Pápai Hirlap – I. évfolyam – 1904.
1904-04-30 / 18. szám
kétségünk, hogy üzemvezetőségünk e tekintetben feladata magaslatán fog állani. így lehet azután a villamos telep igazi erőforrássá, forrássá, melyből egyébb, az összes lakosság jóvoltának szolgáló intézmények létesítéséhez erőt meríthetünk. = A barakk-kaszárnya költsége. Midőn a múltkoriban az építendő barakkkaszárDya terve és költségvetése nyilvánosságra került, általában az a nézet volt elterjedve, hogy a költségvetés egyes tételei túlmagasan vannak felvéve, sőt a közgyűlés is oly értelmű utasítást adott a v. főmérnöknek, hogy a költségeket lehetőleg redukálja. Hivatkozás történt ez alkalommal a most épülő esztergomi barakkokra, ami alkalmat adott a v. tanácsnak arra, hogy tájékozást szerezzen : mibe kerülnek az ottani barakkok ? A válasz megérkezett s belőle megtudtuk, hogy Esztergomban három, öszszesen 600 gyalogos befogadására alkalmas, 50 méter hosszú. 12 méter széles, favázas, téglakifalazásos .'üthető barakk költsége (megfelelő mellékhelyiségekkel) 50.000 korona. A Pápán hasonló építési móddal építendő hat, egyenkint 10 méter széles, 41 méter hosszú barakk-istálló és 2, egyenkint 12 1/ 2 méter széles és 48 m. hosszú legénységi épület, tehát nyolc épület s a megfelelő mellékhelyiségek költsége viszont 70.000 koronára rug. Világos ebből, hogy a mi mérnökünk tervezte barakkok jelentékenyen olcsóbban épülnének, mint az esztergomiak, amit az igazságnak híven e helyütt örvendő megelégedéssel konstatálni hirlapirói kötelességünknek tartottuk. Városunk képviselőtestülete s a törvény. Jelen soraimmal felhívni óhajtom akiket illet 8 akiket közigazgatási kérdés egyáltalában érdekel, arra, hogy Pápa városnak képviselőtestülete sokkal kevesebb tagból áll, mint ahogy azt a törvény elrendeli. És a nagy művésznő, ki minden ezerepet megjátszott, aki ezerféle alakban ragadta el a világot, hiába akarta, bár minden erejét meg is feszítette, minden tehetségét latba is vetette, ezt az egy szerepét, hiába akarta megjátszani, nem tudta. Negyedik elbeszélés. Volt egyszer egy kereskedő, akinek virágzó üzletei az egész országban hiresek voltak. Ezer éhes ember tekintett irigy gyűlölettel a pompás palotára, amelyben lakott. Hercegek mentek csillogó eBtélyeire, amelyeket farsang idején tartott és a felesége barátnéja volt egy vérbeli grófnőnek, akinek ősei keresztes vitézek voltak. Egyszer a kereskedő vasúti vállalatba fogott, amely balul ütött ki és annyi pénzt nyelt el, hogy a viruló boltot be kellett zárni és a hitelezők megrohanták a szép gyártelepeket, úgy hogy a szegény embernek egész nap könyörögni, alkudozni kellett, hogy valamikép lábra állhasson. A hitelezők hosszú, kínos tanácskozás után kiegyeztek, de volt egy, akivel nem lehetett alkudni, aki folyton követelt, tomboló, vad haraggal, kíméletlen fenyegetések között, úgy hogy a szegény, agyontötört kalmár nem birt megküzdeni a ránehezedő teherrel és egy szép tavaszi éjszakán bevonult az irodájába és főbe lőtte magát. A kegyetlen hitelező — a felesége volt. Ötödik elbeszélés. Egyszer volt, hol nem volt, zakatoló város sárbeli, zeg-zugos utoájában egy rozzant csúnya ház, annak is legvégén földes szobácskában lakott egy világszép szőke leány. A ruhája rongyos, sápadt arcán inség, csak az arany haja volt buja, Az 1886. évi XXII. t. c., amely a községi közigazgatásról szól, a 32. §-ban kifejezetten meghagyja, hogy »a községi képviselők számát a népesség száma szabályozza, tudniillik minden 100 lélek után egy képviselő számíttatik.« Ez áll a feuti paragrafusban s mindenki előtt annyira világos ez intézkedés, hogy fölötte vitatkozni nem lehet. S mégis, habár a törvény ily cáfolhatatlanul körül irja a községek, illetve a rendezett tanácsú városok képviseletének számát — hogyan van az, hogy Pápa rend. tanácsú városa képviseletében még a mai napig is 32, mondd: harminckét képviselővel van kevesebb a törvényes létszámnál. Nem akarjuk bővebben rekriminálni e dolgot, hanem utalva a fenti törvénycikkre, kimutatjuk, hogy csakugyan még 32 képviselőnek van joga helyet foglalni a város tanácstermében. Ugyanis a képviselőtestületi tagok jelen száma: 142. A város lakossága a legutóbbi népszámlálás hivatalos kimutatása szerint: 17.426. S mivel a törvény alapján minden 100 lélek után egy képviselőt kell számítani, tehát 174 képviselőt kellene választani v. képviseletünkbe, vagyis 32-vel többet mint most van. E fölött a vita fölösleges. Es sajnálatra méltó, hogy mig másban, ahol a polgárok községbeli kötelezettségei forognak szóban, a törvényt jogosan és pontosan hajtják végre, addig ott, ahol a polgári jogokról is bölcsen intézkedik a törvény, a nemtörődömség, illetve a feledékenység »veszi át csendes birodalmát*. Mert azt, hogy mindezideig a hivatalos népszámlálások eredményei ellenére képviseletünk száma nem emelkedett, semmiféle