Pápai Hirlap – Mutatványszámok I. évfolyam – 1903.

1903-12-24 / Második mutatványszám

I. évfolyam. MÁSODIK MUTATVÁNYSZÁM. Pápa, 1903. dec. 24. RLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: és kiadóhivatal: Jókai Mór utca 856. sz. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: D**- KŐRÖS ENDRE. Előfizetések és hirdetések felvétetnek Kis Tivadar, Kohn Mór fiai és Wajdits Károly urak üzletében, valamint a kiadóhivatalban. Karácsony ünnepén. Irta: Rétlici Prikkel Marián dr. Vannak időpontok emberi életünkben, amikor lelkünk lerázza magáról a földi lét nehéz bilincseit, s felemelkedik egy tisztább, magasabb légkörbe, amelyben elmereng az élet nagy kérdésein, s átengedi magát a fönséges, isteni dolgok szemléletének. Ilyen időpont a Megváltó születésének emlékünnepe, a szép karácsony is. Vájjon a kereszténységnek e magasztos szent napja kinek szivét-lelkét hagyná érintetlenül? Jól esik hinnünk, hogy csak igen kevesen vannak közöttünk, kik a béke napján nem idéznék vissza emlékezetükbe ama gyermekkori tiszta örömöket, amelyeket egykor ez ünnepen oly lelkendezve, teljes-egész lélekkel élvezének. Hiába, bármint állítjuk, bárhogy igyekezünk is magunkkal elhitetni, hogy az ily régi emlékek nincsenek reánk többé hatással: ez csak hiú magaaltatás! Ha számot vetünk lelkiösméretünkkel, egytől-egyig meg kell magunknak vallanunk, hogy való igazában most is bizonyos örömmel várjuk a karácsonyi békeünnepet; most is megragadnak s fogva tartanak bennünket e magasztos naphoz fűződő ártatlan gyermeki örömök és fönséges vallási gondolatok. Erezzük akaratlanul, hogy világéletünkben nagyon-nagyon szükségünk van ily lélekemelő ünnepre, amely a létért való küzdelmeinkben el-elfeledett emberi mivoltunkat jobban eszünkbe juttatja s elmélkedni késztet érzésünk, gondolkodásunk s tetteink célján-végén* Itt a szép karácsony! Itt a békesség napja! Elnémúl a fegyvercsattogás, alábbhagy a szóharc, megáll a pártok vad tusája, elpihen a nagy természet, ember és állat magába száll: az isteni békesség szende fénye ragyogja be az egész földkerekséget! Miért e csend? Miért e béke? Ne kérdje senki, hisz minden ember tudja, gyermek, ifjú, férfi, s agg egyaránt: eljött az isteni szeretetnek záloga, megszületett a világ Megváltója, leszállott a földre a béke fejedelme: Jézus Krisztus! Az angyalok örömdalt zengenek a betlehemi rozzant istálló fölött. A pásztorok az emberiség nevében hódolnak az isteni gyermeknek. Az állatok meghunyászkodva lehellik körül az ég küldöttét. Öröm és boldogság kél hegyen-völgyön, falun és városban, viskóban s palotában. A király leereszkedik a szolgához, a gazdag keblére öleli a szegényt, az erős karjára veszi az ügyefogyottat: minden, de minden egyesül a szent szeretetben, szétáradó isteni békében, s a magasságbelinek dicsőítésében : »Dicsőség a magasságban Istennek, s békesség a földön a jóakaratú embereknek!« Ily szép, ily magasztos, ily megragadóan fönséges képet varázsol elénk Krisztus születésének emlékünnepe, a várva-várt kedves karácsony. Öröm és boldogság tölti ma be szegénynek s gazdagnak szivét egyaránt. Lelkünk alig tud betelni a családi boldogságnak ama megkapó képével, melyet a karácsony tár tekintetünk elé. Mikor este látjuk, mint gyúlnak fel a karácsonyfáknak színes gyertyái, s a boldog szülők egymás keblére borúivá mint szemlélik gyermekeiknek tiszta örömét, hogy a kis Jézus oly szép angyalfiát küldött számunkra ; s midőn azután éjfél tájban halljuk, mint szólalnak meg a harangok és hívják a keresztényeket a betlehemi kisdednek