Pápai Hirlap – I. évfolyam – 1904.

1904-02-13 / 7. szám

óta ígérnek valamit a városoknak jó magaviseletükért. Törvényes intézkedéssel fogják átutalni — ezt halljuk minduntalan mindenféle variációban — a városok közpénztárába a bor- és húsfogyasztási állami adókat, vagyis azon nevezetes összegű jövedelmeket, melyek után a városok eddig csak pótlékot vannak jogo^tva beszedni. Kormány és törvényhozás úgy tesznek, mint az a zstgori, aki majd egyik, majd másik ismerőséhez egy-egy ebédre úgy hízelkedett be, hogy fontoskodó gesztussal az illetőnek értésére adta, hogy gondoskodott már róla végrendeletében. Nagyobb bizonyság okáért be is mulatta legott a testamentumot, melyben a vendéglátó hiszékeny ismerősnek a neve tényleg ott szerepelt és éppen csak a hagyomány összegének a helye volt üresen hagyva, hogy azt majd a viszon}'okhoz mérten a végrendelkező annak idején kitölthesse. A mi gyakran és alaposan jóllakott zsugorink egyszer csak örök álomra hajtotta le fejét és amikor a jó ismerősök szívszorongva várták, lesték az igért örökséget, nagy csalódásukra kitűnt, hogy az örökhagyó elfelejtette a végrendeletben kitölteni MZ örökség összegének üresen hagyott helyet. Egyik országgyűlési ciklus felváltja a másikat, kormányok jönnek, kormányok mennek, de mindegyik elfelejti beváltani igére tét és csak nem kaphatják meg a várva-várt örökséget a szegény városok, amelyeknek háztartása pedig súlyosan érzi az állami intézetek pazar megvendégelését. Egy tollvonással gyökereseu lehetne segíteni az ország összes váiosain. Egy rövid törvény mondja ki első szakaszában azt, hogy a városok mai szervezetük fenntartása, de a vármegyék ebbeli fenhatósági jogkörének megszüntetése mellett közvetlenül a belügyi kormány felügyeleti hatósága alatt állanak. A második szakaszban pedig azt, hogy közegészségügyi, közművelődési és közgazdasági célokra való szükségletük fedezésére a városok részére engedtetnek át a bor- és húsfogyasztás után eddig az állampénztárba befolyt adójövedelmek. Ha ezt a célt elérniök sikerül, akkor szívesen lemondhatnak a városok az »önálló törvényhatóság« nagypipájú és kevés dohányú címéről és jellegéről, mert csak akkor lesznek a városok valósággal a haza boldogulásának és felvirágzásának gyújtópontjai, a kulturális haladás erő-ségei! E nagy cél kivívása érdekében sorakozzanak a városok ! = Ki a hibás? Nem kis izgalmat, sőt mondhatni felháborodást okoz a pápai gazdák és állatkereskedők körében az a szinte érthetetlennek látszó tény, hogy bár Pápa városában s a járásban — köztudomás szerint — már hetek óta nincs állatbetegség s állatvásárok is tarthatók, a budapesti és bécsi vásárokra még mindig nem bocsátják be a Pápáról felhajtott állatokat. Úgy tudjuk, hogy a rendőrkapitány az állatbetegségek megszűnte után az állatforgalmi zár feloldásához szükséges végjelentéseket kellő időben el küldötte, így hát felsőbb helyen: a vármegye- vagy a minisztériumban kell a hibásnak lennie, ki miatt a zár végleges feloldása állatkereskedelmünk nem csekély kárára még mindig késik. A polgármester e tárgyban sürgős' felterjesztést tett az alispáni hivatalhoz és mi nemcsak e sürgős felterjesztés mielőbbi elintézését, de annak kikutatását is követeljük, kit terhel e sérelmes mulasztás körül a felelősség? Színházunk tűzbiztonsága. A csikagói szinházégés, mely 587 emberáldozatot követelt, — felrázta ismét az egész világ műveltebb osztályát azou megszokott nembánomságból, mellyel eddig a legtöbb szinbáz tűzveszélyességét tűrték. Azóta csaknem naponta olvassuk az újságokban, hogy hol itt, hol ott zártak be egy színházat s magában Csikágóban egyszerre 19 