Református nőnevelő intézet, Pápa, 1928

I. Szász Károly emlékezete

10 íme ide érkeztünk tehát, ahol szólhatunk végre a műfordító érdeméről. Műfordítói működésének, ennek az emberi energia és kitartás terén is csodálatra késztő hatalmas munkának jelentőségét újabban némelyek abban vélik megtalálni, hogy e nemű művei a Petőfit és részben már Aranyt is követő időszakban, eljövendő költői lángelmék feltűnéséig valamiféle űrt lettek volna hivatottak betölteni. Olyasformán, mintha csúcsokat hidalnának át, de maguk csúcsoknak nem tekinthetők. Aki ilyeténkép fogja fel Szász Károly műfordítói munkáját, az akarva vagy akaratlanul csupán relatív értéknek minősíti. Holott az igazság ezzel szemben az, hogy Szász Károly életműve — mert vonzzon bár bennünket érzései tisztaságával a lirikus, imponáljon bár mindenkinek a tudós literátor és az egyházi szónok, az ő valódi életműve mégis csak műfordításaiból alakul ki — teljes és abszolút érték. Ha 1849-től, amikor Petőfi kilobbant, 1882-ig, amikor Arany lehunyta örök álomra szemét, ha ebben az eredeti nagy tehetségekben valóban nem túlgazdag időszakban a Petőfivel és Arannyal vetekedő költői lángelmék működtek volna, ez az ő munkássága becsét semmivel sem csökkentené. Azt a dicsőségét — Virág szavaival élve — »héjába bűbájolja a kaján!«, semmi sem homályosíthatja el, hogy Szász Károly egy teljes fél századon keresztül senki által meg nem közelített nagyarányú munkásságával, minden nemzet költőinek teljes megértésével, minden gondolatuk és érzésük teljes átélésével, miközben »lelkét lelkük úgy rezegtette át, mint húrokét a hangfutam«, tiszta magyar nyelvérzékével, a Vörösmarty költői nyelvén, Aranyéval egyenlő verselő művészetével e mi szépséges magyar literatúránk mellé egy hatalmas másik, a szó legnemesebb értelmében: adaptált irodalommal és pedig a külföldi lángelmék magyar irodalmával ajándékozta meg nemzetét. Amikor Szász Kárely a műfordítás terén fellépett, akkor már az tiszteletreméltó múltra tekinthetett vissza. Azonban a tiszteletet addigi műfordításaink javarésze csak jóra törekvő szándékával érdemli meg. Kazinczy például még Shakespeare darabjait is prózában adja. Viszont a többi, Vörösmarty előtt fellépett műfordító nem bir a nyelvi nehézségekkel, egy Virág Horatiusában ércveretü sorok mellett erőszakolt szórendek és kifejezések zökkenői zavarnak. Ezzel szemben áll az, hogy már Szász Károly előtt legnagyobb költőinket is nemes becsvágy sarkalta műfordításokra. Vörösmarty Julius Caesar ja és Arany Ham-