Református nőnevelő intézet, Pápa, 1936

III. Az iskolai év története. (Igazgatói zárójelentés)

11 varázsolja az erőt, megenyhíti a csalódást és mindig új tevékenységre éleszti a tettrekész reménységet. Nem kívánhatok nagyobb jót sem az iskolába majd visszatérő kedves gyermekeinknek, sem azoknak a tanítónőjelöltjeinknek, akik rövid idő múlva oklevéllel gazdagodva eltávoznak az intézet védő falai közül, mint azt, hogy egész életükön keresztül lankadjatlan hévvel buzogjon fel lelkükben a nemes cselekvéseknek vágya, az a nemes igyekezet, amely nem tesz különbséget kicsiny és nagyszabású muinka között, hanem mindegyikért egész emberként lelkesedik. Ha így gondolkoznak, elégedettek lesznek a szerény, meglehet esetleg szűkös körülmények között is, de nem lesz fásult, unott, csüggeteg, tehetetlen a lelkük a jólét karjaiban sem. Meg fogják találni az élet minden körülményében igazi hivatásukat és annak betöltésére fognak nevelni jó példájukkal másokat is. Tehát nem üres szóval tanítják az erényt, hanem jó cselekedeteikkel, mert az a nevelői tevékenység, amelynek az iskolák összes fajaiban való érvényesülését mind jobban és jobban hangoztatják tantervek és utasítások, nemcsak iskolai tevékenység, nem külön pedagógusi munka, amelyet mintegy szaktárgyként lehet elsajátítani és megfelelő adagolásban iskolai közkinccsé tenni. Nem! A nevelői tevékenység emberi kötelesség, az élet követelménye. Azért emlegetik annyira csak az iskolai munkával kapcsolatban, mert nagyon is érezzük a nevelés felelősségének hiányát a mindennapi életben. Csak a nevelés által kiegyensúlyozott lélek tud megszabadulni a gazdasági válság állandó hangoztatásának és folytonos nyomásának rettentő és lélekpusztító igájátók Nemesebbre, magasabbra, lelki békesség hónába vágyik az emberi szív, ezért veti olyan nagy gondját a nevelés hangoztatására, mert ettől várja a jövő nemzedék számára a felszabadító erőt, a megújulást. A megújulást azonban nem adhatjuk készen másnak, de a magunk számára sem jöhet kintről. A lélek megújulása olyan, mint a természet évről évre megismétlődő kikelete: a rügy, a virág, a meginduló élet nem a külső tényezőkből alakul ki, ezek csak táplálják, segítik a kibontakozó csodát, amelynek gyökere bent, lelkünk rejtekében van. A külső tényezők azonban mégis szükségesek. Nem mindenhatók, nem teremtő, de fejlesztő ás éltető erők. Számuk végtelen, jelentőségük nagy. Hivatásos, kötelezett nevelő az iskola, de nem vállalhatja egyedül a felelősséget, nem is szabad ráhárítanunk! A felelősség valamennyiünké: a szülőé, az iskoláé, a társadalomé, sőt magáé a gyermeké is

; aki lehet és legyen is önmagát szemlélő, befelé néző fő tényező. A nevelésnek tehát valamenynyien apostolai vagyunk! Felhívok azért mindenkit: vigyük mindnyájan a köz hasznára teljes erővel és bizó szívvel, vidám lélekkel, igaz lelki táplálékul Istenben való tökéletes és engedalmes, alázatos hitünket, a reménységet, a kevéssel való derűs megelédedést, a jó szándékot, a türelmet, az áldozatos, munkás