Református nőnevelő intézet, Pápa, 1925

7 is Gyulait, saját nemükben egészen újak, művésziek és erkölcsi hatásukban is értékesek voltak. Nem lenne teljes Gyulainak, a költőnek képe, ha novelláiról megfeledkeznénk. Az elbeszélő próza terén Kemény Zsigmond tanítványának mondható, mert elsősorban a leggondosabb lélektani megalapozásra és hibátlan jellemrajzra törekszik. A vén színésznek, Egy régi udvarház utolsó gazdájának és a Glück úrnak alakjai azért vésődtek bele oly élesen emlékezetünkbe s maradtak meg mindenkorra lelki kincseinknek. Ellentétben mesterével, ki gondolatainak terhétől roskadva, nein mindig törekszik stílusbeli kecsre és könnyedségre, Gyulai valósággal művészi prózát adott. Ha kifejezésekben, képekben nem is túlgazdag, ezzel szemben viszont olyan lágy és kellemes zengzete van előadásának, szinte mintha verset irna: költeményt prózában. Stílusbeli művészete még jobban érvényesül irodalomtörténeti műveiben, ahol kevésbbé nélkülözzük a színgazdagságot, amivel Gyulai költészetében nem nagyon dicsekedhetik. A tudományos széppróza művelője hibát követ el, amikor fantázia terén poétával akar versenyre kelni. Viszont, mikor Gyulai hasonlatot vagy képet alkalmaz, az annyira természetes és oly választékos, hogy stílusát ez által, de tovább menve, a mondatok numerozitása és kerekdedsége által a magyar tudományos próza mintájává tette. Gyulai nem szereti a hosszú, bonyodalmas mondatszerkezeteket, de másrészt tőmondatok egymás mellé dobálásával nem teszi stílusát szaggatottá, izgatott jellegűvé. A francia nagy essaysták irnak így, akiktől ő sokat tanult, de akiket sokban felül is mult. A tudományos prózának az a művészi stílusa, amit Gyulai teremtett meg s ami épp oly méltó, amily szükséges kiegészítője volt annak a halhatatlan becsű munkának, amit Vörösmarty a verses költői nyelv, Jókai pedig a költői próza nyelve megteremtése terén végzett, immár több mint egy félszázad óta a magyar irodalom közkincsévé vált. Máig hozzájár iskolába mindenki, aki tiszta magyarságú művészi prózára törekszik. A stílus azonban, amellyel műveit megírta, bármily fontos, de nem egyetlen tényezője irodalomtörténeti alkotásai értékének. Vörösmarty Mihályról írt tanulmánya a maga nemében máig legjobb munka irodalmunkban. Ezt az első helyet biztosítja számára elsősorban az a becsületes gond, mellyel az életrajzi anyaghoz szükséges adatokat összehordta. Amit azóta Vörösmarty életére vonatkozólag az irodalomtörténeti kutatás napfényre hozott, az mind csupán kiegészítője a Gyulai-féle anyagnak, de egyetlen lényeges pontban nem tér el tőle. Második erénye munkájának az a tökéletes korrajz, amely valósággal megelevenítő hatású, ebből, a szinte élő képből ugyancsak a megéledés dinamikus erejével lép elénk a költő és költészete. Amit Gyulai róluk elmond, az nagyjából ma is helyt álló. Pótlásra csupán abban a részében szorulna, amely Vörösmartynak világirodalmi becsét állapítaná meg. E tekintetben a közelség, amelyben hőséhez volt, befolyásolhatta Ítéleté-