Pápai Független Kisgazda– II. évfolyam – 1946.

1946-03-02 / 9. szám

II. évfolyam 9. szám. FÜGGETLEN Pápai 1946 március 2. POLITIKAI HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: PAPA, SZÉCHENYI-TÉR 5. Felelős szerkesztő: DR. NAQY GYÖRGY Hirdetéseket felvesz szerdán délután 4 óráig. / En azí hiszem, a falakban van a hiba s&ssmsi Én azt hiszem, a falakban van a hiba. Meg a bútorokban. Ha valaki betelepszik a Pápai Kaszinó szobáiba, beül a szép dohánybarna mo keítal behúzott mélyöblü fotőjökbe, kinyújtja a lábát, mint valami úr, akkor nem tud másként gondolkozni, mint népellenesen. Ezt láttam és éreztem a bőíömön unos-untig 1938-ban, 39-ben. Akkor én késhegyig menő harcot vívtam az ébredező magyar fasizmus ellen, Szá asi és társasága ellen, a fasiszta törvényhozás akkor napvilágot látott ehő szörnyszülötiei ellen és a KASZINÓ kényelmes, dohánybarna ülőbútoraiban alig folyt másról a szó, mint az én csekély személyem gyalázásáról, ott születtek meg a cikkek, mezeket fiatal és magukat sok reményre jogosítónak vélő újságírók azután a velem szemben állott pápai helyi újság hasábjain hétről-hétre kö2zétet:ek. A különbség egészen felszínes és alig érdemel említést. Akkor Ónody Dezső, a kitűnő ifjú „publicista" azt kifogásolta, miért lepiem ki pártomból, a szakadék

