Református nőnevelő intézet, Pápa, 1902

A Kudrundal XXV. kalandja

— 7 És szólt Seeland királya: „Szépséges gyermekek! E sok fehérnemű itt kié? Feleljetek! Maradjatok a parton! Minden lány jó hirére, Tegyétek azt nekünk meg, mit álság nélkül szívünk esdve kére. És Kudrun válaszolt rá: „Gyalázat lenne rám, Ha véled szóba nem állnék, mig a nevem leány, Minden lány jó hirére, ki szóra nyitottad a szádat S meg is hallgatlak. így szólt, habár szemem majd érte könybe lábad".

6 Úgy jöttek most egy ingben, az is nedves vala. Hej egykor e két leánynak más volt ruházata! Az árva két cselédnép didergett a hidegben, Ah gyászos volt az éltük! Körűi hűs télutó szellője lebben. Akkortájt múltak éppen a télnek napjai, Ágak közt a madárnak hangját már hallani, Megkezdi új danáját leteltén márciusnak, Hónak, jégnek közötte szegény árvákra hej! eként akadtak. Hajuk hótól belepve, így jöttek ők oda, De arcukról a szépség azért leragyoga; Díszét haj fürtjeiknek a szél zilálta széjjel, Esőben, hóviharban így bántak ám a két szegény cseléddel! Itt és amott a vízen még ott úszkált a jég, Most kezdett olvadozni, szívük bú marta még; Általlátszott az ingen, mint hó, olyan fehéren Viruló ifjú testük; majd hogy megölte őket a szemérem. Seeland nemes királya most jó napot kívánt; Eg áldja, hogy ily kegyes volt a hazátlanok iránt! Mert egyre csak szitok kelt bősz úrnőjüknek

7 ajkán, Jó estét, jó napot, hej! ő tőle még soh'sem hallottanak tán!