Állami Polgári Leányiskola, Pápa, 1935
- 20 haladásával mindinkább ismeretessé vált ezen betegségeknek terjedési módja s ismeretesekké váltak nagyrészt azok a fertőző csirák is, melyek ezeket a betegségeket okozzák. Így vált lehetségessé a védekezés módjának kiépítése. Ez a védekezés főleg két irányban harcolt a fertőző betegségek ellen. Elsősorban szorgalmazta a már megbetegedett egyének lehelő teljes elkülönítését, hogy így a beteg környezete lehetőleg mentesüljön a fertőzés veszélyétől. Másodsorban igyekezett az egészséges emberek tömegeit olyan módon felfegyverezni, hogy fertőzés esetén is meg tudjanak küzdeni a betegséggel. — Régi tapasztalat, hogy a legtöbb fertőző betegséget az ember csak egyszer kapja meg életében, ismételten csak igen ritkán. Ebből az következik, hogy a fertőző betegség olyan változásokat hoz létre az emberi szervezetben, amely változások ugyanazon betegség újabb fertőzésének útját állják. Az ilyen változások által létrejött állapot az emberi szervezet védettségének, immunitásának nevezzük, s ennek az állapotnak lényege az, hogy a szervezetnek ezt az immunis állapotát mesterséges módon idézze elő. Ezt úgy érjük el, hogy élő vagy elölt és hatóképességükben megfelelő eljárással legyengített csirákat kis mennyiségben viszünk a szervezetbe, mégis annyit, hogy az anyag a védőanyagok képződését megindítsa. Erre a módszerre tapasztalati úton talált rá Jenner angol orvos a 19. század végén, kinek eljárásából származik a himlőoltás. Amióta a himlőoltást, tehát a himlőbetegségnek az egészséges ember szervezetébe legyengített mértékben való beoltását az egyes államok kőtelezővé tették, azóta a himlő majdnem teljesen megszűnt s ma már csak Ázsia és Afrika egyes egészségügyileg elhanyagolt vidékein pusztít. Ezt a módszert, amikor magát a betegséget oltjuk egészséges emberbe, aktív immunizálásnak nevezzük. Ezzel szemben passzív immunizálásnak azt a módszert nevezzük, amikor a betegség élő csiráját alkalmas állapotban oltjuk, az oltás által az állat vérsavójában termelt védőanyagot elvesszük s a betegség által már megtámadott szervezetbe oltjuk. Ilyenkor tehát a védőanyagokat készen visszük a szervezetbe, amint ezt 1894 óta a diftéria gyógyítása céljából gyakoroljuk. Azelőtt a diftéria a legszörnyübb gyermekbetegség volt, a kisgyermekes családok réme, az oltás bevezetése óta azonban a diftéria által megtámadott, de kellő időben beoltott gyermekek túlnyomó nagy része meggyógyult. Újabb és pedig nagyon lényeges fejlődést jelentett a védekezésnek ebben az irányban a kellő módon legyengített és mérgező hatásában ártalmatlanná tett diftériacsiráknak az egészséges gyermekekbe való beoltása és ezáltal aktív immunizálás elérése. Ez a módszer, ha jól hajtják végre, 90 százalékkal csökkenti a diftéria megbetegedések számát s remélhető, hogy ezzel az eljárással évek múlva a diftéria réme éppen úgy eltűnik, mint ahogy megszűnt a himlő pusztítása. Sajnos, még mindig maradtak olyan fertőző gyermekbetegségek, amelyek ellen eddigelé aktív vagy passzív immunizálással kielégítő módon véde
