Pápai Független Ujság – I. évfolyam – 1893.
1893-04-23 / 5. szám
SZÍNHÁZ. Április 15—21 (s. a.) A római cothurnustől a franczia szalonok kicsiszolt czipőjeig sok-sok darabot végignéztem már, hallottam a hatalmas shakespearei jeleneteket, láttam a természethű Duset, Sarah Bernhardot ; a nemzeti színháznak pár éven át mindennapos vendege voltam, s mégis most is minden színésznél valami uj jellemvonást, a művésziess ég egy-egy uj pointjet fedezem fel. Hiába, az embert kiismerni sohasem lehet, s mivel a szinészvilág az embert van hivatva bemutatni száz és százféle phasisában, ö róluk sem lehet állandó kritikát mondani. Pláne a vidéki színpadokon, hol a hősszerelmesnek komikus szerepeket is kell játszani, s a drámai színésznőnek egyszer egy rakonczátlan gyermeket, máskor a nagymamát kell szinre hoznia. Es ép ezért a vidéki színtársulatoknál a kritika mérővesszőjét sohasem szabad oly rövidre szabni, mint a fővárosi színészeknél. Mindenféle jellemet hűen visszatükrözni még a legnagyobb művész sem képes, hát még egy-egy vidéki szinész-vagy színésznő. Ilyen gondolatok kóvályogtak, agyamban, mikor ma ismét íróasztalomhoz ültem, hogy Dobó színtársulatának e heti játéka felől néhány őszinte szót mondjak. S e gondolatok hatása alatt megírtam kritikámat. Szombat és vasárnap este, Madách világhírű drámai költeményének jeleneteiben gyönyörködött a közönség. Végignéztük az emberi sorsnak világraszóló momentumait, a torrongó história hatalmas határköveit, melyeknek mindegyikénél egy uj világrendet, az emberi hősök egy-egy ujabb alakját mutatja be előttünk a hírneves költő. Breznay Anna, »Eva« szerepében mindenütt kiválóan beleélte magát helyzetebe. A paradicsomi jelenetben az ártatlan szerelem ügyes személyesitője ; a római képnél könnyüvérü nő, kinek szemeiben mindig ott lappang a lelkifurdalások gyehenna lángja s sirva kaczag könnyelmű életen. A forradalmi jelenetben néhány perczig büszke, gőgös marquisnö, majd rongyokba burkolt pórnő, kinek arczárói, mimikájából, elkeseredett hangjából a romboló socialismus árnyképe leng felenk. Alakjait művészileg idomította, s a közönség körében nagyszerű játékával magasztos emléket hagyott hátra. Lomniczy, mint Ádám, szintén csak régi szavainkról gyöződtetett meg bennünket. O egy valódi drámai hős, ki a történelem drámai alakjait a megfelelő világításban, őszinte valóságukban hozta a színpadra. De művészi egyéniségének elismerese mellett egy pár apró hibáját sem hagyhatjuk figyelmen kívül. Pharao kharakterénel nem tudott az ókori kegyetlen hatalom magaslatára emelkedni. A fejedelmi polczon is a szerelmes Ádám maradt, és nem tükrözte vissza praecis szabatossággal az egyptomi rabszolgakor vad kegyetlenségét, a fejedelem korlátlan zsarnokságát. A franczia forradalom jelenetében is inkább egy mérges pörlekedő gavallér, mint a forradalmár Danton, ki szembeszáll a convent határozataival. Lévay Gyula az ördöngös Luczifert élethűen adta, mint a folytonos emberi vágyak, a csalogató álomképek megtestesítője vonult végig az egész darabban és sohasem esett ki ördög szerepéből. Az ármány és ravaszság hízelgő hangja mindig ott lappangott szavaiban s mimikájával is finoman distinquálta a phisolophiai tantételeket. A három' arkangyal (Pártos Etel, Kovács Kornélia, Csókáne Júlia) szép volt, s ügyesen deklamálta az isteni szózatot. A segédszemélyzet a Marseillaise éneklésével nagy hatást ért el. Hétfőn este ismét a »P r ó b a h áz a s s á