Református nőnevelő intézet, Pápa, 1910

A tanítói munka

lési eljárásokat — mint egyenlő rangú tényezők — : a tudás, a gyermek szeretete, a lelkesedés és az okos jóság; bármelyik hiányozzék, a nevelés végcéljának elérése szinte lehetetlen. „Tudatlanság a bűnnek fele", mondja a költő s igaza van. Kétszeresen igaza van a tanítóra vonatkoztatva, mert ő okvetetlenül másoknak is árt tudatlanságával. Ha rosszat ad, vagy hibásat, vagy éppen semmit, mikor a legjobbat kell adnia, olyan, mint a tolvaj, időt, kedvet, a továbbépítés lehetőségét rabolja el a gyermektől. Játszania kell a tanítónak azzal a tudásanyaggal, melyet a gyermeknek átadni feladata. Az anyag biztos kezelésének első feltétele, elengedhetetlen követelménye a tág és alapos ismeretkör. Sok tekintetben nem elég az a tudás, mit a képzőkből magával hoz az életbe, folytonos önképzéssel haladnia kell, mert, aki nem tanul, az felejt és a léleknélküli sablonok rabja lesz. Sajnos, igen sok esetben így is van s részben csodálni is alig lehet. Elemi iskoláink igen nagy része felszerelés tekintetében nem üti meg azt a mértéket, mely a tanterv-kivánta anyagnak a biztos tudást nyújtó, nevelő értékét kihasználható, gyakorlati fontosságát kellően kidomborító, szemlélhető eljárást lehetővé teszi. A tanítók tudásbeli elsekélyesedésének egy másik oka az, hogy a továbbképzés eszközei nehezen kereshetők meg. Az iskolák nagy része nem áldozhat erre, önerejéből pedig a legtöbb tanító szintén nem. A tanítói továbbképzés ügyének emelésére hivatottak az évről-évre rendezett néhány hétre terjedő szünidei tanfolyamok. A közszükséget azonban ezek csak akkor elégítenék ki, ha állandóvá és kötelező jellegüekké válnának s programmjuk periodikusan váltakozó rendszerrel kiterjedne az elemi iskolai munka minden ágára. így lenne a tanfolyami rendszernek az egész országra kiterjedő, a tanítói munka színvonalát egyetemlegesen emelő értéke. Kétségtelen azonban, hogy a tanítók továbbképzése ügyében már eddig is sok történt s a haladás állandó, meggyőző bizonyságául szolgál annak, hogy a továbbképzés eszközeinek létesítésére és továbbfejlesztésére mily nagy szükség van. A néptanítóság szellemi színvonalának emelésére célzó újabb törekvések; a tanítói képesítés megszerzésének megnehezítése s a képzés akadémiai jellegűvé tétele — bár mindenesetre lényegesen emelné a tanítói kar színvonalát —, de vájjon nem túlnő-e ez a követelmény azon a célon, melyet a népiskolai tanítás megvalósítani hivatott. Másfelől meg kétséges, hogy a magasabb képzettségnek ad-e a népiskola elég teret a munkálkodásra? Míg