Református nőnevelő intézet, Pápa, 1925

6 parancsszót: „Csak előre, édes fiam". A fegyverletétel katasztrófájának hangulatát tükrözteti vissza a szintén drámai kép jellegét öltő Világosnál. Ennek szövegét, akárcsak Tompa a Pusztán-ét, később megváltoztatta a költő, de hiteles, mert a költő és a nemzet akkori érzését hívebben nyújtó az a szöveg, amely először a Szilágyi Sándor Lipcsében megjelent Hangok a múltból cimü kötetében olvasható'. Nem lett ilyen népszerű, pedig bizonnyal megérdemelte volna A székely fogoly, mely mig egyrészt zordon erővel vezet bennünket a rengetegek világába, addig másrészt a zord haragot szólaltatja meg, mely lakói lelkét eltölti, ködfátyolképen keresztül, rohanó, rapszodikus ütemben vonulván el előttük Bem serege és harcainak dicsősége. És a hangulat, amely a lelkeken erőt vett, hosszú ideig változatlan maradt. A szótalanság, az egymásra csupán merőn nézésnek hangulata volt ez, amelyet a Szüreten örökített meg. Az egésznek összbenyomása ma újra aktualitást nyert. Művészi hangulatfestésén kivül ezért nem évülhet el soha e vers. Ma is az van előttünk, ami akkor: Köd a völgyön, éj a bércen, Már a tüz is alvófélben. Halvány hold és sötét árnyak A felhők közt oda fenn . . . A halottak fel-feljárnak, Sok a sir a völgyeken. De a keserűség mintha nem tartana örökké, boldogabb hangokat, az öröm dalát is hallani néha. Akár csak Horatius idején, mikor nem sokkal Philippi után az élet derűsebb képeiről tudott zengeni az, ki a harcok mezején is jelen volt. Tán jobb is Epikuros tanítását megfogadni és nem törődni mással, csak jó kedvvel és mulatsággal. E hangulat szüleménye a Horatius olvasásakor, szintén örök érték. A megbotránkozás és elkeseredés érzése, hogy megnyugvást találjon, átolvad a horatiusi érzelemvilág dicséretébe s a rómaiból vett idézetekkel akarja átringatni a költő borongó képzeletét az elégedettség és öröm hangulatába, de csupán azért, hogy azután ódai magaslatra emelkedve mutasson rá a költőnek korához illő, minden csüggedést eloszlatni képes egyetlen hivatására. És ha azokat keressük, amelyek ma is közkincseink, akkor az anyai szeretet nagyságát megkapóan szimbolizáló Éji látogatásnak csupán megemlítésével azokról a kedves gyermekversekről (A vándor fiú, A szél és a nap, A két cica meg a hamis gyerek, A szarka és gilice, A farkas és a szúnyogok, A pulyka és a veréb, Kis tű kezdi, farkas végzi, Krisztus és a madarak) kell még megemlékeznünk, melyek minket, kik a gyermekek nevelőit neveljük, különösebben érdekelnek. Ma, amikor Pósa Lajos szép versei már évtizedek óta a gyermekvilág gyönyörködtető oktatásában megbecsül hűtlen szerepet játszanak, ezek az e téren úttörő versek még mindig nem vesztettek sem üdeségükből, sem kedvességükből, a maguk idején pedig azon az egy versen kivül, amelyet Petőfi írt Arany Lacika szórakoztatására s amely valószínűleg inspirálta