Izr. Aut. Orth. Hitközség Polgári Fiú- és Elemi Iskolája, Pápa, 1913
4 vezetett munkát folytatni kell a polgári és középiskolákban addig, mig az általános célt a nagy többséggel elérhetjük: hogy t. i. minden művelt ember hangjegy után tudjon énekelni. Ezért rejtély marad előttem, miért tették kötelezővé az éneket az elemi és polgáriiskolákban és nem a középiskolákban is. Ha az énektanításra vonatkozó helyes támaszpontokat keresünk, az elemi iskolai és polgári leányiskolák részére kiadott utasításokat kell alapul vennünk, mert ezek a legújabb közreadott, részletesen kidolgozott utasítások, amelyek az énekoktatás fontosságát hirdetik a nemzeti dalköltészet tisztultabb élvezetének megőrzése, az utódokra való átszármaztatása, valamint a tanulók iskolai fegyelmezése, paedogiai, didaktikai és ethikai nevelésének biztosítása végett. Meg kell jegyeznem, hogy az 1905. évi elemi iskolai utasítás az 1906—907. iskolaévben csak az állami és községi elemi népiskolákban lépett életbe és az énektanításra még ezen iskolákban is engedményt tesz az utasítás, mert »elveiben, módszereiben a tanítók egy része még nem szerezhette meg azt a jártasságot, mely a tanterv foganatosításához okvetlenül szükséges« és megengedi a tanítóknak, »hogy a tárgyakat az eddigi gyakorlatok szerint taníthassák«. Tekintettel arra. hogy a legutolsó statisztikai kimutatás szerint hazánkban állami és községi elemi iskola 4432 van, a felekezeti és társulati elemi népiskolák száma pedig 12203, ez utóbbiakban pedig még kezdetlegesebb fokon áll az énekoktatás, elképzelhetjük, milyen énektudással lép ki ifjúságunk az életbe a VI. elemi után, vagy lép be a közép- és polgáriskolákba és mennyire érjük el a kitűzött alaki célt: felébreszteni és fejleszteni a zenei érzéket, ápolni az énekhangot, művelni a kedélyt, a vallásos, hazafias és társas szellemet. Jellemző még, hogy az 1905. évi elemi iskolai utasítás az öttanítós osztott elemi népiskolában az I. 11. III. osztályban heti 1 — 1 órát, a IV. osztályban heti 2 órát, az összevont V—VI. osztályban heti l'/2 fél órát állapít meg az énektanítás számára, az újabb polgári leányiskolái tanterv azonban csak heti 1 — 1 órát osztályonkint, tehát kevesebbet, mint a IV. elemi osztályban. Ez alig jelent haladást a régi 1870. évi és a polgári fiúiskolákra még ma is érvényes tantervvel szemben, amely az 1—II. osztályra és a III—IV. osztályra 1 — 1 órát, tehát négy osztálynak heti 2 énekórát szab meg. Ez a rendelet u. i. engedélyt ad, ha nem is kifejezetten arra, hogy azokat, akiket a próbaéneklésnél alkalmatlannak