Izr. Aut. Orth. Hitközség Polgári Fiú- és Elemi Iskolája, Pápa, 1903
— 14 csak egy eléggé nagy % -ánál elérhessük, rendlcivül rövid az idő. És ehhez járul még az a körülmény, hogy az iskolát látogató tősgyökeres magyar gyermekek (s ilyenek növendékeink igen, igen kevés kivétellel) a német nyelv iránt ma már hagyományos ellenszenvvel viseltetnek. Hogy mi ennek a sajnálatos állapotnak a tulajdonképeni oka, arról mindenkinek csak azt szabad elmondania, amit saját tapasztalataiból meríthet, mert ennek az ügynek a közel jövőben való jobbrafordulását semmi sem odázhatja el jobban, mint a legáltalánosabb téren mozgó paedagogiai meggondolás, amely általános tér a legtöbb esetben s különösen ebben az esetben éppen nem szilárd alap. Azért én csak a mi speciális pápai viszonyainkról kivánok szólani és ha esetleg más helyen is analog viszonyok fordulnak elő, annyiban általánosabb értelemben is vehetők meggondolásaim. Nálunk a szülők is, meg az iskolaszék is egyaránt azt szeretnék, hogy tekintettel a német nyelv fontosságára, annak oktatása már a népiskolában intenziv legyen. E mellett felekezeti szempontból különös gondot kell fordítanunk arra is, hogy a biblia nyelvének tanítása se legyen kevésbé intenziv. És én elismerem, hogy ezek a kívánságok minden tekintetben a lehető legjogosultabbak, hogy az égető szükség adja e kívánalmakat a szülők és az iskolaszék ajkára. Nem az az igazi magyar sovi- nismus, mely a gyakorlati élet követelményeivel nem számol, másrészt pedig a zsidó felekezeti szellemben való nevelés — bármennyire vonják is ezt a hozzá nem értők kétségbe — Magyarországon hamisítatlan magyar sovinismust fejleszt a növendékekben. Elég időm volt ahhoz, hogy ezt most nyugodt lélekkel constatálhassam s az évek ama hosszú során át, melyet a zsidó felekezeti iskola ügyének szolgálatában töltöttem, egyetlen tény sem győzött meg annak ellenkezőjéről. De viszont annak a beismerése elől sem zárkózhatom el, hogy a jelen viszonyok között a jelenlegi eszközökkel ezeket a jogos kívánalmakat nem elégíthetjük ki. Ha a jelen viszonyok között s a jelenlegi eszközök segítségével a növendék megtanul héberül és németül tisztességesen olvasni, s ha csak jelentéktelen szókincset sajátít is el, már rendkívül sok történt.