g«-ot adták, melyről már elmondtuk véleményünket. Kedden este újra előtérbe lépett az operett. A »C z i g á n y bár ó«-t hozták szinre. Szigethy Lujza »Barinkay Sándor«-t játszotta s ugy énekével, mint játékával nagy bravourt ért el. Halmi Hedvig (Saffi czigányleány) az egy estére szerződött tag jó cololatok árja forrott. Gyöngédségre oly fogékony szive mind jobban epedt a szeretet után, lelkét mind jobban gyötörte a rokonszenv hiánya. »Utálta a kufár világot« és »nem hajhászta nagyúr kegyét«, de mig a büszkeség arra kényszeritette, hogy leplezze nyomorát és benső elhagyatottságát, elrejtve ínségét és a külszín tisztességét minden áron megőrizze, :i !) addig lelkének másik oldala fájdalmas panaszhangokat adott ajakára, és dalaiban elsiratta gyermekséget, kopár ifjúságát, a sivatag jelent; kesergett, hogy nincs a kit ő megöleljen és aki őt szeresse. A büszkeség és mély érzés jellemezte különben mindig Reviczky jellemét és természetét. Meggyőződést szerezhetünk erről egy töredéknek maradt elbeszélő költeményéből, a »September«-ből. Az alanyias hangban, a satira es a humor közt csapongó fölfogásban, az elfojtott és keserű érzelmekben e költemény élénken emlekeztet Lord Byronés Puskinra ; de a hasonlóság ez esetben a szellem rokonságának eredménye és nem az utánzásé, mert »September« tárgyát Reviczky önkebléből merítette, hőse a költő érzelmeit személyesiti és a költő lelkét hordja magában. Veér Andrásnak hívják különben a mi hősünket, ki — miként Reviczky — Don Juanoskodó apának fia. Gyermekkorát idegenben, ifjúságát magányban töltötte. Harmincznyolcz eves volt, midőn szive megnyílt a szerelemnek. Véletlenül ismerkedett *) Rokona, Koroda l'ál beszéli, "(»Magy. Szemle« 1891.) hogy legnagyobb Ínsége korában egy pár forinira teve-n szert, első dolga volt divatos kalapot vásárolni, és csak azt a keveset fordította vacsorájára, a n,j a kalap árából fenmaradt, meg embergyűlölő szomszédjának leányával, Helénnel és csakhamar feldobogott szivében i a késői első szerelem lángja. A leány vele ! szemben csak a rokonszenvig jutott el, mig ! szerelmével egy léha ifjút ajándékozott meg. J András természetesen mély gyűlöletet táp| lál ez ifjú ellen és valami ürügy alatt párj bajra hívja. Veér András teljes életét vadászatban tölté, a fegyver volt hű társa gyermekségétől fogva, ha magányosan bolyongta az erdő sűrűjét: lövése czélt nem tévesztett soha. Tudta ezt Helén és maga könyörgött Veérnek, hogy vonja vissza kihívását. Ez előtt most már végleg bizonyos, hogy Helén nem őt szereti. Hosszas lelkiküzdelem után eláll a párbajtól, a leány férjhez megy szeretett ifjához es Veér András elutazik a fővárosba, hogy a gyönyörök árjába temesse fájdalmát ; de meg van róla irva, ! hogy (J mig él, Csak vérezni fog, De ez csak néki nem titok. Bizonyára több a szilajság Veér Andrásban, mint Reviczkyben és talán hatal: masabb hullámokat ver benne a szenvedély, I mint a beteg poétában ; de alapjában egy i lényt alkotnak ők. Az a hév, mely Veér ! András idegein átrezdül, a költőnek nagy ! szenvedélyek utáni nostalgiájáról tesz csak | tanúságot, mig az érzelmi ár, mely elönti i egyéniségűket, a büszkeség, mely egyene; sen tartja őket, közös és egyformán intensiv mindkettőjükben. Ha más körülmények j között fejlődik Reviczky, teljes hasonmása | lett volna Veér Andrásnak, mig így a szeI lidség, megbocsátás és lemondás költője lett. (Folyt, köv.) I STERN ERNŐ, ratur énekesnő, hangjával