Pápai Hirlap – I. évfolyam – 1904.

1904-10-08 / 41. szám

lapok a hazában. Tisztelt hallgatóim diszes soraival szemben nem is volna illő a köznapi ismétlés. Nem akarok bővebben utalni arra sem, hogy még a bonyodalmak legkezdete előtt 1902 december 5-én a pénz ügyi bizottságban azt az álláspontot foglaltam el, hogy a kérdés csak nemzeti vívmányok alapján oldható meg s ezért egy határozati javaslatot adtam be már akkor, hogy a magyar tisztek az osztrák ezredekből a hazába visszahelyeztessenek. Azt hiszem, nem árulok el illetlenül titkot, ba elmondom, hogy határozati javaslatom eszméjéhez már előzetesen hozzájárult báró íejérvárg Géza akkori honvédelmi miniszter ur, akit pedig annyian, ok nélkül akarnak „sclrwarzgelbnek" híresztelni. Amire azonban tisztelt polgártársaimnak szíves figyelmét kérem, az két oly következtetés, melyet a hosszú kínlódásokból magamnak mint szemlélődő levontam, s melyek közül az egyik a katonai kérdésekre, a másik az obstrukcióra vonatkozik. A katonai kérdések tekintetében, bármit is akarnak némely szárazon maradt obstruktorok elhitetni a közönséggel, az igazság mégis az marad, hogy ha nekünk sikerül az összes magyarországi ezredeket magyar tisztekkel látni el, pedig ezt akarja a szabadelvű párt és a kormány, akkor megfogtuk a magvát (és nem a fölületét) a magyar katonai ügynek. Es ha gróf Tisza Istvánnak sikerülend a magyar hadbírókat bevinni a hadseregbe, akkor el tudjuk helyezni egy részét annak a magyar fiatalságnak, mely eddig díjtalan hivatalok után szaladgált. Az obstrukcióról több és nehezebb szót kell ejtenem, tisztelt polgártársaim! Azt merem igaz lélekkel állítani, hogy ha bármelyik pápai polgártársamat, ki függetlenségi érzelmű, felvitték volna a képviselőház karzatára és arra büutették volna, hogy egy hétig hallgassa onnét azt a tavalyi obstrukciót: megcsömörlött volna attól a naplopástól. Órákig tartó beszédek tartattak levelek telolvasásával

; nem érvén meg azt a villanyt, amibe kerültek az oiszágnak. Két szónok akadt, kik kijelentették (1903 julius 14. és 15-iki ülésen), hogy Ők az abszolutizmust jobbnak tartják. Egy másik (1903 julius 23-án) kikiáltotta, hogy ő annyiszor fog beszélni, „ahányszor neki jól fog esni". A névszerinti szavazásokat pedig oly ügyesen rendezték, hogy ezután ha husz horvát képviselőnek például úgy tetszik, évekre tönkretehetik az egész magyar parlamentet. Egyelőre ezt a nagy betegséget megállította az a gróf Tisza István, a ki magyar férfihoz illő bátorsággal azt mondotta, hogy inkább összetöreti magát, de ennek a kórságnak elébe áll. Ám ba filozófiáját nézem a dolognak s több évre visszatekintek, különös fölfedezésre jutok, tisztelt polgártársaim! Miért van az, hogy ezelőtt 15 évig kormányozták az országot, most pedig minden 5 éves ciklus közepén megbukik a kormány és egyre-másra dühöng az obstrukció. Miért van az, hogy az országgyűlések első és utolsó esztendejében semmi baj sincs, de a középső években eget ver a vihar? Miért nem volt ez azelőtt, a három esztendős választások alatt ? Én előttem kétségtelen, tisztelt polgártársaim, hogy a dologban törvényszerű összefüggés van és a bajok főoka abban van, hogy behozták az 5 éves választást anélkül, hogy a házszabályokat is ennek megfelelőeu átalakították volna. Azt hitték, hogy az 5 éves választás a kormányzás állandóságára jó hatással lesz. Éppen ellenkezőleg történt. A ciklus első évében a képviselők nem ismerik egymást, a helyi próbálkozókból még nem lettek országos karikatúrák, az elégedetlenek még nem verődtek össze: tehát nincs válság. A ciklus utolsó évében mindenki a választásra gondol: tehát szintén nincs kormányválság. Ellenben az 5 év közepén okvetlenül kitör a megáporodott föltűnni vágyás és obstrukcióban való tetszelgés: tehát óriási válság kerekedik. Erre a három évi ciklus alatt nem nyilt ily alkalom. Ezután pedig mindig így lesz addig, mig az 5 éves választásnak megfelelően át nem alakítjuk a házszabályokat, vagyis mig azt az egyet ki nem mond juk, hogy a költségvetést, záros határidőben s az év vége előtt el kell intézni. Mert a költségvetésre nem a kormánynak, hanem az országnak van szüksége és nem tehetjük megint ki az adózó polgárokat