Katolikus Polgári Fiúiskola, Pápa, 1940

38 4. Diákkaptár. Az iskolánkban működő 822. számú Diákkaptár a múlt évben meg­kezdett eredményes és a Diákkaptár Szövetség által adományozott oklevéllel elismert munkáját a jelen tanévben is folytatta, sőt fokozta. A tanulók apraja, nagyja tette magáévá a Diákkaptár gondolatát s minden munkaalkalmat megragadtak, sőt önálló kezdeményezéssel is ku­tattak pénzforrások után. Folyó tanévben már október elején megindult a munka, s hamarosan nemes verseny alakult ki az egyes osztályok között. Most már nemcsak a takarékbetét növelése volt a cél, hanem a gyűjtő-, a termelő- és a vállal­kozói munkában is részt kívántak venni a fiúk. Bár az összegyűjtött anyagok átvételében több alkalommal nehéz­ségek merültek fel, mert nem volt mindig a központ által kijelölt hivatalos anyagátvevő, a munkában fennakadás nem mutatkozott, mert átvevő hiá­nyában helybeli rézművesnek és nem hivatalos hulladékanyag-átvevőnek adtuk át az anyagokat. A gyűjtőmunka eredménye a következő volt: Vörösréz 54 kg­56-­- P értékben Sárgaréz 178 » 72-­- » » Ölöm 223 » 49-_- » » Öntöttvas 845 » 84-­- » » Kovácsoltvas 1,478 » 58-­- » » Csont 2,492 » 104—- » » Rongy 76 » 105—- » » Narancshéj 14 » 15—- » » Összesen: 5,360 kg. 543—- P értékben. A vállalkozói munka — nem számítva a saját háztartásban, műhelyben, gazdaságban végzett munka értékét, Ügynökösködés 216-— P Selyemhernyótenyésztés 173-— » Egyéb munka 82-— » Összesen: 471-— P értéket képviselt. Bérmunkával —• zsemlyekihordás, ásás, lakásszerzés — 94-— P-t, termelőmunkával — könyvkötés, irattartó-készítés, lombfúrész-munka, tinta­készítés, újságkihordás — 121-— P-t kerestek a kaptárosok. Összesítve: gyűjtőmunka vállalk. munka bérmunka termelőmunka 543-— P 471— » 94— » 121— P 1,229— P.

Next

/
Oldalképek
Tartalom