kedvesen bánik, de még meglátszik rajta az iskola pora. Mozdulataiban egy kissé szegletes, de ha játékában nagyobb ügyességet sajátít el, kedves, megnyerő színésznő válhatik belőle. Egy esti vendégszereplés után nem tudjuk miért elegelte meg a dicsőseget. (?) Dobó Zsupán Kálmán szerepeben a régi, jóizü humorával mulattatott bennünket; mellette említésre méltó Pártos Etel (Czipra), ki a vén czigányasszonyt pompásan kharakterizálta. E héten az előadások fénypontját Gsiky Gergely remek vígjátéka a »N agy ma m a« képezte. A kitűnő darab párosulva a jótékonyczéllal, mely a derék színigazgatót ez előadás alkalmával vezerelte, nagyobb közönséget érdemelt volna. A szereplők mindnyájan kitűnően játszottak. Szirmay Josefin (Mártha) megnyerő bájjal, kedves naivitással adta az ártatlan, szerelmes intézeti növendéket, kinek szivében most kezd ébredezni az élet melengető érzelme : a boldog szerelem. Kiváló dicséretet érdemel Csókáné Júlia (Lángó Szerafin), ki az öreg kisasszonyt remek alakításban mutatta be s valódi művészetet hozott színpadra. Valahány szerepében láttuk f még, mindig ugy kivetkőzik saját »énjé«-ből s annyira beleéli magát játékába, hogy a legélesebb megfigyelés mellett sem tudunk szá* mára bármi kis hibát is felhozni; mint Lángo Szerafin pedig határozottan művészi talentumáról tett tanúságot s őszinte dicséretünkre méltán számot tarthat. Szerémi grófné (Pártos Etel) hű képét adta az aristokrata nagymamának. Pártos Etel, kiről már múltkor is említettük, hogy valódi drámai tehetség —* a nagymama szerepében is drámai szenvedélyt, fel-felcsillanó ifjúkori pathoszt tükröz vissza. Csak a beszédmodorát kellett volna egy kissé vontatottabbá tenni, de persze ezt nem engedte nála az energiával ki-kitörő, korlátlan drámai erő. Dobó Sándor (Tódorka Szilárd) és Németh (Koszta) valóban excelláltak. Említésre méltók meg Kovács Cornélia (Piroska), Dobóné (a grófné gazdaasszonya), Demény Viktória (Timar Karolin) és Lévay (Örkényi), Szentmiklóssy (Kálmán). Csütörtökön este »S z é p H e 1 en a« kaczagtató jelenetein mulatott a közönség. Szigethy Lujza (Heléna) aranyos jókedvvel énekelt s csintalan mosolygásával, enyelgő játékával nagyon tetszett a közönségnek. Nagy Gyula Páris szerepében uj tehetségként tűnt fel előttünk. Ajánljuk a színigazgató urnák, hogy minél többször szerepeltesse, Nagy Gyulának pedig, hogy hangjának félénk színezetét igyekezzék háttérbe szorítani. Dobó (Menelaus) kitűnően maszkírozta a spártai királyt. A »Szép Heléna« többi szereplői is meglehetősen játszottak ; mindegyik egy kissé tulcsapott szerepének korlátain. Péntek este A »R e n d j e l« czimü franczia vígjáték került szinre. Szirmay Josefin (Henriette) a franczia, könnyelmű madameok valódi mintaképe volt, kik férjeik kicsapongását könnyüvérüséggel viszonozták. Lomniczy (Colineau) szerepében a franczia szalonok gavallérját volt hivatva játszani, s e hivatásának eléggé megfelelt, csak egy kicsit finomabban, simábban kellett volna forgolódnia. Németh (Andresy) és Hidassy (Leopold) a darab kaczagtató elemének dicséretre méltó képviselői voltak. HÍREK. — A veszprémieknek ! Országszerte megindultak az adakozások a szerencsétlenül járt veszprémiek számára. A leégettek nyomorának híre eljutott a trón zsámolyáig és a király, ki hü népének jólétét mindig előmozdítani törekszik házi pénztárából 3000 forintot küldött veszprémi testvéreinknek. A Jósziv egyesület, Budapest főváros tanácsa