annak, amit moet az obstruktorok reá zúdítottak, hogy a tavalyi jó termésű évről az adóját is az idei rossz termés mellett kell keservesen befizetni. Áttérek most már tisztelt polgártársaim arra a legfontosabb kérdésre, amelyet nem intézett el az országgyűlés ; nevezetesen a gazdasági- és kiegyezési • kérdésre. Szólanom kell ezekről nemcsak azért, mert a legközelebbi jövőt érdeklik, hanem szólanom kell róluk különösen azért, mert olyan országot, mely évenként százezer kivándorlót veszít el, senki egészséges országnak nem mondhat. Én nem hallgatok róluk már csak azért sem, mert itt Pápán azt érezzük, amit senki el nem tagadhat, hogy előbaladásunkra való minden buzgóságunk, sőt erőlködésünk, anyagi gyöngeségünkbe ütközik és terheinket súlyosbítja. Ma már úgy összegabalyodtak e téren a tisztára politikai és a tisztára gazdasági kérdések, hogy világosan addig látni nem fogunk, amig ketté nem választjuk a dolognak ezt a két oldalát. Először tehát, tisztelt polgártársaim, a kiegyezés politikai (közjogi) részéről szeretnék nyilatkozni s azután gazdasági berendezkedésünkről. Tisztelt polgártársaira, emlékezni fognak arra a „nyilt levelemre," melyet 1898. karácsonyán Pápa város tisztelt polgáraihoz intéztem s amelyet annak idején a bécsi sajtó is tárgyalt. Akkor, hat esztendővel ezelőtt fejtettem ki az álláspontomat, melynek azóta az események csudálatos módon igazat adtak s még inkább igazat adhatnak ezután. Azt állítottam akkor, hogy azért nem tudunk mi megnyugvásra jutni, mert az 1867-iki kiegyezésnek éppen azt a részét erőszakoljuk, abba kapaszkodunk, amelyik nem alkalmazható. Nevezetesen 1867-ben azért, hogy odaát a németek foglalják el azt a szerepet, melyet Magyarországon mi magyarok kivánunk betölteni és azért, hogy a régi osztrák rendszer ne — Igaz. Tehát igyunk. Ittak. Összecsengtek a poharak s a tizedik pohár körül dalba fogott a kasszatündér. Kellemes, de kissé rekedt althangja volt és miután háromszor egymás után konstatálta, hogy szerett valakit lánggal, hévvel, könnyekben tört ki. A fizető oda hajolt hozzá: — Kérj pezsgőt. S a szerelmes emlékeitől zokogó kasszatündér pezsgőt kért. S ahogy a gyöngyöző ital ott pezsgett a bosszú, vékony poharakban, Balog Illés úgy találta, hogy nem is olyan csúnya az élet. Csak élni kell tudni, meg pénze legyen az embernek. Elvégre a nők mind egyformák. Rosszak. Szeretik a pénzt. Az egyik pénz miatt lesz feleséggé, a másik pénz miatt szeretővé. Alapjában véve ez egészen mindegy. — Tudja, hogy maga tetszik nekem, szólt a lány. Igen tetszik. En ezt nem szoktam mondani mindenkinek. Szép, szólt Balog Illés. Erről majd később cseveghetünk. Duhaj dorbézolás következett. Szilaj nótába fogott a cigány, Illés a lánnyal táncra perdült az elhagyatott, lumpkávéházban. Bejött a sarki rendőr csendre inteni, mire leültették, pezsgővel itatták s a vége az lett, hogy berúgott a rendnek ébertelen őre is. — Gonosz leány, hűtlen leány, elfelejtlek, elfelejtlek. Ezt mondta magában százszor is Balog Illés, miközben szerelmesen fonta át a leányt. Aztán mint mindennek, vége lett ennek. A cigányok, az ivók is elfáradtak, a kisasszony visszavonult a kasszába s ott elaludt. Balog Illés pedig rákönyökölt a márványasztalra s megszállta az álom. Azt álmodta, hogy odahaza volt, az ő esküvőjén. Látta, amint a leány a ueki idegen férfi karján remegve megy fel az állásra, s ahogy a fátyolt félre vonta, sápadt, beesett, kisirt arc nézett Balog Illésre. S a pap kérdezte: Szereted ? A leány felelt: Ot szeretem most is. Es Balog Illésre mutatott . . . Ezt álmodta Balog Illés, aztán felébredt. A mámor elszállt fejéből, utálattal nézett körül. Hogy került ő ide? Mit keres ő itt? A feledést? Meddő próbálkozás! Nem tudott felejteni. veszélyeztesse a mi parlamentárizmusunkat, mi mondottuk ki azt, hogy Ausztriában ilyen alkotmánynak kell lennie és a mi parlamentünket hozzákötöttük a a bécsi Reichsrathhoz. Azóta a viszonyok lényegesen megváltoztak. Ausztriában már a németek nem uralkodnak, a Reichsrath nem parlament, hanem ragályozó veszedelem, mely vagy veszekszik s akkor ama összekötő kapocsnál fogva átplántálja betegségét : az obstrukciót Budapestre is, vagy