Pápai Hirlap – Mutatványszámok I. évfolyam – 1903.

1903-12-24 / Második mutatványszám

maga hozta őket számunkra, hogy uralkodjanak közöttünk s megszüntessenek minden önző érdeket és vétkes küzdelmet a földön. De mi inkább csak ajkunkon hordozzuk, mintsem igazában átérezzük őket. Az átkos visszavonásnak rontó szelleme dúl közöttünk szüuös-szüntelen, éjten-éjjel, nap-nap után. Hányszor kopogtat a béke társaival ajtainkon, mennyiszer esd, könyörög szivrehatóan a bebocsátásért! De mi csak megkeményítjük szivünket s hallatlanra veszszük kérő szózatát! Farkasmódra törünk egymás ellen, nem az emberséges érzés irányítja tetteinket! Szűnjünk meg legalább a mai szent napon egymásra törni, agyarkodni! Tárjuk ki legalább ma keblünket a békét hozó isteni csecsemő előtt, s egyesüljünk valamennyien a testvéri egyenlő szent szeretetben ! Ne legyen ma külömbség úr és szolga, szegény és gazdag között, hanem egy szóval, egy lélekkel érezzük és zengjük mindannyian az angyalok szózatát: »Dicsőség a a magasságban Istennek, s békesség a földön a jóakaratú embereknek! « Városi múzeum. Három vagy négy évvel ezelőtt felemlítettem ezt az eszmét városunk egyik vezető embere előtt. Körülbelül azt mondogattam el, hogy városunknak a sok iskola mellett az adhatna jelentőséget, az tarthatná meg a kor színvonalán, sőt az biztosítaná további fejlődését, ha minél több kultúrintézménnyel rendelkeznék. Mert hogy Pápát nagv gyárvárossá, vagy nagy kereskedelmi központtá tehessük, az nem nagyon valószínű. Viszont az meg egészen kétségtelen tény, hogy városunk századokon át igen jelentékeny szerepet játszott hazánk művelődési történetében. Nem említek mást, mint hogy kollégiumunk már csaknem négyszáz éven át teljesíti nemes hivatását s a dunántúli vidéknek mindig egyik legnagyobb és legjelentékenyebb iskolája volt s hogy az egyik legrégibb magyar könyvnyomtató műhely városunkban működött. Ez a múlt megadja az útmutatást, hogy mely irányban kell városunk nagyságát keresnünk. De viszont ez a múlt kötelez is bennünket. Kötelez első sorban arra, hogy azt a nemes hagyományt, mely városunknak századokon át jelentőséget adott, veszendőbe menni ne engedjük. Megpróbálhatjuk azt is, meg is kell próbálnunk, hogy Pápát jelentékeny ipari és kereskedelmi ponttá tegyük, de az meg viszont megbocsáthatlan bűn volna, ha régi hivatásában, régi jelentőségében hanyatlani engednők. Ha nem akarunk méltatlan utódok lenni, legalább is annyira keil vinnünk, hogy városunknak a mostani haladottabb viszonyok közt is a Dunántúl jelentékeny kulturvárosai közt biztosítsunk előkelő helyet. Éppen ezen szempontok által vezetve, arról beszéltem tehát városunk egyik vezető embere előtt, hogy mily hasznos és szükséges volna egy városi múzeumot létesíteni. Mert a mai viszonyok közt különösen az ily intézmények adnak egy városnak jelentőséget. Ha közvetlen pénzbeli jövedelmet nem nyújtanak is, de közvetve sok-sok hasznot biztosítanak. Barátságosan meghallgatott, de láttam az arcáról is, hogy nem tudtam őt meggyőzni. Bizonyosan azt gondolta: Persze, hogy jó volna a múzeum! De a múzeumhoz ház is kell, meg belevaló is keli. Honnét vesszük ehhez a tömérdek pénzt, mikor a város úgy is nehezen viseli a súlyos pótadót? Nemsokára megadta erre a feleletet Fenyvessy Ferenc, Veszprémvármegye főispánja, akinek lehettek ugyan hibái, de az kétségtelen, hogy finom érzéke volt a kultúrintézmények iránt. Befolyásával rövidpn ki tudta eszközölni, hogv a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége segélyével Veszprém városában múzeum létesült, mely arra van hivatva, hogy a nyugoti országrész egyik elsőrendű ily intézménye legyen. Azt hiszem, ismeretes e lap olvasói előtt, hogy a kedvező viszonyok folytán városunk sziutén egy jelentékeny kultúrintézménnyel fog gazdagodni. A Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége a kollégiumhoz intézett leiratában kilátásba helyezte, hogy a könyvtárral kapcsolatban szépművészeti gyűjteményt, azaz képtárat (állít fel) szervez állami segítséggel, ha alkalmas helyet tudunk kimutatni. A kollégium örömmel ragadta meg a fényes ajánlatot s egyelőre tűrhető helyiséget ajánlott fel a tárgyak elhelyezésére. Alaposan lehet tehát remélni, hogy ez a nevezetes intézmény létesülni fog. Ez azonban még nem elég. Ha városunkat fenn akarjuk tartani abban a helyzetben, melyben századokon át volt, magunknak is kell tenui valamit. Városi múzeumot kell létesítenünk. Megnyugtatásul előre is elmondhatom, hogy ez nem kerül ám valami sok pénzbe. Csak magánemberre nézve drága és költséges mulatság, ha bármiféle gyűjteményt akar összehozni, mert annak csaknem minden darabot jól meg kell fizetnie. Ingyen vagy ajándékba nem igen kap semmit. Az erkölcsi testületek ellenben, amilyen például Pápa városa, nem szorulnak arra, hogy pénzen vásároljanak múzeumi tárgyakat. Bizton számíthat az nagyszámú polgárainak lelkes támogatására, akik a birtokukban lévő olyan tárgyakat, melyeknek közvetlen hasznát nem veszik, de amelyeknek történeti, művészeti vagy ipari becsük és jelentőségük van, szivesen bocsátják egy városi múzeum birtokába, hogy ezzel is emeljék városunk jelentőségét és egyúttal megörökítsék saját nevüket. Mert minden ajándékozott tárgyon mindörökké ott kell állani az ajándékozó nevének. Az ilyen dolgot csak el kell kezdeni s azután magától nő és fejlődik minden nagy költekezés nélkül. Csak helyről kell gondoskodni, hol a tárgyak kiállíttassanak. Ha vesztes lennél ebben a tusában, Ha elhagynád apáidnak hitét! Idő előtt, a végzetnél korábban, Árulásod éltünket tépi szét. Nem