színháznak kellett működését beszüntetni. Nálunk Magyarországon is a belügyminiszter körrendeletben utasította a rendőrségeket, hogy szigorú vizsgálatot tartsanak a szinházakban, s rendeljék el azon változtatásokat, amelyek a közönség biztonsága szempontjából szükségesek. rendszerben van tehát a végzetes hiba és a városokkal szemben gyakorolt ellenőrzésnek ezen ép oly boszantó, mint céltévesztett módszerét nem is találjuk Európának egyetlen kulturállamában sem. Abban tehát egyetértünk valamennyien, hogy ennek az alárendelt helyzetnek valahára véget kell vetni az ország összes városaira kiterjedő, azok autonóm jogkörét az egész vonalon biztosító és a mai kor követelményeinek mindenben megfelelő szerves közigazgatási reform által. Ezzel azonban kormány és törvényhozás — meggyőződésünk szerint — csak félig teljesítenék feladatukat. A városokat a törvényhatósági beavatkozás békói alól felszabadítani nem elég. Az államhatalom a városoknak régi adósa. Nem beszélünk természetesen az általános országos adókról, amelyek java részét a középosztály iparkodó elemeiből álló városok szolgáltatják az állam telhetetlen kasszájába. I)e alig van városa ennek a mi szép országunknak, melynek majd telekvétel és fenntartási költség, majd szubvenció, hozzájárulási összeg, pótadó elengedés stb. formájában követelt és sok esetben erejét meghaladó partikuláris áldozatkészségét igénybe ne vette volna már a kormány, kizárólagosan állami célokat szolgáló intézmények létesítéséhez. Hisz nem kell messze mennünk, hogy ezt kidomborítva magunk előtt lássuk. Yagy felsoroljuk azokat a teméntelen összegeket, melyeket a dohán ygy ár, a f ö 1 d m i v e s-i s k ol a, a tanítóképző-intézet, a szövőgyár és más alkotások érdekében a mi szegény városunknak oda kellett áldoznia az államhatalomnak egyszer édesgető, máskor parancsoló szavára? Mindez azonban még elviselhető, mert amely kultúrintézmény maradandó, az magán hordja az érette hozott áldozatok jogosultságának mértékét. De mit szóljunk a mi saját külön vicinálisainkra költött horribilis összegekről? Hol van ma az a bátor férfiú, aki azt merné állítani, hogy ezek a város anyagi gyarapodását szolgálnák? No, de ne sopánkodjunk! A kormány és a törvényhozás már évek A nagy sietésnek pedig az volt az oka, hogy hét órakor megszólalt a kollégium vacsorára hivó csengetyűje. A később jövő nézhette a lenyugvó napot, vagy a feltünedező csillagokat. Kilenc órakor pedig becsukták a kollégiumnak mind a két kapuját, s ezek a kapuk reggelig nem nyiltak meg senki előtt a szénior tudta nélkül. Csakhamar zsúfolva volt a nagy étkezőterem. A dárdások terebélyes tálakban hozták a gőzölgő ételt. Külön asztalnál elég kényelmesen ültek a diák-köztársaság fejei : a szénior, a kontraskriba és jurátusok. A szénior tapasztalt szemei csakhamar észrevették, hogy a gárda nem teljes. Hiányzott a logikusok asztalánál Sárközy Gyuri és rajta kívül még két togátus. Aggodalmasan ingatta a fejét. Ismerte már' a Sárközy Gyuri természetét. Nem volt éppen rossz gyerek, de nagyon szilaj természetű. Gazdag és előkelő családból származván, nehezen tűrte a kollégium szigorú fegyelmét. S ha kirúgott belőle, hát nagyban is kirúgott. Pedig szülei, rokonai az iskola patrónusai közé tartoztak, tehát kettőzött gonddal kellett ügyelni reá. Tüstént magához szólított néhány logikust. Arról ugyan nem tudtak semmit, hogy hol lehet, de az kiderült, hogy pénz bőven volt a zsebében. Ebből meg a szénior tudta, hogy hol kell őt keresni. Három jurátust és három logikust küldött ki, hogy járják sorba a város kocsmáit s szállítsák haza a szökevényt. Azt már úgy is tudta, hogy