Református nőnevelő intézet, Pápa, 1928

I. Szász Károly emlékezete

7 áldozta élete egész munkáját hazájának, őszinte melegséggel szivére ölel. Innen van, hogy az erények magasztalásába bele nem fárad, mert lelkesedésének forrása mindig kristálytiszta Vizekből táplálkozik. Hogy mennyire igaz ez, hogy mennyire vezéregyéniségekhez kötötten érzi csak biztosítottnak hazája sorsát, láthatjuk abból is, hogy személytelen hazafias versei komorabb hangulatúak. Van egy közülök: Hogy el fog veszni a magyar, melynek hangja elesettségünk mai idejében erősebben kapja meg lelkünket, egy dantei vizió, szörnyű éjjeli kép, melyben hazája temetői árnyán a pártoskodás végzetes következményeit látja és a kétségbeesés erejével iparkodik azt szemei elől eltávolítani : Ó szűnj meg szörnyű, szörnyű rém Gyötörni ébren s álmaimban, Oszolj köddé a lég űrén S odadom szívesen, amim van: Tűzhelyem, fiam mosolyát, A sírt, mi egykor nyugtot ád, Csak ne üvölts, mint a vihar, Hogy el fog veszni a magyar!... Tisztán és egyszerűen, könnyedén és formásán, gyöngéden és érzelmesen, igénytelenül és mégis hatásosan szólal meg a Szász Károly szerelmi lírája. Első ihletője egy tüneményszerű, bájos alak, akitől boldogságuk teljesedésének rövid ideje után szakítja el a halál. Még zengve száll éji szellő szárnyán a szerelmi himnusz: Fenn csillagok lámpája ég, Lenn fénybogár rezg fényesen, De nem ragyog úgy sem föld, sem ég, Mint a te szemed, édesem ! — s már örökre elborul a ragyogó szempár s a boldogság újjongását a gyász szomorú siráma váltja fel. Ahogyan aztán a még ifjú szívnek sajgó sebe beheged, ahogyan újra szerelmi érzés lopódzik belsejébe, de olyaténképen azért, hogy az új szerelem nem nyomja el, nem feledteti a régit, de szinte természetes folytatása lesz amannak, hisz a régi, mint egész költői működésének titkos, tudatlan sugallója elkíséri őt a sírig, az a legszebb lírai élemény erejével hat verseiben. És most következik a családi verseknek hosszú sora Az angyalok örömé-tői a Mint Baucis és Philemon-ig, a drága hitves áradó dicsőítése, a világgal nem törődő, magában való boldogság megkapó képe, a várva-várt kis-