kibékül s akkor a mi bőrünkre szeret kibékülni. Ennélfogva, amint 6 év előtt volt, így volt azóta is ; az osztrák Reichsrath ideges rángatódzásai tesznek beteggé minket. Ezért nem habozom kimondani azt, hogy az osztrák Reichsrath betegségéért, mi a mi hazánk egészségét nem tehetjük kockára; ki kell mondanom, hogy gondos tapasztalatok vezettek arra a meggyőződésre, hogy mi nekünk ne legyen semmi közünk ahhoz, hogy tetszik-e a Reishsrathnak dolgozni, vagy nem tetszik és még Ausztriával való viszonyunkat is ugy kell megoldanunk, hogy az osztrák Reichsrath sorsa és a magyar parlament munkaképessége között, 1867-ben kötött kapcsot tekintetbe nem vesszük. A Reichsrath sorsával nem törődve, a magyar országgyűlés ugy rendezze be gazdasági ügyeinket, külkereskedelmi szerződéseinket, amint az országunk érdekeinek megfelel. Evvel, tisztelt polgártársaim, a kérdés politikai oldalának megvilágítása után, elérkeztem a gazdasági szemponthoz, gazdasági berendezkedésünknek és az önálló vámterület ügyéhez. Valóban különös, páratlan helyzetbe jutottunk, amikor azt látjuk, hogy azok, kik a gazdasági közösségnek föltétlen hivei voltak eddig, az osztrák politikai viszonyok züllöttsége folytán, most szinte félnek a „közös" ügyekben kötést tenni és megfordítva, azok kik az önálló vámterület hivei, jól érzik, — ha nem is mondják ki — hogy a külfölddel mégis csak meg kell egyeznünk, hogy 1907-ig le vagyunk kötve és hogy éppen akkor, amikor Németország elzárkózik terményeink és állataink elől, azokat el kell helyeznünk Ausztriában, így azután a jelszavakból és érdekekből olyan körforgás támadt, hogy aki nézi, elszédül tőle, mint az ördögkeréktől. Aki pedig az ország jövőjén aggódik, az ügy érzi, mintha vasabroncs szorítaná fejét, mert tudja, látja, hogy gazdasági életünket szilárd és széles alapokra kell fektetnünk, ha csak belepusztulni nem akarunk. Mit tegyünk tehát ? Hét évi szorgos és becsületes kutatás után, tisztelt polgártársaim, őszintén önök elé tárom azt az eredményt, amelyre jutottam. Az eredmény az, hogy először is el kell távolítani azokat az akadályokat, amelyek miatt Magyarországnak gazdasági berendezését megépíteni nem tudjuk. Minden erőnkkel neki kell feküdni ennek az akadálynak s akkor szabad lesz-e a tér és akkor szabadon választhatunk a vámterület formái között. Azt mondják nekem, hogy ez az akadály abban áll, hogy még ha önálló vámterület lenne is, akkor sem lenne alkalmas a magyarság a gyáripar megalkotására. Ezt, tisztelt uraim én nem fogadom el. Ismerem ugyan a mi iparos osztályunknak sok hibáit, de igenis láttam azt Amerikában, hogy a gyárakat meg lehet tölteni magyar munkásokkal és láttam azt Romániában, hogy a tőlünk kivándorolt székely és szász mesterek ott kint tudtak ipart teremteni. Ha tehát itt le lehet küzdeni a nehézségeket, hol van hát az a nagy hátrányunk, mely kezünket és lábunkat megköti ? Ez az akadály, tisztelt polgártársaim, abban van, hogy minden gyár elvonja a gazdától a munkaerőt és ennélfogva a gyáripart és mezőgazdaságot csak egyetlen esetben lehet egyszerre megsegíteni, csak egyetlen egy esetben lehet Magyarország gazdasági szabad fejlődését nagy arányokban, nemzedékekre biztos^ani. Csak akkor, ha a gyáriparnak biztosítjuk a kellő munkaerőt, viszont a kisgazdának és kisbérlőnek biztosítjuk a birtokszerzést. Ennek a titka pedig abban áll, hogy országosan meg kell indítani a kisgazdák számára a parcellázást. Minden erőnket arra kell szorítanunk, hogy ennek az országos akciónak jogi és pénzügyi akadályai elháríttassanak. Mert rendíthetetlen meggyőződésem az, hogy itt van bekötve a zsák s mig ki nem oldjuk, addig szabad levegőre és szabad elhatározásra nem juthatunk. De ha megoldottuk, ha nagy arányokban megtudjuk teremteni azt, hogy ezer meg ezer kisbérlŐ és kisgazda fölemelkedjék, ha uj és uj nemzedéket tudunk a magyar röghöz kötni, ha a törvény a kötött kézzel nem állja útját annak, hogy a birtokok eladhatók legyenek, — ha annál kisebb lesz a tulajdonátruházási illeték, mennél nagyobb birtokot mennél többen vásárolnak széjjel, — ha az amerikai pénzt ff FERENCZ JÓZSEF KESERŰVÍZ az egyedül elismert kellemes izű természetes O*^?*- hasliajtószer. -<^0