Református nőnevelő intézet, Pápa, 1914

I. A nőnevelő-intézet az 1914-15. iskolai évben

- 4 nak, folytatódnak, amelyek a háború teremtette szükségletekkel szoros összefüggésben lenni nem látszanak, de amelyeknek esetleges megbénulása éppenúgy veszélyezteti a jobb korba vetett remények teljesülését, mint ahogyan csüggedés fátyola homályosítja el a nemzet erejében való bizalom napját, ha a harci szerencse mosolygó arca nem mindig felénk fordul. — Olyan természetesnek látszott, hogy az iskolák megnyílása kétséges. Háború van, az iskola békés, hangyamunkája hogyan lenne ma lehetséges, honnan meríthetné tanár és tanítvány azt a lelki erőt, mely a jövőt lassan építő munkához szükséges, mikor minden idegszála százszorosan megfinomodva lesi hangjait a határainkat ostromló vészes fergetegnek ? A szörnyű helyzet teremtette lelki izgalmakba való elmerülésnek szinte öntudatlan állapota volt ez, melyből az ébredés, a tiszta látás ideje egészen természetesen következett el. Megnyíltak az iskolák mindenütt, ahol erre a legparányibb lehetőség meg volt s ez megnyugtatólag hatott a harctéren küzdők s az érettük itthon aggódók lelkére is. A békés, kulturális fejlődés, melynek biztosítékát emberöltők számára vérük ontásával szerzik meg férfiak milliói, a küzdelem alatt sem szünetelhet, hanem megmutatja: érdemes vagyok a küzdelmetekre, a nehéz idők súlya alatt is ég felé török. A felszabadulás után nem romokat találtok majd, hanem a megszilárdított régi alapok új lehetőségei várják vissza munkásaikat, kik akkor a harci eszközt nyugodni teszik s kezükbe ragadván a békés munka fegyvereit, építik, emelik az emberi jólét és boldogság soha nem remélt gyönyörű épületeit. — Ezzei a hittel várja vissza a mi iskolánk is hadbavonult tanerőit: dr. Kőrös Endre igazgató és Lux Lajos tanár urakat. Fájdalmasan nélkülöztük őket az egész év folyamán. Különösen nehéz volt nélkülöznünk szeretett igazgatónk vezető kezét. Gondolataink számtalanszor felkeresték Szerbia vad hegyeit s a rohanó Drina partját s óhajtottuk vissza az intézet élére és vágyva váró családja körébe a hivatott vezért. A haza még nem engedheti katonáit, tehát várunk türelemmel s szent ügyünk diadalra jutásába vetett rendületlen bizalommal, míg majd elérkezik a győzelem és vele a viszontlátás hőn óhajtott ideje. A bucsu fájdalommal teljes szavait kell intéznünk intézetünk egyházi gondnokához, Czike Lajos főiskolai gondnok úrhoz, ki az intézetnek alapítása óta atyai vezére volt, aki a vezérlés szép, de terhes feladatát ifjabb vállakra kivánta áthelyeztetni. Nagyon nehéz