1 felé tántorgó Gömbös pártból, most valaki más (a neve igazán mellékes, arra a néhány hónapra, amíg még divatban lesz, nem nagyon érdemes leírni), azt veti a szememre, mért nem lépek ki a pártomból, a minden erőfeszítését összeszedő, minden jóakaratát és tehetségét megfeszítő és a hegyre felfelé haladó Kisgazda Pártból. Hát nem lépek ki, mert a legszigorúbban értelmezett parlamenti morál és közéleti erkölcs parancsait szem előtt tartva, semmi okom sincs arra, hogy kilépjek. És ha emiatt minden hét végén hetven-hétszer pukkadnak is meg, akkor sem lépek ki, mert ez így van jól, hogy bent vagyok a pártban. Éppen az mulatja, menynyire így van jól, hogy egyeseknek ennyire tótágast áll tőle a toll a kezében. Hát, igen tisztelt közírók, nem lépek. Nem én. De hát mi közük van Önöknek ehhez ? Mikor kérdeztem én azt, hogy ez, vagy az az ezredes, aki 1944. végén Budánál még híven küzdött az orosz felszabadító hadsereg ellen, akkor is, amikor már csak a legmegveszekedettebb fasiszták bízlría: Sulyok Dezső tak a német győzelemben s akinek családja, a „méltóságos asszony", csak a múlt év október közepén jött meg nyugatról, miért lépett be a Kommunista Pártba? Csak nem azért, ! hogy hadosztályparancsnok lehessen? Ugye igazán nem ? De ha én nem kérdezek ilyen dolgokat, akkor miért kérdtzik e t Önök? S hl már valaki egyáltalában kérdezi, miért nem kérdezi pá tjük kö;- ponti vezetősége, akikkel naponti van valami politikai elintézni valóm, amikor pé'dául mint pártom megbízottja, fontos törvényelőkészítési ügyekben pártközi értekezleteken veszek velük együtt részt? Ha nekik jó vagyok, mint a Független Kisgazdapárt hivatalos kiküldöttje, akkor miért nem vagyok jó Önöknek, akik talán mégis csak a pártfegye!em, a sokat hangoztatott jó Öreg párlfegye'em hatálya alatt állanak ? Nem, urak, nem ez fáj Önöknek. Fáj az, hogy ^an valaki, aki hosszú hónapok furcsa csendje után megütötte a magyar közvélemény alaphangját, amire mint villámütésre egyszerre rezonált az egész ors ág szíve. Pedig nem vagyok soviniszta és elitélek mindent, ami sovinizmus. Nem akarok egyetlen egy más néphez tartozó ember felett sem uralkodni, azt szeretném, ha hazám azokat egyesítené magában, akiknek egyesítését a Novoje Vreirja, mint a megkötendő • békekötés egyik első feladatát jelölte meg. Azt szerelném, ha Visinszkij helyettes külügyi népbiztos, a világ ma élő egyik legtehetségesebb diplomatája a mi igazságunkat is világgá kiáltotta volna Londonban: • „Egy nép se tehető felelőssé Quis- I lingjei bűneiért!" Azt mondtam, hogy i mi semmit sem követelünk, mert tudjuk, hogy két vesztett háború után nincs mit követelni, de jogunk van megmondani, mit tartanánk jónak s ha aztán mégsem az történik, amit jónak tartunk, akkor mi nem leszünk Európa békebontói, dolgozunk csendben és abban a fájó tudatban, hogy mégis csak Quislingjeink bűnéért büntettek meg minket és a nagy orosz oiplomata nekünk is szánt emberséges hangja nem ju'ott el a többi nagyhatalom füléig. És azt mondtam, hogy önérzetes nép csak önérzetes néppel állhat szóba és mi nem duplázhatunk rá állandóan és következetesen azokra a külföldi hangokra, melyek minket gyaláznak. Mert bár bűnösök voltunk és vagyunk, de ckik reánk ma tövet dobnak, nem kevésbé bűnösök az Úr színe előtt. És fáj az, hogy erie a hangra, amiről 50 év múlva szégyenkezve állapítja majd meg a magyar történelem, hogy csak ennyi tellett ettől az enervá.t kortól, felzúgott az egész magyar közvelemény. Fáj a táviratok és levelek tömege, amivel elárasztottak, fáj az, hogy vállalva a népszerűtlenség szerencsétlenségét, népszerűvé lettem az országban. Most a hang és a toll terrorjával akarják elnyomni az én hangomat, amiről fájdalmas gúnnyal állapítják meg, hogy halk volt, mikor a nemzetgyűlésben beszélUm. Ez is fáj, mert tudják, hogy a halk hang sokkal messzebbre hatol, mint az üvöltés. De most más világ van, mint volt 1939-ben. Akkor hagytam magam elnémítani és félreálltam, talán az ország mérhetetlen kárára. Akkor a kormánypárt összeállította azoknak a baloldali képviselőknek a listáját, akiknek minden áron ki kellett ma radni az 1939-es parlamentből és ezen a listán az én nevem volt az első. Ezért hozták ide ellenjelöltnek a „nagy ágyút", az egészen hitvány és gyáva Antal Istvánt, aki közismerten férfiatlan állapotban szállott ki most legutóbb az amerikai repü* lőgépből, mikor mint háborús bűnöst hazahozták, hogy engem minden áron, költséget, terrort és fáradságot nem kímélve „kinyírjon" a parlamentből. Akkor félreálltam, nem indultam, pedig talán az egész magyar történelem egy kicsit másként alakul, ha akad egy ember a Házban, aki tiltakozik nyiltan és erőteljesen a Szovjetnek küldött hadüzenet ellen. S ha én bent vagyok a Házban, ezt meg is tettem volna. De félreálltam és hagytam, hogy győzzön a KASZINÓ a klubfotőjjeivel és éretlen süvölvényeivel, mert untam a modort, ahogyen a harc ment. Pedig a harc kísértetiesen azon a módon ment, ahogy ma megy. Ugyané? a hang, ugyanez a hetyke, felülről lefelé nyúlkáló csudálatos dilettantizmus, tehetségtelenség és gátlásnélküliség jellemezte az akkori sajtót is velem szemben s a háttérben ott volt a íötét Fiala Ferenc szőrös keze. Szinte várom, mikor jelenik meg a cikk az én „igazi arcomról", mir-t akkor és mikor írják meg, hogy loptam, sikkasztottam és csaltam, mint akkor ínák. Mert az előjel változott, de az algebrai kifejezés ugyanaz maradt. Csak egyet nem értek egészen és tisztán. Hogyan, akit az Ur el akar veszíteni, annak valóban elveszi az eszét ? Most jórészt azok irányítják ellenem a kampányt, akiknek az igazáéit én akkor egész mellel kiáltottam és akiket megvédtem, már amennyire tőlem tellett. S most, — lépten-nyomon ezt kell megállapítanom, — pontosan erről az oldalról fűtik a tüzet. Jó, rendben van, nekem nem kell a hála, nem azért cselekedtem, de ez talán a politikai bölcseség nagyobb hiányára vall, már, mint ami a legsajátabb érdekből a támadók oldalán kívánatos volna ? De most, — amint már írtam, más világ van. Most nem állok félre és nem is lehet félre állítani. Azt az őszintén demokratikus, a szomszéd népek felé az örök megbékélés egyedül lehetséges megoldását magában rejtő- és a dolgozó magyarság jövőjét egyedül biztosító szellemet, melyet erős hittel magaménak vallok, nem engedem elnémítani. Lehet cikkezni, lehet vádohii, ákombákommal lehel telefirkálni megannyi rőf papirost, ami igaz, annak most már igaznak kell lennie akkor is, ha a KASZINÓ újra és újra felhördül a helyes magyar politika ellen. Most már nem hátrálhat meg a magyar dolgozó nép érdeke a kaszinói tapétás termekben, a kényelmes fotőjökben elterpeszkedő urak előtt, ha régi urak ezek, ha új urak. Mert minden kornak megvannak a maga urai, akik a fotőjöket lefoglalják a dolgozók elől és úgy látszik, mihelyt valaki fotőjbe ül, elveszti igazán demokratikus szemléletét. Legalább is Pápán elveszti. De én tudom, hogy a népünkben nincs hiba. Az igazi dolgozó nem úgy érez, mint a cikkírók, nem úgy érzett 1939-ben sem. Csak azok éreznek így, akik a karosszékekben ülnek. Bennük van a hiba. S azután még a falakban. Meg a bútorokban. áRA*. 20.000 pengfi. MPA Msytírí •