Pápai Független Ujság – I. évfolyam – 1893.

1893-10-22 / 31. szám

ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 6 frt (i2korona) Negyedévrei'5okr.(3 korona) Egyes szám ára 15 kr. (30 fii.) TANÍTÓKNAK ÉS KÖZSÉGI JEGYZŐKNEK Egész évre 5 frt (10 korona) NYILTTÉR petitsora 20 kr, HIRDETÉSEK egyezség szerint. PA PA I HIRDETÉSEKET és ELŐFIZETÉSI PÉNZEKET elfogad A KIADÓHIVATAL, valamint NOBEL Ármin papírkereskedő. Lapunk számára hirdetéseket elfogad a Reuter ügynökség és a Magy. Távlr. Iroda hirdetési irodája Budapest, Gránátos utcza 1. szám. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : BASTYA-UTCZA 470. LAPTULAJDONOS ÉS FELELŐS SZERKESZTŐ : GOLD LAJOS. A yasut-ügyben. A » Veszprémi Független Hírlap« legutóbbi számából veszsz'"k át ezt az okosan megirt czikket, mely közvetlenségével és az igazság meggyőző erejével világítja meg a győr-veszprémdombovári vasút hátrányait és következményeit a veszprémi kereskedelem és iparra nézve. Ajánljuk e czikk elolvasását különösen a megyebizottsági tag uraknak, kiknek a holnapi megyegyűlésen alkalmuk lesz a vasúti ügyben hozandó határozatba befolyni. Már-már abban a reményben ringattuk magunkat, hogy az évek óta tengeri kigyó módra fel-felbukkanó vasúti ügy levétetik a napirendről, Mert bizony kérem elég volt ebből a vasutas hajszából. Van a szegény Veszprém városnak amúgy is elég baja, nyavalyája, melylyel meg kell birkóznia, hát a vasúti részvényjegyzés terhére egyáltalában nincs szüksége. Kérdem : nem-e előbbre való dolga minden okos gazdának: előbb rendet csinálni a kis gazdaságban, mielőtt uj és nagy koczkázatu vállalatba fog. Már pedig ki tagadhatja, okos ember, ebben a városban, hogy a város anyagilag igen rosszul van szituéivá ? Van adósságunk sok és jövedelmüuk semmi. Még az erdőüzemből befolyó jövedelem is felére csappant le az uj erdőüzem behozatala óta. Egyedüli fentartó forrásunk a községi pótadó, mely már is alig elviselhető magasságra csigáztatott. Hát most még azt a pótadóterhet is emeljük egy koczkáztatott vállalat, a vasutügy miatt ? Azok az urak, akik a vasutat minden áron meg akarják építtetni, biztosithatnak-e bennünket arról, hogy ezzel nem halálos döfést adnak ipari, kereskedelmi és termény-forgalmunknak ? Ha biztosithatnak, akkor álljanak ki a sikra; vegyék magukra a felelősséget érte vagyonilag is. Mert addig a pontig, mig csak arról volt szó, hogy Veszprémtől Dombóvárig épül egy uj vasút, addig lehetett félelem nélkül a vasútról beszélni. De mióta a vasút engedményese a Győrig tervezett másik vonal engedményeseivel fuzionált, kész veszedelem fenyegeti Veszprém városát. Amily bizonyos, hogy a Bakonyvidék eddig is Győr felé húzott, épp oly bizonyos, hogy megyénk e részének Győr felé való gravitálását az uj vasút csak elősegitendi, s maga után vonja majd a mezőföldi termény forgalmat is. De hisz ez természetes is. Györ nem egyéb, mint gyűjtő stácziója a bécsi gabonapíacznak. Ott mindig nagyobb ára volt a gabnának, mint Veszprémben s tényleg most is 50—70 krajczárral drágább ott a gabnanemü, így természetes, hogy a vasúti könnyű közlekedés összes terményeinket oda fogja irányítani s a veszprémi vásártér teljesen üres marad. Eddig legalább a pénteki hetivásár forgalmából tengette magát a veszprémi kereskedő és iparos — de tessék rávigyázni, hogy ha ez a vasút kiépülhetne, fél év se kell neki, hát egymást fogják érni itt az üzleti bukások s az iparosság 1—2 év alatt teljesen tönkre megy, Ezért végzetes, válságos koczkáztatás itt a vasutügy s most a városi képviselők teszik a legjobb szolgálatot a városnak, kik erről a hazárd játékról letesznek és inkább azon vannak, hogy a város adósságait törleszszük

