Pápai Hirlap – I. évfolyam – 1904.

1904-10-08 / 41. szám

lelteti. Aki figyelemmel kíséri a vidéki városok költségvetéseit, az látja, hogy a városoknak terhei évről-évre mily aggasztó módon szaporodnak. Nagyon kevés olyan város van, hol a terheknek eme szaporo­dását helytelen gazdálkodás idézné elő, a legtöbb helyen bizony ugyanaz az ok szere­pel, ami nálunk is: az anyagi erőforrások elégtelensége. A segítségnek tehát nem maguk­tól a városoktól hanem kívülről kell jönni, t. i. az államtól, amelynek ezernyi teendőjét eddig a városok minden ellenszolgáltatás nélkül, ingyen teljesítették. Amit az állam e célra adni fog, az nem ajándék lesz, de hasznos befektetés, mert ezzel lehetővé teszi, hogy a városok teljes erővel szolgálják a magyar nemzeti állam kiépítését, azt az eszmét, melynek megvalósításában az állam a városokra legbiztosabban támaszkodhatik. Dr. Hegedűs Lóránt képviselői beszámolója. Dr. Hegedűs Lóránt, városunk országgyűlési képviselője, mult vasárnap tartotta képviselői be­számoló beszédét a lefolyt 3 évi országgyűlési ciklus­ról. Pápa város választó polgárai több okból nagy érdeklődéssel tekintettek a beszámoló beszéd elé. Mindenekelőtt városunkban nemcsak más városokhoz arányítva, de abszolúte is kevés, majdnem semmi politi­kai mozgalom sem szokott lenni. Megelégszünk a helyi politikával ; nagy politikával legföljebb választáskor, vagy ha a sors úgy rendeli, beszámoló beszéd alkalmával szoktunk foglalkozni. Továbbá okunk volt érdeklődéssel tekinteni a beszámoló elé azért, mert politikai életünk épen az utolsó 3 év alatt oly válságokon ment keresztül, amelyekről való vélemény­nyilvánítás minden választó polgár osztatlan figyel­mére számíthatott. Kétszeresen fontosnak tarthatta eleve is mindenki e véleménynyilvánítást épen a mi képviselőnk ajakáról, aki a parlamentben mint a pénzügyi bizottság előadója is, előkelő poziciót fog­lal el. Hogy mennyiben elégítette ki a rendkívüli mér­tékben felcsigázott várakozásokat képviselőnk, arról — nem lévén lapunk politikai lap — nem mondunk véleményt. A beszédet lentebb egész terjedelmében közöljük s így míg egyrészt alkalma nyílik olva­sóinknak is, kik a beszámolón esetleg nem lehettek jelen, a beszédet megismerni, másrészt a jelen vol­tak újból és alaposabban foglalkozhatnak a benne felszinre vetett eszmékkel. Mi csupán a beszámoló beszéd külsőségeiről fogunk referálni. Dr. Hegedűs Lóránt szombaton délután a gyorsvonattal érkezett városunkba. A pályaudvaron a tanács tagjai s a szabadelvű-párt főemberei, élén Lampérth Lajos helyettes polgármester fogadta. A h. polgármester meleg üdvözlő szavai s a képviselő barátságos válasza után Hegedűs a megjelentek kísé­retében a Griff-szállóbeli lakására hajtatott. A másnap délután tartott beszámoló színhelye a Griíf-szálló nagyterme volt, melyet d. u. 4 órára a választó polgárok majdnem egészen megtöltöttek. Mintegy 300-an lehettek és pedig nemcsak szabad­elvűek, de más politikai párthoz tartozók is. Sült József kir. tan., kir. közjegyző, a szabadelvű párt elnöke üdvözölvén a megjelenteket, s röviden elő­adván az összejövetel célját, indítványozta, hogy Baranyay Zsigmond, Saáry Lajos és dr. Steiner József urakból álló küldöttség menesztessék a kép­viselőért. Pár perc múlva a kiküldöttek kíséretében a terembe érkezett dr. Hegedűs Lóránt, kit éljenzés s a karzaton megjelent úri hölgyek részéről virág­eső fogadott. Sült József elnök rövid beszédet inté­zett most Hegedűshöz, melyben a lefolyt évek fon­tos politikai eseménye gyanánt fölemlítette — álta­lános éljenzést keltve — azt a jogos küzdelmet, mely a magyar nemzeti nyelvért folyt. Érintette a fölszinen levő gazdasági kérdéseket is, a kivándorlás terjedését, a munkaerők