Izr. Aut. Orth. Hitközség Polgári Fiú- és Elemi Iskolája, Pápa, 1913
fiz énektanításról. Most, midőn az egységes középiskola reformja a polgáriskola reformjával kapcsolatban napirenden van és a közoktatásügyi tanács előtt talán már a közel jövőben megoldásra kerül, nem teljesítenek fölösleges munkát azok, akik a művészeti oktatás terén észlelhető hiányokra rámutatnak és a hibák javítását sürgetik. Mert ámbár a tantervi utasítások a művészeti nevelés szükségességét mindenkor hangoztatták, ezen tárgyak tanítása nagyban még ma is kezdetlegességen nem igen emelkedett fölül. Különösen áll ez az énekoktatásra, mely az elemi iskolától kezdve föl a középiskoláig a legelhanyagoltabb és az elért eredmény még sokkal kevesebb, mint amennyit őszintén bevallani merünk. A szaklapokban néha-néha megjelenik egy cikk az énektanításról, az énektanítás fontosságáról, nevelői hatásáról, módszeres tanításáról, de majdnem valamennyiben panaszt hallunk az énektanítás eredménytelenségéről. Érdekes már az is, hogy a polgári leányiskolák részére kiadott rendelet, amely pedig a korábbi utasításokkal szemben nagy haladást jelenthetne, az énektanítás célját még mindig így állapítja meg: bevezetés a hangjegyek szerint való önálló éneklésbe, holott itt már nemcsak a bevezetést, hanem a hangjegyek szerinti önálló éneklést kellene célul kitűzni. A középiskolák énektanításáról alig érdemes szólni, mert a mindig tiszteletet érdemlő kivételektől eltekintve, a középiskolákban alig van rendszeres énektanítás, hiszen a tanterv ilyent nem is követel, az énektanítás nem is kötelező, amolyan fölösleges, részben lenézett melléktantárgy és a legtöbb helyen néhány osz- tályonkint kiválasztott, jóhangu tanuló tanításával vélik az énekoktatást elintézni, mert egyházi célokra a kar néha szükséges és az istentiszteletek ünnepiességét a karok emelik. Ma rendszeres énekoktatást óhajtunk, az elemi iskolában kell a munkát kezdeni és a rendszeresen, az ország valameny- nyi iskolájában, a többi tantárgyakhoz hasonlóan, egyöntetűen 1*