f jövedelmi forrásokra szert tegyünk, pótadóterhünket reális czélokra pl. kaszárnyára, honvédbarakkokra, polgári iskolára, vízvezetéki műre áldozzuk, Fel is kérünk ezúton minden lelkiismeretes városi képviselőt, hogy a mindenáron vasutat építeni akaró konzorcziumtól — mely első sorban saját érdekét hajhászsza ezzel — tartózkodjanak. Gondoljanak a város jövőjére s ne áldozzák fel a ma még meglevő kevés forgalmat idegen önző érdekek molochgyomrának. Egy veszprémi kereskedő többek nevében. TÁRCZA. Mirza Schaífy hagyatékából. BODENSTEDT FRIGYESTŐL. I. Síéretsz, Szavakban úgy pazar ne légy, S használd őket csak a kellő helyen, A tiszta láng is csak kis füsttel ég ; Kevés szavú az igaz szerelem. II. Aljas marad, magasra hordja bár A szél a port, A drágakő csak drágakő, akár Porba tipord. III. Egykor neked fiizérkét fonni Vágytam S virágot akkor egyet sem találtam, Most távol és közel virág virit, De óh, immár; kedves te nem vagy itt. IV. Mi jobban kedveljük a csillagfényt Mint déli napnak izzó fényét, A melybe nézni nem képes szemünk ; S a boldogító tévedést miként Való igazság teljességét, Mit, gyengék mi, el nem viselhetünk, , GISKFU,Kihamvadt oltároknál. — Utiemlék Görögországból. — —- A »Pápai Független Ujság« eredeti tárczája. — V. A hatalmas oszlopok, bámulatos nagyságú kövek és márványtörmelékek láttára mindenikünk ajakára kiült az a kérdés : vájjon hogyan eshetett az, hogy e nagy templomváros, mely sok századon által egy elterjedett istentiszteletnek volt középpontja, annyira eltűnt a föld színéről, hogy kiváló éleselméjüségének jelét adta mindaz, a ki létezését megsejtette, vagy éppenséggel segített azt újból a föld szinére visszavarázsolni ? E kérdésre megfelelt vezetőnk és hogy fejtegetéseit jobban megérthessük, rámutatott a szemközt pántlikázó Alpheios-folyöra és a Krónosz-dombra, melynek oldalán különféle szinü rétegek mutatták a földnek lassú, de biztos képződését. E két természetes tényező adta meg a templomvárosnak a kegyelemdöfést : az egyik kiöntéseivel, áradásaival s ezeknek nyomában járó iszaptömegeivel ; a másik az iszapból képződő halmaival, melyek lassankint eltakarták a világ testi szemei elől mindazt, a mit lelki szemei már amúgy sem kerestek, a mitől a kegyelet elfordult és az emlekezet lemondott. Föld és viz csak befejezték, a mit az emberek kezdettek és folytattak. OJympia sorsa eszünkbe juttatja azt a lefordíthatatlan franczia közmondást, mely igy szól : tout passe, tout casse, tout lasse ! melyet ha mégis elég merész lennénk lefordítani, körülbelül igy szólna : mir.den elmúlik, minden eltörik, minden elernyed ! Az emberi tökéletlenség hálátlan volta van itt a kövekre irva, mely nem magában* hanem az elhanyagolt* elfeledett, kihasználtan elhajított tárgyban keresi kihűlt szivenek eltompult idealizmusának okát. Mert Olympia a fokozatos hanyatlás történeti vegyfolyamát mutatja és csak annak fájhat igazán az ideál haldoklását látni, a ki — bár csak órákra is — az olympiai romokon pihentette meg szemeit. Mi több, van Olympia fokozatos hanyatlásában még egy szép, még egy szomorú tanulság, s ez az, hogy az ideált megalkotni ijem elég, tudni kell azt ápolni is, ehhez pedig erő szükséges, anyagi és erkölcsi, mert csak e kettő müveiheti ama csodákat, melyek az ideális világ uralmát jellemzik. E kettős mozgató slem nélkül a