a hiányzó két togátus ugyanott van, ahol a Sárközi Gyuri. A kiküldöttek gyorsan és szakértelemmel végezték a helyszíni szemlét. De mikor a Fehér-lónál összekerültek, csalódottan tekintettek egymásra. Nem találták sehol. Végre az egyik logikusnak eszébe jutott, hogy egyszer már jó régen a hodoskai kocsma jó borát emlegette. — Nézzük meg hát a Hodoskát! — mondták mindannyian. Most már úgy is á városon kívül kell keresnünk. Amint a Iiodoskához közeledtek, már messziről hangzott a hegedű és a bőgő gyorsított munkája; hangzott a szilaj nóta s a veszett rikoltozás. — Hej, bizony táu az examenre gondolt szegény Gyurka, azért keseredett így el, — monda az egyik logikus s még inkább siettek. Először csak Kaszás Bandit küldték be hozzá, aki jó kenyeres pajtása volt, ha talán szép szóval kicsalogathatná. Be is ment Bandi s ugyancsak szép látványban gyönyörködhettek szemei. A két togátus már autba dobta a tógát s ingujra vetkőzve járta a táncot Sárközy Gyurival együtt. De nem maguk járták ám. Megtáncoltatták azok nemcsak a Jakab kocsmáros lányát, a szép Rebekát, hanem még a szolgálóit is. S mikor azok nem birták, hát előkapták azt a néhány patonai menyecskét is, aki ott tátotta a száját. Mert a kocsma tömve volt patonai parasztokkal, akik ma hozták be a városba a méltóságos Somogyi uraságnak sok-sok búzáját s hazafelé indulva itt etettek a hodoskai kocsmában, amely szinte az Ő földesuruk tulajdona volt. Már régen Patonán lehettek volna, de Sárközy Gyurka beállott mecenásnak s itatta a parasztokat. Ittak is azok, ahogy a torkukon betért s Jakab gazda tucatszámra rakta fel az iteés üvegeket. Sőt a nagy zajra más vendégek is tünedeztek fel a láthatáron. Megjelentek a közeli malmokból a molnárlegények. Örült ennek Gyurka és két kebelbarátja. Mert a molnárlegények jól tudnak inni és danolni. Az ő megjelenésükkel uj lendületet nyert a mulatság. — Jakab gazdát és leányát kivéve berugaszkodott ott már mindenki. A patonai parasztok tán még a kutyáikkal is bort itattak. Kaszás Bandi mikor végig tekintett ezen a táncoló, ordító s mind közönségesen ivó társaságon, megvakarta a fejét: „Bajos lesz innét a Gyurkát hazaszállítani.

1' — De azért odasurrant hozzá. Megállította pajtását valahogyan a nagy ugrándozás közben. Az révedező szemekkel tekintett rá s alig ismerte meg. S még annak az erős kezei kö/.t is folyton vickándozott, mintha csak vitus-tánc rángatta volna. A részeg kompánia észre sem vette, hogy új alakkal szaporodott a társaság. Kaszás Bandi kapacitálni kezdte bajtársát a hazajövetelre. De mintha csak süket füleknek beszélt volna. Ha egy pillanatra megállt, Gyurka tüstént rikoltani kezdett: „Haj, haj ! soh'se halunk meg ! Nem megyek, pajtás. Igyál pajtás." Bandi ivott vagy néhányszor, de mikor látta, hogy hiába a szép szó, kiment a kapuba jelenteni a jurátusoknak az intervenció eredménytelenségét. „Gyerünk be !" — szólt a kontraskriba. „Haza visszük erővel is." Amint beléptek az ivóba, hatalmas hangon ordított a cigányra: „Ácsi!" S a muzsika rögtön elhallgatott. A pokoli zaj is csillapodni kezdett. Aztán odalépett a hüledező diákhoz s keményen ráparancsolt Gyurkára : „Gyere velünk !" S egyúttal karon ragadta. De az bele kapaszkodott a nagy X-lábu asztalba s a részeg ember konokságával ismételgette : „Nem megyek ! azért sem megyek !" S hiába volt minden kapacitálás. A másik két részeg bajtárs is belekapaszkodott s úgy ismételgették elkeseredetten : ,.Nem megyünk!" Végre a kontraskriba türelmét vesztve oda dörmögött a fülébe: rHa.nem jössz szép szerével, megkötöztetlek s úgy viszüuk haza szekéren." Csak ez kellett Gyurkának. Ködös fejében