Református nőnevelő intézet, Pápa, 1938

III. Igazgatói zárójelentés

7 Lélek szavára munkál és földi akaratok, emberi törvények el* lenére is diadalra jut. A Gondviselés kegyelmi jóságának ha* talmas erejében bizva, dolgozzunk rendületlen hittel ez* után is, fogjuk meg egymás kezét testvéri szeretettel és akkor mienk lesz az egészen boldog magyar jövendő. Az iskolai évet szeptember 9*én nyitotta meg Ólé Sándor főiskolai gondnok úr. Meleg szavakkal emlékezett meg a nyár folyamán nyugalomba vonult Máchik Ida tanítónőképzőeinté* zeti tanárnőről, aki 32 éven át odaadó hűséggel, lankadást nem ismerő buzgalommal plántálta át gazdag tudású lelkének kin* cseit a növendékek hosszú sorának szívébe. Nevelt Kossuth és Széchenyi szellemében olyan tanítónőket, akik az intézetből ki* kerülve, az építés és felvirágoztatás munkáját végezték az isko* Iákban és a magyar családok körében egyaránt. Kisérje őt Isten áldása és a jól végzett kötelesség tudata, s legyen osztályrésze a nyugalom zavartalan, csendes békéje. Szeptember 10—20 között a gimnáziummal együtt Olasz* országba rándult ki növendékeinknek egy kisebb csoportja. A kirándulást a szokott nagy körültekintéssel Varga László gimnáziumi tanár vezette és rendezte. Kisérő tanár volt Gölön* csér Julia. Mindkettőjüknek hálás köszönetet mondok a nö* vendékek és szüleik nevében is. Mondanom sem kell, hogy e tanulmányút szépsége és a tapasztalatok gazdagsága mély ha* tást gyakorolt növendékeink lelkére. Talán nem is most, hanem később, érettebb elmével pillantva vissza lép majd erőteljesen munkába az a nevelő erő, amely a természeti és művészi szép élvezete nyomán a gyermeki fogékony lelkekben elraktározó* dott. A visszaemlékezés sok boldog órája tanúskodik majdan arról, miképen nemesíti meg ta gondolkozást, erősíti a jó elha* tározást a kékebb olasz ég alatt szerzett benyomás. Széchenyi példázza, hogy jobb magyarrá nevelhetnek a külföldi utazások. Aki már addig is jó magyar volt, azt magyarságában megerő* sitik a külföldi utak, de előbb-utóbb jobb magyarrá válik a külső tapasztalatok nyomán mindenki, akiben csak egy cseppje kering a jó magyar vérnek. A rövidebb tartamú kirándulások jközül a tegnapi napon, június lOeén lefolyt Komáromba való utazást említem meg. Ki nem érezte volna az elmúlt 20 esztendő alatt azt a kínosan megalázi érzést, mikor Komáromnál feltűnt a híd és odaát az ősi város. Felforralta e látvány az indulatot, ökölbe szorí* totta a kezet és eget ostromló szókra késztette a lelket. És most újra a mienk 1 Nemcsak a szelleme, a szíve egy velünk, de hozzánk tartozik minden porszeme. Hogyne vágytunk volna oda a hősök és a magyar mult nagy mesemondójának és még annyi dicső nagyunknak városába! Kedves Leányaim! Ha fel* dobogott szívetek és könny lepte el szemeteket a komáromi templomban a rabságban töltött 20 év nehéz napjainak halla* tára, dobogjon fel szívetek újra és újra, de most már ujjongó