Református nőnevelő intézet, Pápa, 1914

I. A nőnevelő-intézet az 1914-15. iskolai évben

I. A nőnevelő-intézet az 1914—15. iskolai évben. „Imádkozzál és dolgozzál." „Küzdj és bizva bízzál!" Ezeknek a szent jelmondatoknak megvalósítására törekedett nőnevelő-intézetünk a lefolyt nehéz iskolai évben is. Ez az év az emberiség annyi véres lapot számláló történetének a lángtól, vértől legjobban pirosló, de a szives örömmel meghozott anyagi és lelki áldozatok megragadó, lelket emelő példáitól leghatalmasabban tündöklő fejezetet kezdte meg. Az iskolai szünetnek — a szellemi munkások szinte egyetemleges pihenőjének — erőtgyüjtő és erőtadó napjain indult meg a katonavonatok végtelen sora. Vitte az ifjúság eget is megostromolni kész lelkesedését s az élet küzdelmeiben már megacélozott nehéz haragú férfierőt, hogy elűzzék, távoltartsák a minden boldogságot rejtő otthonoktól a háború borzalmas viharát. Fellobogott minden magyar szivben a lelkesedés lángja; de nem ült-e meg éppen úgy minden érző lelket szorongó félelem, aggódó gyötrelem arra a gondolatra, hogy a halállal szembenézni dalolva indulók közül hány álmodja majd idegen földben, jeltelen sirban dicsőséges küzdelme folytatását s mennyien lesznek, kik az eljövendő béke boldogabb napjaiban bénult tagjaikkal az elmúlt küzdelmek fájdalmas emlékjelei gyanánt járnak majd közöttünk! ? Ám e fájdalmas, szivet elszorító gondolatok mellett megjelent annak a szilárd hitnek a megnyugtató érzése is, hogy hőseink áldozatára méltók lesznek a megvédettek, mert amint szent kötelességet teljesítettek a harcok mezején küzdők a haza hivó szavára, éppen úgy, még szentebb tartozásnak ismerik majd ezek, hogy áldozatkész hálájuk megenyhítse, eltörölje az egykori hős védők lelkéből az áldozat nagysága felett való keserűségnek még a gondolatát is. A hősök iskolájába indulókért vert minden sziv, értük, nekik akart dolgozni minden kéz. Ki gondolt arra az első napokban, hogy a harci zaj közepette azok a polgári foglalkozások megindul1*