Izr. Aut. Orth. Hitközség Polgári Fiúiskolája, Pápa, 1927

7 pihenő után a Dohány-uccai zsidó templomot néztük meg, az Andrássy utón az Operaház megtekintése után elmentünk a hatal­mas Párisi Nagy Áruházba, a felhalmozott árucikkek és nyüzsgő élet megtekintésére. Azután felültünk a földalatti vasútra, ki az Ál­latkertbe, ahol a tanulók annyi ismeretet szereztek, amennyit a könyvekből sohasem tudtak megtanulni. Késő délután indultunk vissza a Tisza szállóban levő lakásunkra és megnéztük az utbaeső milleniumi emlékművet, a Városliget parkrészleteit. A pályaudvar hatalmas üvegtetős csarnokából kirobogott velünk a vonat, hogy hajnali 4 órára letegyen bennünket Pápán, hol az állomáson a szülők türelmetlen serege várta a fiukat. A kirándulásnak eléggé kedvezett az idő, a fiuk fegyelmezetten viselkedtek az egész utón. Az intézmények vezetői, a vasúti hatóság előzékenységgel álltak segítségünkre és ha a kísérő tanárokra óriási felelősséget, nagy fáradalmat is jelent egy ily nagyvárosi kirándulás megszervezése és lebonyolítása, mégis örömmel tölti el őket az a tudat, hogy az iskola és a kultúra javát szolgálják, midőn a tanulóifjúságnak iga­zán potom álon módot nyújtanak, hogy ismeretét bővítse, tudását gyarapítsa és végeredményében hozzájáruljon hazánk kulturális színvonalának növeléséhez. A tanulók itthon maradt részével gyalogtúrát tettünk Kéttornyú- lak - Dáka - Dereske—Borsosgyőr községek éintésével. A dákai óriási téren megindult 4 csapatban a mindent kárpótoló football játék, melytől alig tudtak megválni jókedvű, fáradhatatlan fiaink. A mezőgazdasági órákon szerzett ismereteket a gyakorlatban értékesítendő, az 1-11. osztályok tanulói Láng és Pollák tanárokkal többször ellátogattak a helybeli állami földmivesiskolába, hol Gergye Ernő felügyelő ur lekötelező szívélyességgel állt rendelke­zésünkre. Németh Imre igazgató ur pedig a trágyakezelésről tartott értékes előadást és ismertette az ekét és egyéb mezőgazdasági szerszámokat. Ünnepélyek. Dec. 9 én, a limanovai csata évfordulóján a ta­nárok osztályaikban magyarázták el a tanulóknak a csata lefolyását és apostrofálták a magyar katonák hősi önfeláldozását. Chanukakor nagy sikerű ünnepélyt rendeztünk, melynek díszt kölcsönzött Gottlieb Sámuel főrabbinak remekbe készült beszéde. A termet zsúfolásig megtöltő mindkét nembeli közönség sokáig a

Next

/
Oldalképek
Tartalom