kevesbedését, végül fölkérte Hegedüst, kinek képességeiről és munkásságáról hizelgő szavakkan nyilatkozott, beszámolója megtar­tására. A beszámoló alatt, melyet a közönség figye­lemmel hallgatott, érdekes módon nyilatkozott meg a választók érzülete és hangulata. így mindjárt a beszéd elején „éljen" hangzott fel, midőn a nemzeti nyelvért lefolyt küzdelmet érintette, de a küzdelem csekély eredményének megemlítését hallgatással fogadták. Viszont tetszést keltett, mikor a bécsi Reichsrathot gutaütöttnek tisztelte meg. Midőn a gazdasági kérdésekről szólott, több ízben kifejezésre jutott a választók ama véleménye, hogy Ausztriával való gazdasági viszonyunkat az Önálló vámterülettel óhajtanák megoldani. Mikor a magyar ipar helyze­téről nyilatkozott és ennek igazi fellendülése esetén tartotta eldöntendőnek a kérdést, hogy vájjon önálló vagy közös vámterületet válasszunk-e, a választók, lehet mondani uniszónó, zajosan tüntettek az önálló vámterület mellett. Helyesléssel fogadták a parcellá­zásról mondottakat, éljenzéssel a magyar konzuli felirat ügyében elért sikerének megemlítését és derültséget keltett, mikor az osztrák-magyar bank immár magyar címerrel is ellátott részvényeiből minél többet kívánt a választóknak. A beszámoló beszéd, melyért a választók nevé­ben Baranyay Zsigmond, a szabadéivü-párt alelnöke mondott Hegedűsnek köszönetet, meleg szavakban kívánván sikert további képviselői működéséhez, egész terjedelmében itt következik : Igen tisztelt polgártársaim ! Éppen ma van három esztendeje, hogy tisztelt polgártársaim másodszor tiszteltek meg azzal, hogy reám bizták Pápa városának képviselői mandátumát. Alkotmányos kötelességemnek és kedves tisztemnek tekintem tehát, hogy egyszerűen, de őszintén beszá­moljak a közelmúltnak politikai eseményeiről s el­mondjam itt, hogy mit tett és mit nem tett az ország­gyűlés. Szives figyelmüket kérem pedig külöuösen a gazdasági kérdésekhez, mert erős meggyőződésem az, hogy semmi tekintetben valóságos és jóramenő hala­dást nem tehetünk, valameddig jelenlegi szegénysé­günkben leledzünk. Avval, hogy mit tett az országgyűlés, — saj­nos — hamar elkészülhetek. A tisztviselői fizetések kérdése az, mely nagyobbik részében a jelenlegi kormány alatt elintéztetett. Miután heteken át pénz­ügyi előadója voltam e javaslatoknak s tisztességes, fáradságos munkával igyekeztem azon, hogy volt tisztviselőkartársaimnak méltányos igényeit szolgál­jam: úgy reménylem, hogy tisztelt polgártársaim figyelmét sem kerülte el ebbeli működésem. Nem is tartom azt még befejezettnek. Egyrészről kívánom, hogy az állami alkalmazottak legalsó fizetési osztá­lyában a legfelső fokozat tényleg betöltessék, más­részről pedig abban a reményben vagyok, hogy úgy a felekezeti tanárok, valamint a városi tisztviselők fizetésrendezésében mielőbb közremunkálhatok. Miután Pápa városának tisztikara annyira méltó az elisme­résre s miután felekezeti népiskoláink városunk ma­gyar kultúrájának büszkeségei: ennélfogva azt hiszem, hogy senki sem fogja tőlem rossznéven venni, hogyha ezen nagy érdekek méltányos igényeinek szószólója leszek. A képviselőháznak többi idejét — pedig ugyan­csak hosszú üléseket rendeztek nekünk — megemész­tette, fölfalta a katonai kérdés és az obstrukció. Nem akarom tisztelt polgártársaimat fárasztani avval, hogy még egyszer elcsépeljek dolgokat, amelyeket két esztendőn át egyvégtében harsogtak szónokok és hir­egy öntudat nélkül olvasta a levelet s bár nagyon rosszul esett, nem tudta levenni a szemét az írás­ról, még akkor sem, amikor kicsordult belőle a keserves fájdalom könnye. Tudta már hónapok óta, hogy az ő szerelmüknek vége és ketté váltak az utaik, hogy soha többé ne találkozzanak. Mégis — s