imádására: nem érezzük-e akkor mindannyian, hogy nincsen külőmbség ember és ember között, hanem valamennyien egyazon atyának gyermekei vagyunk, annak a végtelen jóságú atyának gyermekei, ki ma egyszülött fiát küldötte hozzánk, hogy a szent testvériségnek és egyenlőségnek hirdetője legyen közöttünk minden időre? Békesség, testvériség, egyenlőség! Mily szépen hangzó szavak, mily magasztos fogalmakat takaró kifejezések! Az Isten fia A „PÁPAI HÍRLAP" TÁRCÁJA. Parainesis. — Fiam születésére. — Irta: Sebestyén Károly. Isten hozott te, fájdalom szülötte, Köszöntse jöttöd szárnyaló dalom, Nem állt remény kis bölcsődnek fölötte, Csak lelkünk fojtogató aggalom. De oszlik immár szívünk szörnyű terhe, S hogy föllélegziink, őt dicsérjük, őt, Már boldogan, de még mindég leverve, Áldjuk ki áld, dicsérjük a dicsőt. A születés titokzatos homálya Lefoszlott rólad, édes kis fiam, De mely előtted áll, a messze pálya, Ó mily ködös még, mily bizonytalan! Együtt tesszük meg egy részét talán még, S addig megóvlak, védlek szeretőn, De hajh ha majd leszállott rám az árnyék,' Mi lessz, ha majd betellett az időm! Magad leszel, talán mikor karomra Legégetőbb, nagy szükséged leszen, Talán mikor rögös úton botolva Megsérül lábad durva köveken. Ó ha elesnél! ha az örvény nyílna ő belévesznél . . . tudom, hogy akkoron Nem volna nyugodalmam lenn a sírba', .ö sszerázkódnék hamvadó porom . . . Hogy' védjelek meg és mit adjak útra Tenéked pajzsul, nyugtatót nekem ? Szegény vagyok, csak a jó Isten tudja, Milyen szegény apád van, gyermekem. Egy kincsem van, azt vettem drága véren, lm átadom: sziveid és megfogadd, Akkor bukás érhet, de soha szégyen, S emelt fővel hordhadd bukásodat! S a Gondviselés ha tán megtagadja, Hogy férfiúvá nőni lássalak, Nyugton halok, ha szived megfogadja Ez egyetlenegy, szent tanácsomat: Légy ha magadhoz! Mindig, mindenekben, Ne szegd hited meg soha és sehol, Maradj, ki voltál egy és rendületlen, Tölgy, aki törhet, ám meg nem hajol! Légy hű tiéidhez! Szegény családod Ne szégyeld, sorsod ha magasba visz, Mert higgyed el, sikered ugy lesz áldott Ha egy maradsz mélyen s magasban is. Ó a miéink — mondani is szégyen -— Készek apáikat tagadni meg, S hogysem miattuk arcunk pirban égjen, Messze kerülik jó szüléiket. Emelkedjél! Szállj szédítő magasba, Hagyj minket mélyen tenmagad alatt, Apa fiának a példát mutassa Te benned; környékezzen hódolat. De aki szült, anyád mégse feledd el, Hálás eléggé hozzá nem lehetsz. Övezd őt gyöngéd, erős szerelmeddel, Mint ő virraszt, hü gondjával övez. Én vagyok az ő támasza, szerelme, Mint ő nékem egyetlen mindenem . .'. De ha az én időm korán betelne, S ő itt maradna árván, védtelen, Te légy vigasza, mikor szive vérzik, Törüld könnyét, ha sorsa keserű, Öleld szeretve szerető testvérid, Légy jó hozzájuk, mindörökre hű! Légy hív honodhoz ! Hitvány balítélet, Gonosz irigység ne" szédítsen el, Ha a silányok gúnykacajját féled, Ha öntudatod büszkén nem emel, Ha divatos jelszók megtántoritnak, És elhagyod az oltárt nemtelen, Mert ellenségink gúnyheveden hívtak: Akkor a gúny jogos volt, gyermekem! Légy hív hazádhoz! Melyért szive lángol, Az eszményért te is hűn lelkesedj, Mely örök fényként előtte világol, Te is menj. érte ő ha tűzbe megy. Hü a hívek közt, kész az áldozatra, Kit sivár zaj, vak lárma nem zavar, Nem, mert az az idők múló divatja, De légy egész szívvel igaz magyar! S légy hű hitedhez! Úgyis jönnek évek, Mik megdöbbentik szegény szivedet, Esztendői a kínos kétkedésnek, Miket apád is általszenvedett. Lapunk mai száma 12 oldal.