Katolikus Polgári Fiúiskola, Pápa, 1937
5 embernek szüksége van emberi társaságra; de csak akkor felel meg az egyén emberi mivoltának, ha embertársaival való érintkezését is embertársainak hasznára fordítja. Azonban ezt csakis akkor fogja elérni az egyén, ha él benne a felelősség tudata úgy a saját egyéniségével, valamint a családjával és nemzetével szemben is. Rendkívüli nagy jelentőséget tulajdonítanak az ujabbkori pedagógusok a felelősségre való nevelésnek. Aki érzi felelősségét önmagával és ezen keresztül családjával, nemzetével szemben, az — egészen bizonyosan — önmagával szemben mint mértékletes és szorgalmas egyéniség, családjával szemben mint jó szülő, nemzetével szemben pedig mint jó hazafi fog mindig viselkedni. Ezen keresztül pedig eljuthat a lélek az eszményi cél felé: szeresd az embert és utáld a bűnt. II. Az erkölcsi bátorságra való nevelés A bátorság nem egyéb, mint bizonyos erőnek a megnyilatkozása. Ez kétféle módon jut kifejezésre. Vagy fékezésben, vagy aktivitásban nyilvánul. Fékező erő pl.: mértékletesség, igénytelenség, takarékoskodás; míg az igazmondás, a következetesség és a becsület során aktiv erő működik. Glattfelder Gyula Csanádi püspök az 1923. évi október hó 8-án tartott kát. nagygyűlésen a következőket mondotta: „Férfiak kellenek, kik az élet minden fordulatában Krisztus nagy gondolatát hordozzák, és nem félnek fejüket felemelve hordani, mert tudják, hogy nagy jövőnek hordozói.“ Erkölcsi önállóságot teremteni a gyermekben, tudom, nehéz. De mivel nevelésünk célja nyilvánvalóan csak olyan egyén lehet, aki minden melléktekintet nélkül az örök etikai elvet követi, azért szükséges, hogy ezen etikai értékek alapjait már az iskolában rakjuk le, illetve tehetségünkhöz képest edzzük meg. Az erkölcsi bátorságra való nevelésnél legfontosabbnak tartom a minden körülmények közötti igazmondásra való nevelését a gyermeknek. Kérlelhetetlenül és következetesen üldözze a nevelő a hazugságot és szoktassa a gyermeket a feltétlen igazmondáshoz. A büntetés elengedését csak egyszer, esetleg kétszer gyakorolja a nevelő, mert ellenkező esetben az igazmondás a cselekedetért való felelősség nélkül éppen úgy erkölcstelen céllá lett, mint a hazugság. Érezze a gyermek a büntetés igazságos voltát, és neveljük őt annak elviselésére szeretettel. A visszaeső bűnösökkel szemben példás szigort alkalmazzon a nevelő, mert a felületesség ezen a téren kiszámíthatatlan károkat okozhat. A nevelőnek kötelessége a gyermekben hitet, bizalmat kelteni, hogy a rossz hajlamokat le lehet és le is tudja győzni. Ha a gyermek remény nélkül küzd a rossz hajlamai ellen, küzdelme máris meddő. A pesszimizmus, szkepticizmus a fáradt korok filozófiája. Viszont az erő, az önbizalom érzete optimizmushoz vezet. Erre az oprtimizmusra van szüksége elsősorban a nevelőnek, hogy optimista lélekkel a neveltjeiben az önbizalmat felkelteni és azt állandósítani tudja. Ehhez kapcsolódik a logikai értékeknek, az ismeretanyagnak gondos megválasztása és az anyag mennyiségének kiválasztása is. Ha sok ismeret- anyaggal túlterheljük a tanulót, az nem tndván azzal megbirkózni, elveszti hitét erejével szemben és ezen keresztül nemhogy erősítené erejét a nevelő, ellenkezőleg, gyengíti azt. Ha valakit arra akarunk indítani, hogy valamit ne csak kívánjon, hanem akarjon is, akkor először azt a hitet kell benne ébresztenünk, hogy a cél megvalósítása számára lehetséges — mondja Korniss a „Lelki élet“ c. könyvében.
