Állami Polgári Leányiskola, Pápa, 1915

i. A Kárpátok, mint szövetségeseink.

— Ünnepi beszéd a rrlájus l én tartott Kárpátok-napján. —

A mai napon, szerte e hazában, egyformán magasztos, nemes érzések tartják fogva a lelkeket e pillanatokban. Mert egy kis időre eltűnik előlünk a gyűlölködés, a bosszú, a megtorlás ördöge, hogy helyet adjon, igaz, hogy fájó emlékezés utján, a csodálattal vegyes hálának, a kegye- letes és könyörületes szeretetnek, hogy pillanatokra bár, de ebből a borzalmakat keltő világból lelkünk felemelkedhessen.

Először is emlékezzünk! Gondoljunk vissza ennek a két év óta tartó világháborúnak első időszakára, amikor az észak-keletről zuduló nagytömegű ellenség azt a vidéket közelítette, mely határos a mi hazánkkal, Galicziát. Ezt a szomszédos területet is részben érintik annak a hegyvidéknek szakaszai, amelyek védőbástyaként emelkednek és veszik körül majdnem egész hazánkat. Ez időben fenyegette veszély a mi Kárpátjainkat, istenalkotta erő- deinket.

Az ellenség szeptemberben, árulások segítségével be is nyomult Galicziába, Bukovinába, s ilyen utakon akarta magát belopni a mi erős várunkon, kárpáti átjáróinkon át, sokat szenvedett, féltett hazánkba is. Itt akart leereszkedni az uzsoki, duklai és vereczkei hágók szorosai közt kalászt rengető Nagy-Alföldünkre, hogy nyitva lehessen előtte az út nyugaton, a mi fővárosunkba és azon át Bécsbe, majd Berlinbe is, délfelé pedig a gyilkos szerbek felé.

í*