy pillanat alatt lent volt az udvaron. Az őrök föltárták a nagy kaput. Mint zuhogó áradat ömlött le a nagy lépcsőn a diákok tömege s mohó kíváncsisággal özönlötte körül a fáradt hiruököt, aki lelkendezve adta elő a kiküld tt expedíció szégyenletes kudarcát. Abban a pillanatban pár száz torokból hangzott fel a jelszó : — Ki a Hodoskához ! S hatalmas fustélyok és dorongok emelkedtek égfelé, melyek — Isten tudja — honnét kerültek elő egy szempillantás alatt. Robogva, futó lépésben indult meg a boszuló hadsereg. Csak a szénior maradt otthon az apró dárdásokkal, mert neki estétől reggelig a kollégium épületét elhagyni semmi szin alatt sem szabad. A város békés polgárai ijedten szaladtak az utcára. Mi történt? Talán már idáig jutott Napoleon császár serege ? A vállalkozóbb természetű inasok és mesterlegények serege követte a diákok rohanó hadát. Gondolták, hogy nem közönséges ingyenlátványosság kínálkozik most. A robogó had csakhamar elérkezett a hodoskai koc-mához. De a bent mulatók is jókor észrevették ám a veszedelmet. Jakab gazda, valamint leánya és cselédei éber szemekkel vigyázták a korcsma környékét. Tudták, hogy a diákokkal nem jó veszekedésbe kezdeni. — J»j> j

aj> Io

i 'esz velem? — óbégatott Jakab gazda, mikor értesült a gyorsan közelgő veszedelemről. Ezek a diákok még a házat is széjjel szedik. Parasztok és molnárlegéuyek egy pillanat alatt kiszedték a lőcsöket s tömegesen siettek a kapu eltorlaszolására, mely már akkor csikorgott a nyomás alatt. Tudták, hogy most már nem tréfa a dolog. De mielőtt gőzös fejük egy kissé tisztulhatott volna, köröskörül a kőkerítésen fekete alakok emelkedtek fel s ugráltak be a zárt területre. Egymás hátára kapaszkodva könnyen jutottak át a magas kőkerítésen. S megkezdődött a mulatság. Üsd, nem apád ! Ez volt a jelszó. Csakhamar bedőlt a kapu is. Beözöulött a diákok tartalékserege. S ezzel néhány pillanat alatt eldőlt az ütközet sorsa. Parasztok és molnárlegények közül, aki el nem dölt a csapások alatt, az menekült padlásra, istállóba, a farakások közé. Némelyik tán még az egérlyukba is bebujt volna. Jakab gazda családostól a pincébe menekült. Tiszta volt a tér, de a diákok csapata még nem telt meg a boszuval. Pozdorjává törtét a cigányok hegedűit. Cseréppé változtatták Jakab gazda összes üvegkészületét, összetörték az ablakokat és ajtókat. A hodoskai szép korcsma, mint valami megostromolt