ezt magának sem merte bevallani — élt lelke fenekén valamelyes titkos reménység, hogy mégis, talán mégis! Talán mégsem lehet az, hogy akik oly nagyon szerették egymást, el tud­janak válni mindörökre, hogy a szelid, ártatlan leány, aki az első szerelmi mámor örömeiben őrjöngve fogta át nyakunkat s majd megfojtott a csókjaival, az a lány más férfinak is oda tudja magát adni. S az alatt az esze, a szája folyton hangoztatta, hogy vége van annak az időnek, többé soha fel nem támadhat. Élt és boldogtalan szerelméből táplálkozott a titkos sejtés, hogy van a szerelemnek és boldogságnak feltámadása. Néha azonban próbált felejteni. A nagy városban sok a szép leány, van közöttük olyan is, nem egy, aki híven, önzetlenül tud szeretni egy olyanféle szegény legényt, mint amilyen Balog Illés volt. De a nőhódítás fele utján mindig megállott. — Minek ez nekem? gondolta magában. Hisz nem vagyok szerelmes beléjük. Minek vegyek nyűgöt a nyakamra? Nekem csak ő kellett . . . S most jött a kurta hiradás arról, hogy bizony hasztalan remélt titokban. Vége, mindörökre vége szive első szerelmének. Férjhez ment a leány, ma volt a násza s ebben az órában, mikor komor kétségbeesés között nézi a levelet, boldog mámor­ban kalandozza be a földi paradicsom berkeit. Legyen átkozott az a boldogság. Balog Illés végre erőt vett magán. A leve­let tűzbe akarta dobni, de aztán eszébe jutott, hogy az az anyja irása, mégis meg kell becsülni. Elzárta a levelet, aztán elment hazulról. Nehéz, vontatott léptekkel ment le a lép­csőn. Ugy érezte, mintha lábbadoz.ó beteg lenne, aki hetek után most kelt fel az ágyból. Agyában tompa zsibongást érzett s a szive nagyon nehéz volt, olyan állapotban volt, mint hat hónap előtt, amikor a leány a szemébe mondta neki, hogy nem szereti és vége köztük mindennek. így feltámadván a múlt keserűségei, komo­ran ballagott a fényben uszó utcákon Balog Illés. A körülötte sürgő embertömeget nem is vette észre, pedig nem egy leányszem akadt meg a derék, szép arcú fiatal emberen. Balog Illés nem nézte, csak érezte maga körül a nőket s elkese­redetten gondolta: — Nem törődöm velük. Rosszak. Egyik olyan, mint a másik. Végre is belefáradt a barangolásba. A tömeg meggyérült körülötte, a boltokat becsukták, csend és pusztaság támadt lassan a kesergő ember körül. Ez jól esett neki. Felnézett az égre, amelyről csil­lagok mosolyogtak alá. De megunta a merengést a fiatal ember. Feltámadt benne az élet, a vér. A szomszéd utca sarkáról cigányzene ütötte meg a fülét s gyors elhatározással arra vette útját. Meleg nyári estéken vigasztalan képet nyújt az ilyen pesti mulató kávéház. A cigányon, a sovány pincéren s a feslett életű kasziros lányon kívül alig van benne valaki, aki betéved egy-egy feketére; a törzsvendég, rendszerint gyanús ember. Ahogy félre csapott kalappal, nagy erős léptekkel ment végig a helyiségen Balog Illés. Pincér, kasziros lány és cigány összenéztek. — Itt kinéz valami. A fizető oda súgott a szépen fésült, fáradt arcú leánynak : — Pali! Ami annyit jelent, hogy balek. Balog Illés tényleg Palinak készült. A cigány helyes sejtéssel keserves, szomorú nótába fogott s a fiatal ember, amint mind szaporábban emelte ajkához a savanyu borral telt poharat, dúdolta, dalolta a szomorú dalt. S mind közelebb, közelebb jött a cigány. Már a fülébe húzta s egyszerre ott termett a kasziroslány is, hogy segítsen inni, szomorkodni. — Igyatok! kiáltá Balog Illés, ma még iszunk, holnap talán meg is halunk. Úgy van, hagyta helyben a nő és moso­lyogva nézte a helyre fiatalembert — úgy-e, magá­nak bánata van? Szerelem, mi? Sohse törődjön vele. Én is voltam úgy, de már nem törődöm vele. Minden jól van úgy, ahogy van.

Next

/
Oldalképek
Tartalom