Pápai Független Ujság – I. évfolyam – 1893.

1893-04-23 / 5. szám

nyugvó Erechteion ; ott Skopas érczlova, itt Thidias hatalmas, ezüst sisaku Pallasszobra, mindmegannyi termékei a görög szép léleknek. Ily tényezők között fejlődött ki a görög emberben az az aesthetikai műveltség, amely harmonikus egységet teremtett az érzékiség s ész, a sziv S kötelesség között. Nekünk nincs ily akropolísunk, de lehet, kell lennie, ilyenné kell tenni a tervben levő Jókai-kört, melyre társas életünk emelése, városunk, vidékünk szellemi nívójának megőrzése szempontjából szükség van, ha aesthetikailag oda akarunk emelkedni, hogy élvezhessük irodalmi, művészeti termékeinket ; a kör életének fő lüktető erejét az irodalmi s művészet estélyeknek kell képezníök; az estélyeknek pedig központosító hatással kell lenniök a társadalmi elemekre, egyesíteniük kell az egész várost ezen a téren, hol a lélek ismeretekkel bővül, hol a sziv érzelmekkel nemesül. A közösen hallott gondolatok, támadt érzelmek megtermékenyítik a társadalmat, kiemelik köznapiságából, nem engedik belemerülni a köznapi lelkek sajátsága szerint a másokon való rágódás posványába ; érdeklődést keltenek az irodalmi s tudományos kérdések, lelkesedéssel töltenek el a művészeti termékek iránt; fölkeltik a szunnyadó erőket, irányt szabnak haladásuknak, a társaság buzdító tapsai nem engedik csüggedni a fölfelé törekvőt. A jól rendezett estélyek egy gondolattól lelkesedő, egy akaraton mozgó társadalmat teremtenek, melynek tagjai a minél gyakoribb találkozást kívánatosnak, a szives együtt időzést a társaséleti szelíd örömök, nemes élvezetek kútfejének fogják tartani ; s igy lassankint átalakítják társadalmunkat, megkedveltetik a íölolvasásokat azokkal, kik ma irtóznak a szellemi művelődés e nagyon könnyű s társaságban fölötte kellemes eszközétől, s egyedül csak a testi gyönyörökben lelik örömüket. Az ily társadalmi estély ek sok szépnek teszik szülőökaivá, megteremtőivé a kört, nem említem az irodalmi s művészeti pártolást; magába ölelheti az úrban csendesen elhunyt szépészeti egyesület szélesebb alapra fektetett — hivatását az aesthetika köréből előadott s megszeretett kérdések alapján ; kebelén belül a művészeti bizottság megalkothatja a férfi, a női, a vegyes dalárdát, a zenekart. S ugyan ki ne sietne oly estélyekre, hol szellemes előadás ismeretekkel bővíti lelküket, hol szivnemesitő dal, zene tölti be accordjaival a termet — a szivet ! — Városunkban bőven telik szép programmok összeállítására. A magyar irodalomnak, a classicismusnak, a modern irodalmaknak, történelemnek, az exakt tudományoknak, a bölcseleti ágaknak hivatott munkásai vannak körünkben, kiket — részben — hivatásuk kényszerit arra, hogy választott szakjuk nívójától el ne maradjanak ; gazdag természetrajzi gyűjtemények, jól felszerelt vegytani s phisikai muzeumok mennyi érdekes tárgygyal kínálkoznak, melyek bemutatására szíves munkások vannak ; vannak a festészetnek, dalnak, zenének lelkes művelői: mindezek — meg vagyunk róla győződve — szives készséggel vállalkoznak, sőt megtiszteltetésnek veszik, ha ily illustris kör szólitia föl őket ; csak lelkes, gyönyörködő, buzgó hallgató közönségre van szükség, oly közönségre, amely nem a hit, hanem a mit keresi ; mely át van hatva azon tiszta meggyőződéstől, hogy midőn tömeges, hiánytalan megjelenésével örvendezteti meg a működőket, a melyből az lelkesedést, a nem szereplők buzdítást merítenek, saját művelődését emeli egy-egy fokkal s így városunknak biztosit mindinkább s inkább elismerésre méltó helyet a magyar haza művelődés történetében, az európai műveltség nívójában. S a műgonddal készült felolvasások kiváló mértékben megérdemlik a hálás közönséget, mert eltalálni hangját, Iáit termékei, mutatja a rokonszenv, melylyel a művelt világ minden részén találkoznak, mutatja a hatás, melyet a megvénhedt emberiségre gyakorolnak. Hisz nem is régen olvashattuk a hírlapokban, hogy a vallási sektákkal túlságosan megáldott Oroszországban egy uj felekezet támadt, mely Tolsztoj álmait akarja rcálisálni. Ez az uj vallás a munkában és különösen a szeretet evangéliumában óhajtja feltalálni azokat az orvosszereket, melyek a társadalmat regenerálni fogják. íme, egy széles körfogatu adat annak bizonyítására, hogy a mai pessimismus lassanként felolvad a szeretet és könyörület eszméjében. Az élet gyötrelmei kifejlesztik a Szívben a lét hiúságának tudatát, mígnem a közös nyomor eszméje az összesseget átölelő szeretethez vezet. Hisz legszebb vonása az emberi természetnek, hogy a sok