Református nőnevelő intézet, Pápa, 1913
Heltai Gáspárról. Irta Luxné Závory Teréz
- 14 — „vénnek" nevezi magát, tehát akkor már a 60. éven túl kellett lennie. Heltai külső életére vonatkozólag, különösen férfikoráig, egyáltalán nem sok adat áll a történet rendelkezésére, annál inkább előttünk áll belső életének képe, amelyet tevékeny, hasznos és sok irányú munkásságából alkothatunk magunknak. Nem célom e helyen, hogy Heltairól talán hosszan beszéljek, ezúttal inkább az ő sokoldalú munkásságát akarom röviden ismertetni s jellemezni, azokat a motívumokat, amelyek tetteit szülték. Azt szeretném, ha e néhány percben Heltaira emlékeznénk, hisz ez a nap az emlékezet napja. 1543-ban Wittenbergben találjuk Heltait, mint egyetemi hallgatót. Ott egyenesen magától Melanchtontól és Luthertól ismeri meg az új tanokat. Mestereihez, különösen a hozzá hasonló szelid lelkiiletü Melanchtonhoz őszinte, nagy vonzalom, hódoló tisztelet kapcsolja, s ez a tanítványi ragaszkodás végigkíséri egész életén, aminek erős bizonyítéka az, hogy mintegy 20 év múlva is rendületlenül védelmezi Melanchtont éretlen támadóival szemben. Heltaira erős hatással voltak tanítómesterei. Tőlük nyerte az impulzust arra, hogy apostola legyen a reformált vallásnak. Wittembergben, a reformáció forrásából meríti azt az ihletet és folytonosan lobogó lelkesedést, amellyel haláláig küzdött a szellem müveléséért. Egy évi külföldi tartózkodás után hazajön, s Erdély fővárosában : Kolozsvárott kezdi meg prédikátori munkáját. Itt is marad élete végéig, hiába hívják Beszterczére, majd Brassóba. Gyülekezete rendkívül szerette és el nem engedte volna sehová sem. Heltai felléptekor Erdélyben a reformáció már nem volt új jelenség. Hontér szász prédikátor fáradhatatlan munkájának köszönhető, hogy a mozgalom Brassóból kiindulva szerencsés hódítást tett a szászok között, kik — mint dr. Lakosnál olvassuk — 1546 után Luther híveinek vallják magukat, ami náluk az új eszmék teljes elfogadását jelenti. Heltai Hontér eddigi sikereire támaszkodva kezdte meg munkáját az erdélyi magyarok között. Három évtizedes működése alatt rendkívül nagy tevékenységet fejt ki. Dolgozik mint lelkész, könyveket ir, bibliát fordít, műveli a világirodalmat, vitatkozik, nyomdát létesít, könyveket nyomtat és árusít. Lelke teljesen át volt hatva az új eszmék nagyszerűségétől. Mikor a biblia fordításához három társával: Gyulai Istvánnal, Vízaknai Gergellyel és Ozorai Istvánnal hozzáfog, őt is az az erős meggyőződés vezérelte, ami Luthert,