Izr. Aut. Orth. Hitközség Polgári Fiú- és Elemi Iskolája, Pápa, 1913
8 fogékonyságra nevelni és mivel az ének ezen finoinultabb élvezetek felfogására képesít, nemcsak mutatóba, egyes kiválasztottakat kell énekre tanítani, hanem mindenkivel annyira el kell sajátíttatni, hogy »egyéni képessége szerint közreműködhessék, vagy legalább az éneklőkkel együtt érezzen«. II. Módszer. Az énektanítás eredményessé és a kitűzött célnak megfelelővé tételénél a megállapítandó módszer elsőrangú kérdés. »Hogy az énektanításnál szóba kerülhető kétféle eljárásmód (a hallás és hangjegy után való tanítás) mennyiben érvényesüljön«, erre a kiadott elemi iskolai utasítás nagyon ingatag támaszpontot nyújt a tanítóknak. Az elemi iskola I. és II. osztályában az utasítás megelégszik dalok és énekek megtanításával, de »megengedi, illetőleg kívánja, hogy addig, mig a gyermek az Írás olvasási készséget teljesen el nem sajátította, az énekhangok jegyzési módjának megismertetése elmaradjon«. Az 1. osztályban, az iskolaév elején, az utasításban foglaltak helyeselhetők, de nem tudom megérteni, miért ne használhatná fel a tanító, legalább a II. osztálytól kezdve, a számtantanításánál pl. a hangjegyek alakját, a vonalak számát, miért ne rajzolhatná, illetőleg rajzoltathatná le a gyermekekkel a vonalakat, amelyekre itt-ott elhelyezhető a különböző alakú jel, amivel új életet, tartalmat is adhat a tanítandó tárgyaknak. A kis gyermek ezzel is új ismeretet szerez, amelyre tovább lehet építeni. A III. osztálytól kezdve az utasítás nem mellőzi a hangjegyek szerint való tanítást, bár megengedi, hogy még a III. és IV. osztályban is egy-egy dal hallás után tanítható. »Ez annyit jelent magyarul, hogy az éneket jórészt hallás után taníthatod, de némileg, ha akarod, a hangjegyeket is ismertetheted. Ha az énektanítás célja a hangjegyek után való tudatos éneklés, a hangjegyek ismertetését meg kell kezdeni már az első elemi osztályban. A hangjegy szerinti énektanításnak többféle rendszere ismeretes. Az utasítás szerint »a tanítás sikerének biztosítása a jó módszerben van, ezzel pedig a különböző rendszerek methodikai kitűnő tulajdonságai bármelyik rendszer keretében értékesíthetők«. Húsz évi tapasztalatomra némi joggal hivatkozva állítom, hogy az elemi és középiskolákban, tehát tömegek iskolai tanításánál az abszolút módszerrel eredményt elérni lehetetlen, nem is értek el sehol és önámítás, midőn valaki magával elhiteti és eny-