törvénymagyarázattal megokolni nem lehet. hatalmas, gazdag. Mikor az utcán járt, ezerféle csábítás keringeit körüle. Hivták a fénybe, a gazdagságba, de mikor menni akart, megjelent egy komoly, fehérhajú asszony és hozott neki száraz kenyeret és elkísérte vissza a rozzant, csúnya házba, annak is legvégén földes szobácskába és a leány megette a kenyeret és nem hallgatott a csábító szóra. Esztendők teltek el, állandó társa az inség volt a leánynak, a szive meg sirja eltemetett vágynak, midőn a gyötrődés már-már a bün karjába vonta, midőn a szenvedéstől elgyötörve, éhségtől reszketve a halált kereste, eljött a fehér hajú asszony és hozta a megmentő száraz kenyeret. Esztendők teltek el és eltűnt a leány szépsége, vágyak hívó szava már nem kisérhette, csodás aranyhaja fényét elvesztette és inség orcáján, nem volt mellette más, mint a komoly arcú, fehér hajú asszony, akinél mindig volt egy darab száraz kenyér. A leány visszatekintett az életére, annak a sok gyászára, fénytelenségére és szivébe gyilkos, kemény harag szállott és rárohant a fehér asszonyra, aki elrabolta tőle a boldogságot, a fényt, a mámort; rárohant egy késsel zordon őszi estén, mikor a zörgő falevél zokogott az enyészetről, és megölte. Hatodik elbeszélés. Az elhagyott szép leány előtt megjelent egy áloméjszakán a jóságos, oltalmazó tündérasszony és azt mondta neki : Szegény árva kis leány, a földön nincsen senki, aki feletted őrködjön, aki adjon tanácsot és neked mutassa, merre van a jóság, a becsület útja. Súgok a füledbe egy dalt, Próbálkozhatni ugyan azzal a kifogással is, hogy hiszen a törvény nem szól egy szót sem a népszámlálásról a 32. §-ban. Azonban ez kifogás marad csupán, mert a mi természetes magyarázatunkat megerősíti a törvénycikk egyedül illetékes interpretálója a belügyminiszter is, amidőn a 1896. évi 80.822. számú rendeletében kimondja: »A községi képviselőtestület tagjai számának megállapítása leghelyesebben a 10 évenkénti népszámlálás eredménye alapján foganatosítható. Ez a község legsajátosabb önkormányzati körébe tartozik« stb. Sőt, hogy a népszámlálás eredményével párhuzamosan kell, a törvénycikk ide vágó pontja értelmében, a városi képviselőtestületet növelni, vagyis, hogy a törvényben igenis benne van az ily módon való végrehajtásra a parancsoló elv, elég bizonyíték arra Arad városa, ahol, értesülésünk szerint, a múlt évben a belügyminiszteri rendelet, a népszámlálásnak megfelelően imperatíve rendelte el a v. képviselők számának emelését. így állván e kérdés, nem szükség bővebben okolni, hogy mért vetettem fel ezt a dolgot. Hisz egyéb körülmények is szólnának e törvényponton kivül városi képviselőtestületünk számának emelésére nézve, de csak a törvényre akartam felhívni az illetékesek figyelmét s ezzel megindítani az akciót a törvény mielőbbi végrehajtására. Győri Gyula. A színházi hét. A lefolyt héten összesen három előadást láttunk, így hát rövid lehetne referádánk. Az Egyenlőségről, mely Peterdi Etuska jutalomjátékául került szinre — sajnos, nagyon kis közönség előtt! — már első előadása alkalmával szóltunk. A jutalmazottnak (?) nincs a darabban nagy szerepe, de hisz más előadásokon meggyőzött bennünket arról, hogy jeles naivavésd ezt a szivedbe és ajkad, amíg ezt dalolni tudja, oltalmad lessz e földön, minden este ha nyugodni térsz, ez a dal legyen imádságod : Eltűnt a jó tündér és a leányka egy dallal ébredt, amely fehér volt, bűnös vágyak lüktetése, forró lélek szenvedélye nem rezdült meg benne, csupán a jóság. Minden esti órán ezzel a dallal tért nyugvóra a leány, kinek élete tiszta volt, mint a liliomé és az emberek imádták, mint a szentet. És egy napon megjelent előtte a fényes szemű lovag, annak az ajkán dalnál édesebben, zenénél bűvösebben hangzott a vágyó vallomás és a magános leányka kimondhatatlan mámoros boldogságot érzett, mikor ez az itjú hozzája lépett, minden szava gyönyör, minden érzülése üdítő balzsam, karjában pihenő menyország volt. Rabszolga lett a magános leányból, kicsike szobája a férfival telt meg, nem volt többé árva. De mikor lefeküdt alkonyati órán, szivéből elszállott, mint illanó pára, jóságos tündérnek tiszta ajándéka, altató danája. Hetedik elbeszélés. Volt egyszer két nemes származású velencei lovag, akik együtt nevekedtek fel és úgy szerették egymást, mint azok a ritka testvérek szokták, akikre az atyjuk nem hagyott semmi örökséget és nincsen okuk arra, hogy viszálykodásba kerüljenek egymással. Mindenütt egymás mellett lehetett látni a barna és szőke fürtű ifjút, mert úgy nevezték őket a gondolás leányok, ahol Velencében mulatni szoktak. A Márk-tér oszlopcsarnokai között együtt bolyongtak a szép tavaszi éjszakán és kölcsönösen kisegítették egymást, ha egyiküknek elfogyott a pénze. Egy estén valami külvárosi szinházban mulattak egy táncosnővel, aki mindenféle ostobasággal