szenvedés a könyörület érzelmét növeli benne nagyra; a kifáradt, megzaklatott lélek a szenvedések enyhítésében leli vigaszát. Ha e hangulatot concrét példán akarjuk tanulmányozni — és a psychologus előtt nincs is nagyobb élvezet ennél, — költőinkhez kell fordulnunk, mert ők az élet nagy convex lencséi, kik összegyűjtve szivükben az általános hangulat szétszórt sugarait, a legerősebb és legtisztább világításiján mutatják be azt műveikben. Ám forduljanak mások magához az utolsó prófétához : Tolsztojhoz ; mi, magyarok nem tehetünk jobbat, mintha Reviczky könyveit vesszük elő, mert nálunk ő e szellemi áramlat leghivatottabb képviselője, 11. Reviczky születése és életkörülményei, szellemének alkotása és lelkének vágyai mind hozzájárultak ahhoz, hogy kiváló helyet foglaljon el a költészet és irodalom terén. Ősrégi nemes családból származott, sokszoros rokonsági kötelékek által volt öszszcftzvc a legmagasabb aristokratiával, mégis egész élete a nyomor és az inség elleni szakadatlan küzdelemből állott. üdes anyja korán elhalt, apja pedig élvhajhászó szívtelen ember volt, ki rokonok gondoskodására bizta fiát, vigadott a vigadókkal és hét-nyolez évig feléje sem nézett gyermekének. Midőn vagyonát már teljesen elköltötte, megnősült és egy felvidéki varróleányt hozott a házhoz. Ekkor történt meg az első viszontlátás az apa és fiu között. Hogy miként ment ez végbe, hogy a szenny, a nyomor és a durva vigasság mennyire volt alkalmas kifejleszteni a pessimismus szunnyadó csiráját az elhagyatott, daezos fiu érzékeny mértékét annak, ami nekünk való a legkényesebb is ; ne legyen nagyon magas, de ne is sülyedjen az alacsonyságba tartalmával, előadásával általános figyelmet, érdeklődést keltsen, formájával hasson a tudásra, ez is gyönyört leljen benne ; mikép az ég csodáinak tudós vizsgálója, aki, bár jólismeri a tündöklő napot, mégis szívesen áll meg néhány perezre a harmatos mezőn, hogy a mezei virágokon tört sugarakban játszó nagy ismerősét üdvözölje. De végtelenül sajnálnám, ha a Jókai kört oda fejlesztenék, hogy fővárosi felolvasásokatimportálnának, rendszeressé tennék meghívottak szereplését, egyszóval névkultusszá fejlődnék a kör, s' e névkultusz csak e szóra szoritkoznék »fővárosi«, amely név alatt sokszor biz igen silány portékát árulnak : a város s vidék komoly ambitióju szellemi munkásai elidegenednek, a közönség nagy része, mely nem a látszatot, de a komoly művelődést óhajtja a körben elérni, elmarad : kis szellemek szokása a meglevőt nem becsülni, tán ócsárolni, idegenek után kapkodni ! Nem célom meggyőződésemet a kör szükségességéről tovább bizonyítgatnom, ha elismerik, hogy vázolt gondolataim hozzájárulnak egy szépért, nemesért, jóért lelkesülő társadalom megteremtéséhez ; akkor elismerték azt.hoyg az ily társaséletet megteremtő körre is szükség van. S ha szükség van, a hivatottak megís teremtik azt oly szervezettel, a minő a mi viszonyainknak leginkább megfelel : irodalmi s művészeti ágak cultiválása a főcél, főeszközök az irodalmi s művészeti estélyek, mert »a nemzeti értelem lehető legnagyobb kifejtését tartom — Széchenyiként — azon nemző oknak, melyből nemzetiseg, honszeretet, köziélek, polgári erény, közboldogság s nemzeti dicsőség fakad.« Legyen a kör a társadalmi élet központosító rugója, buzdító nevelője a tehetségnek, lelkesítő elísmerője a kész munkásnak. DR, KAPOSSY LUCZIÁN. ' lelkében, arról élénken tanúskodik a leirás. melyet e találkozásról a költő később maga vázolt >>A p a i ö r ö k s é g« czimü regenyében. E regény jó részben az önéletrajz authenticzításával bir cs jelenetei nyomán hű képet alkothatunk magunknak afelől, hogy mint törülte le az ifjú költő ideálismusának zománczát a világ- és emberismeret és mint talált termékeny talajra a pessimizmus az ifjú lelkében. A mély érzés és az aristokratikus büszkeség volt Reviczky jellemének alapvonása. Lelke erősen érzett minden legkisebb bántalmat és ettől az előkelő büszkeség pánczélja sem mentette meg. Apjával történt találkozásának keserve egyszerre ütött sebet szeretet után sóvárgó szivén és egyszerre lázította fel büszkeségét. Es ez még csak kezdete volt az utánna következő lealáztatásoknak es kudarezoknak. A világba lépő ifjú nehéz küzdelmek, keserves éveknek nézett elébe. Harczolt elkeseredetten, nyomorgott és éhezett, mert büszkesége tiltakozott az ellen, hogy mások könyörületét vegye igénybe.- Zárkózott természete nem engedte, hogy szivét teljesen kitárja és igy gyakran erőltette magára a hideg nyugalom sima külszinét, míg belsejében a nagy indu-