Izr. Aut. Orth. Hitközség Polgári Fiúiskolája, Pápa, 1927

8 lebilincselő hatású szónoklat hatása alatt állott. A megnyitó be­szédet az ünnepélyen Wider Salamon oki. rabbi hittanár tartotla, kinek szintén alkalma nyílott kiváló szónoki képességét bemutatnia. Március 15-én igen hatásosan ültük meg a szabadság fel- virradásának 80-ik évfordulóját. Az ifjúság Jászai József énektanár vezényletével hazafias dalokat adott elő, 3 növendék szavalt, Láng Károly tanár pedig a tanulók lelkivilágához mérten idézte fel az 1848-as nagy idők örökké emlékezetes történetét és egy szebb jövő festésével igyekezeti feledtetni a jelen sivár állapotokat. Ápr. 22-én igen látogatott szülői értekezlet volt, melyen igaz­gató a nevelés általános problémáiról beszélt. Utána érdekes vita fejlődött, melyben a szülök is részt vettek. Június 29-én nagytermünket zsúfolásig megtöltő közönség jelenlétében tartottuk meg az évzáró ünnepélyt. A változatos műsor igazgató beszédével végződött, melyben az iskola negyedik osztályú tanítványait a további munkára, hazafias és vallásbeli kötelessé­geikre intette. A jutalmak kiosztása után a Himnusz hangjaival végződött iskolánk 29. évfolyama. Beszámoló az ifjúsági sportkör 1927-28 tanévi működéséről. Bihari Arthur tanár vezetésével ez évben is eredményesen műkö­dött az 1925-ben megalakult, 192. szám alatt igazolt „Toldi“ sport­kör. A 116 tanulóból 50 szerepelt mint működő tag. Ezek kor­osztályonként a következőkép tagolódtak: 1. korosztály 14, 11 k. o. 21, III. k. o. 15. A többiek közül öten fel voltak mentve a testgya­korlás alól. Az egyes korosztályok télen 1, nyáron heti 3 órában részesültek sportköri foglalkoztatásban. Három működő szakosztá­lyunk volt: játék, torna és atlétika. Télen atlétikai előgyakorlatokat végeztek a homokos talajú tornateremben — 80 m2 —, nyáron gyakorlataikat az iskolaudvaron — 390 m2 — és a még beren- dezetlen városi ifjúsági sporttelepen — 8 hold — végezték. Úszni 45-en tudnak, akik közül 10-en a jelen tanévben tanultak meg. A testnevelési alapra 104 rendes és 41 magántanuló fizetett, ösz- szesen 348 P-t. Felmentésben 17 tanuló részesült. Összes kiadá­sunk 276-40 P. volt, múlt évi maradvány 6 87 P, tehát 78-47 P a sportkör mostani vagyona. A tanárok házára 96 tanuló fizetett P50 P-t, a befolyt ösz- szeget 144 pengőt beküldöttük az Orsz. Polg. isk. Egyesületnek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom