Református nőnevelő intézet, Pápa, 1901

I. Felavató- és ünnepi beszédek

— 28 — által Istennek szentelve; ház az, bol az életnek első örömeit élvezzük; föld, mely gyümölcseivel táplál; szüleink, rokonaink, barátaink, testvéreink, házastársunk mind kiegészítő szemei azon lánczolatnak, melyet „hazának" nevezünk. Szent név, drága kincs a haza, mely nélkül s melyen kívül az élet nem élet. A szív legszentebb érzelmei, a vágyak, óhajtások, remények egyedüli s igaz tárgya a „haza", hova az őskor kegyes patriarchája Jákób, még az egyptomi fényes királyi palotából is vissza kívánkozik s melyért Nehémiás a lelkes próféta is annyira epedett és lángolt. Legszentebb, legdrágább kincsünk a haza, különösen nekünk magyaroknak ; mert őseink vérükkel szerzették, szentelték meg és hagyták reánk szent örökségül; amelyet csak egy másik szent örökséggel, a hazaszeretettel tarthatunk meg s tehetünk boldoggá és szabaddá — a hazaszeretettel ! . . . melyet minden honfikebelnek oly mélyen és igazán kell érezni, hogy annak végetlen nagyságát és mélységét, valamint a hazáért dobogó sziv és lélek önfeláldozó munkásságát alig lehetne találóbban kifejezni, mint Kölcsey ezen szavaival „Neked élni kell óh hon s örökké, mint tavasz, virulni. Oh ! mert omladékidon reszketve fognék szétomolni!" A hazaszeretet egy szent folyam, mely a kebel mélyén, a sziv gyökereinél fakad s amerre foly, áldást visz magával s termékenyebb és virulóbb lesz a hazai tér, melyet árjával elborít. Őseinktől reánk hagyott szent örökség a hazaszeretet, melyből minden magyar embernek, a haza minden polgárának örökösödési részt kell birui, sőt egész örökséget venni; — és miként őseink, — a hazaszeretet sisakjával fején, vértével mellén s paizsával karján kell a hazáért küzdő csatákba menni, dúljon bár az gyilkoló fegyverekkel a haza téréin, vagy sokszor még ádázabb s gyilkolóbb szóharczokban, a törvényhozás termeiben, avagy kint a polgári életben. S miként egykor a harezba menő fiaitól búcsúzó görög hölgy a paizsra mutatva mondá : „ezzel vagy ezen", az igaz honfiúnak is a hazaszeretettel, mint egy szent paizszsal kell vagy győzni, vagy temetkezni. László József is őseitől nyert ezen szent örökséggel győzött és temetkezett. Avagy mi keltette fel szivében a tudomány, az egyetemes miveltség megszerzése utáni vágyakozást s azon elhatározódást, hogy azok elsajátítása végett külföldi egyetemekre menjen s Közép-Európa egyetemes műveltség s tudománynyal fényeskedő városait meglátogassa, ha nem a hazaszeretet ?! Hogy a nyert szellemi műveltség és tudománynyal, — még abban az időben, —