Izr. Aut. Orth. Hitközség Polgári Fiúiskolája, Pápa, 1922

2 Bruder Elemér elemi iskolai tanítót, aki hadifogságból való visszatérése óta a helybeli izr. elemi népiskolához volt beosztva és iskolánkban 3 év óta kiváló sikerrel tanította az éneket, az állam szintén elbocsátotta. Ennélfogva megvált állásától, hogy más téren keres-e boldogulását. Filipí Józsa beosztott tanárnőt az állam szolgálatából elbo- csátoíía, ezért februárig mint óraadó működött nálunk, de midőn az ál írni polg. lányiskolához nyert újabb beosztást, véglegesen elhagyott bennünket. Távozását az intézet, a tanártestület és a ta­nulók egyformán sajnálták, mert lelkiismeretes, rátermett, szolgá­latkész kollega, erélyes és jóakaró tanár volt, akit ezen tulajdon­ságaiért mindenki tisztelt és nagyrabecsült. A sok személyi változás kellemetlenségeit sikerült simán el­hárítanunk, mert segítségünkre jött Kirchmayer Győző ny. állami tanitóképzőintézeti rajztanár, Filipi távozása után pedig Zala István áll. tanitóképzőintézeti tanár, akik feledtették a személyi veszteségek súlyát. Az órák egy részét a tanártestület többi tagjai maguk között osztották fel addig, amig állami segítséggel az újonnan szerve­zett ötödik tanári állást be fogják tölteni. Pollák Lajos iskolánkhoz beosztott áll. polg. isk. rendes ta­nárt, az iskolafentartó hitközség az állami szolgálatból átvette, ill. intézetünkhöz véglegesen megválasztotta. Sztrapkó Flórián r. k. hitoktató egy évi itt működés után felsőbb rendeletre elhagyta városunkat, helyébe visszajött az isko­lához Kovács József volt hitoktatónk. Súlyos veszteség érte az iskolánkat Österreicher Mór elemi iskolai nyugalmazott tanító halálával. A boldogult iskolánkban 17 éven át mint óraadó működött és szeretetreméltóságával, pontos­ságával és puritán egyszerűségével mindannyiunknak nemes példát mutató mestere volt. 78 éves korában 1922. augusztus 24-én hosszú szenvedéstől váltotta meg a halál. Koporsóját nagyszámú tanít­ványai, sok jó barátja, az izr. iskolák tantestületei és tanulói ki­sérték sírjához, ahol Buxbaum Lipót az elemi, Blau Henrik a polg. iskola nevében búcsúzott az elköltözött öreg mestertől. A tanulók magaviseleté ellen komoly kifogás nem volt. A tanulók egészségi állapota az egész éven át kielégítő. Láng Károly felügyelete alatt a zsidó tanulók kéthetenként zsidó tárgyú felolvasó és szavaló délutánt tartottak és Chanukkakor megismételték a múlt évben kipróbált uzsonnadélutánt. A zsidó tanulók résztvettek a naponkénti istentiszteleteken, amelyek ez évben Günsberger Dávid felügyelete alatt állottak. Vallásbeli kötelességeiket hűségesen teljesítették más vallásu ta­nulóink is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom