Református nőnevelő intézet, Pápa, 1912

Kettős örömünnepünk

— 37 — Férfit nevelt ott, im itt nagy nevének A nőnevelés állít oszlopot, Híven szolgált egyházkerületének: A kincse, gyöngye is rábízatott, Vezérletére áldásos kezednek Szívben, kedélyben művelt nőt nevelnek . . . Munkád virágzik, épül és halad: Bizonyság rá e ma szentelt falak. De csendesedjen ajkamon az ének, — Hiszen köröttem minden róla szól; Ifjú leányok egymásnak mesélnek A jó, a kedves „Czike bácsi"-ról. Jóságos lelke mint a fényes csillag Ragyog reájok s mindig élni fog: Míg itt a műveltség forrási nyílnak, Míg e falak közt női szív dobog. Nem kell Klió, ki tettit ércbe vésse, Ki lenni és nem látszani kiván; Mint pap, mint őr emlékedet bevéste Munkás kezed — galambősz puritán. Oh áldott kéz, erőd nem fog kimúlni, De századok jőnek hozzád tanulni. Ha jő utód, ki méltót alkotott: Te ástál néki fundámentumot: Te, akinek majd századok folyásán Zsendül az élet tettek alkotásán; Te, kit szeretünk, ki sokat szerettél, Te mindnyájunknak példányképe lettél! Serkenj örömre kálvinista Athén, Lobogtasd zászlód' csonka két orom. Hozz friss babért Dunántúl papja, népe, Ünneplő dalba díszül hadd fonom! Óh jertek, jertek minden tájról egybe, Ifjú ! zendüljön zsoltár ajkadon ! Tavasszal feslő drága kis virág Övezze fürtid', kedves hajadon.