; nem, fiam . . . forduljunk el e képtül! Még élek, sorsod most még rajtam áll, Kebledben az Űr szent temploma épül, Mit szél le nem dönt, villám nem talál. A sorsüldözte, hőn szerette népnek Én is adok egy erős katonát, És gyermekink, akik nyomunkba lépnek, Még hűbben őrzik Urunk templomát. Köszöntelek hát, fájdalom szülötte, Viruljon végre jöttödön remény, Álljon a jó ég őrjobbja fölötte Súlyos napokban, válság idején. S ha nem adatik látnom, kis fiacskám, Hogy szárnyra kelsz: megnyugszom csöndesen, Betöltém hivatásom, s az Ur aztán Szolgáját elbocsátja kegyesen. Kik itt maradnak, mind rád bízom őket, Kiktől megválnom oly nehéz leszen. Nem fognak látni mostoha időket, Ha mostohává nem lessz gyermekem, Ha megmaradsz, ki voltál, rendületlen És megfogadtad szent intelmemet, Ha hű voltál mindég és mindenekben, Erős léssz, nagy léssz, mert az Ür veled! Jézus születése. (Rajz.) — A „Vápái Hírlap" eredeti tárcája. — Irta: Köveskuti Jenő. A terpentinfák levelei már összezsugorodtak, s az olajfák is elhányták szürke lombjaikat, csupán a város felett emelkedő hegyen zöldéit néhány terebélyes cédrusfa. Hűvös, nyirkos szél fújdogált a Libánon felől, amikor Názáreth bevándorlott lakói útra keltek, hogy magukat Galilea helytartójának parancsa szerint születésök helyén beírassák. Sokan mentek Magdala felé, még többen vették útjokat Samariának, s csak kevesen északra, Damaskusnak. Júdea kietlen, kopár vidékére pedig csupán József, az ács ment arájával, Máriával. Legtöbben gyalogszerrel indúltak a názáretinek, de Józsefnek volt annyi tehetsége, hogy egy szamarat vásárolhatott erre az alkalomra. Mária nem mehetett gyalog. Jó ideig haladtak együtt azokkal, akik szintén délirányban, Samariába, Szichembe, Jerichóba igyekeztek ; azonban Júdea határán, ahol az út elválik Jerichó felé, József és Mária magukra maradtak. A keskeny utat, mely Betphagén át Betlehem felé visz, benőtte a bogács és a szamár jobbra-balra kapkodott utána. Egyébként gyorsan haladtak Betlehem felé. . Az utakon mindenfelől sokan jöttek velük szembe jeruzsálemi, jerichói, bethániai sziiletésüek. Betphagé már egészen telve volt idegenekkel és minden város, mely utjokba esett. Ám azért kaptak éjjeli szállást, mert József mindenütt benyitott az első házba, mondván : — Jó emberek, a nagy Jehova nevében, adjatok szállást ennek a szegény asszonynak. O maga kün hált a hideg éjszakában, valahol a tornácon, vagy az istállóban a szamárral. Hetednap megérkeztek Betlehembe. A kis város szürke, fedetlen házaival-már messze ellátszott az El-Chor felé vivő széles útra. Repeső szívvel üdvözölték szülővárosukat. József itt is beköszöntött az első házba : — Jó emberek, a nagy Jehova nevében, adjatok szállást ennek a szegény asszonynak, nézzétek im, az állapotját! Magam majd valahol a tornácon is eltöltőm az éjet. De ott ezt felelték : — Nem adhatunk jó ember, lásd: tele van a házunk idegenekkel. Menj tovább egy házzal, talán nagyobb szerencsével jársz. Es József tovább ment, de ott is csak ezt a feleletet kapta. Ezt a harmadiknál és a negyediknél is. Amott, a város végén egy puszta istálló látszott. Valamikor szelíd háziállatok tanyája. Most már azoknak is szellős volt düledék állapotában. — Jer Máriám — mondá József arájának — menjünk oda, abba a puszta istállóba, ha egyébtől nem, a széltől megvéd.